Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-64
762 A?j országgyűlés képviselőházának 64. akkor minden szlovák folyót pontosan a magyar nyelvhatárig szabályoztak'. így a magyar nyelvterületet vízgyüjtőmedencévé tették különösen keleten, ahol évenként háromszor-négyszer öntött el a víz 10—20—30.000 katasztrális holdnyi területeket. Nagyon örülök annak, hogy a földmívelésügyi miniszter úr is itt van, amikor erről beszélek és nagyon örülnék, ha lelkében olyan I érzéseket ébresztenék, amelyeknek folytán ezeknek a vízszabályozási kérdéseknek ' nagyobb figyelmet lenne kegyes szentelni. Higyje el a földmívelésügyi miniszter úr és a t. Ház, hogy megérdemli a mi népünk ennek a nagy kérdésnek a megoldását, mert a miniszter úr sehol sem fog hűségesebb magyarokat találni, mint éppen ott a messze keleten, azoknak a tűzlelkű magyaroknak a földjén, akik lehettek rongyosak, lehettek nyomorultak, de a magyar nemzethez mindig becsületesen és hűségesen ragaszkodtak. (Egy hang a halkÖzépen: Rákóczi népe!) A földbirtokkérdés nálunk meg van oldva, ! hiszen a nagybirtokot megszüntették, a földek kis falusi emberek kezében vannak. Van azonban a messze kelet szempontjából egy nagyon fontos kérdés. Miután nincsen elég föld arra, hogy minden ember gazda lehessen, biztosítani kell a föld nélkül lévő és mezőgazdasági cseíedsorban lévő emberek kenyérkeresetét akár közmunkák megteremtése, akár pedig iparosodás révén. Fontos kérdés még nálunk a hitelkérdés rendezése is. Meg vagyok róla győződve, hogy ha ezek a nagy kérdések rendeződnek, akkor bekövetkezik az a nagyon boldog nyugalmi állapot, amely felszabadult népünk boldogabb holnauját fogja jelenteni. Mélyen t. Képviselőház! Ha az anyaországi viszonyokra gondolok, ha arra gondolok, hogy az. elfogadott földbirtokreformjavaslattal az anyaország területén is másfélmillió hold fog jutni a magyar falvak lakosainak a kezébe, l akkor úgy érzem, felemelkedőben van az új népi, szociális magyar nemzet napja s az én lelkemet is elfogja az a prófétai látás, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Ebben a boldog_ meglátásban boldogan fogadom el a törvényjavaslatot, (Elénk helyeslés és taps. — A szónokot sokan üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Reibel Mihály! Elnök: Reibel Mihály képviselő urat illeti a szó. Reibel Mihály: Mélyen t Ház! A felhatalmazás megszavazása parlamenti szokás szerint bizalmi kérdés. Amikor tehát bejelentem, hogy a felhatalmazást a kormány részére megszavazom, akkor ezt azért teszem, mert egyrészt bizalommal viseltetem a miniszter úr politikája iránt, másrészt pedig szeretném méltányolni azokat a nagy szolgálatokat, amelyeket a nemzetnek ezekben a nehéz időkben is tett. Az a megfontolás is vezet, hogy ha vannak is egyes események, amelyek bizonyos irányban kihívjfik a bírálat szavát, ezek nem annyira a miniszterelnök úr jóakaratán múlnak, mint inkább azokon a viszonyokon, azokon a nehézségeken, amelyekkel okvetlenül, szemben találja magát bárki, aki felelősségérzet mellett és kellő felkészültséggel ennek az országnak a vezetésére szánja rá magát. Aza régi közmondás: »In inagnis rebus et voluntas sat est« nem érvényesül ugyan teljes mértékben, mert végeredményben a nemzetre teljesen közömbös az, ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. hogy jószándék vagy roszszándék vezeti-e azokat, akik az országot kockázatos útra viszik és ezt jó volna sokaknak megjegyezni maguknak ebben az országban, (Ügy van! a középen.) de ebben az esetben ezt a szándékot, ezt a segíteniakarást olyan eredmények kísérik, amelyek kiállják az objektív kritikát. (Úgy van! a kö| zépen.) Nem kell egyébre rámutatnom, mint az előttem felszólalt felvidéki képviselőtársaim beszédeire, csak a külpolitikai eseményekre kell rámutatnom és ez teljesen elegendő már ahhoz, hogy az ember a kormánynak az appropriációt megszavazza. Miután a bizalom és az őszinteség ikertestvérek, ez a bizalomszülte őszinteség kötelességemmé teszi, hogy néhány dolgot itt felemlítsek, de ez a kritika nem akar gáncsoskodás lenni, hanem segíteni akar. (Helyeslés a középen.) Mélyen t. Ház! Az első kérdés, amelyhez hozzá kívánok szólni és amely irányban azt szeretném látni, hogy a kormány hathatósan nyúl bele és segít: a külföldi propagandának kérdése. Arra nézve, hogy ez mennyire fontos kérdés, gondoljunk vissza 1918-ra, amikor egy négyéves hősi küzdelem után a fegyver kiesett a kezünkből, a háborút elveszítettük. Csakhogy nem katonai okokból veszítettük el a háborút. (Ügy van! a középen.) A háborút elvesztettük azért, mert egyáltalán nem törődtünk a világ közvéleményével. Nem tettünk éveken át semmit azokkal a hazugságokkal szemben, amelyek ellenünk dolgoztak. (Ügy van! Ügy van!) És miután ez a hazug propaganda ellenállásra nem talált, nem is lehet azon csodálkozni, hogy a világ közvéleménye hidegen vagy közömbösen tudomásul vette az ezeréves Magyarország feldarabolását, mert annak feldarabolását ők az önrendelkezési jognak, az emberiességnek megfelelőnek látták azért, mert ez a hazug propaganda elhitette a világgal, hogy ebben az országbán a nemzetiségiek el vannak nyomva, hogy azokkal itt durván és kegyetlenül bánnak. (Ortutay Jenő: Gyűlölet és tudatlanság okozta!) Amikor 1918-ban el tudták hitetni a világgal azt, hogy a Ronyva patak hajózható folyó, akkor láthatjuk, milyen óriási mulasztások történtek a külföldnek felvilágosítása körül. Es amikor Millerand-nak híres levele megjelent, az egész világ közvéleményé helyeselte azt a hazug beállítást, amely azt mondotta, hogy az igazságtalanság — még ha ezeréves is, akkor is orvosolandó igazságtalanság. T. Ház! Ezt tisztán csak annak a mulasztásnak rovására írhatjuk, hogy elmulasztottuk a világ közvéleményét felvilágosítani és a hazugságokat visszautasítani. Amikor ennek a nemzeti tragédiának okait kutatjuk és az azóta eltelt húsz esztendőnek nemzetközi eseményeit látjuk, ezek okvetlenül rávezetnek bennünket annak felismerésére, hogy a háborúnak három fontos és hatékony tényezője van: katonai, gazdasági és szellemi. Nem tudnám megmondani, hogy melyiket emeljem ki jobban, mert bármint latolgatom akár a katonai, akár ä gazdasági, akár pedig a szellemig frontot, azt látom, hogy mindhárom egyformán fontos. A. világháború vége és következményei világosan mutatják nekünk, hogy nem elegendő, ha egy hadsereg kitűnően fel van szerelve és nem elegendő, ha abban a hadseregben fegyelem van, ha az a hadsereg győzelmet győzelemre halmoz is, mert bármilyen győzelnek sorozata legyen is egy hadsereg élete, ha nincsen meg à
