Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

746 Az országgyűlés képviselőházának 6U. ségekre is kitérjek, amelyek szorosan idetartoznak, mert ezt a hivatalos politikát is kell, hogy érintsék és bizonyos mértékig esetleg feszélyezzék — nem akadályozhatja meg azt, hogy az ország* közvéleménye, az ország közhangulata állást ne foglaljon azért ezekben a nagy külpolitikai kérdésekben és a jövő kilátásait illetően. A semlegességi politikát az egész ország közvéleménye helyesli, mindnyájan helyeseljük olyan értelemben, hogy Magyarország, hacsak valami végső kényszer vagy egy olyan fordulat nem következik be, amelynek a parancsszava elől — hogy úgy mondjam — nem térhetünk ki, egyébként meg kell, hogy maradjon a semlegességi politika vonalán. De a közvélemény ettől függetlenül pártokra oszlik abban a tekintetben, hogy kinek kívánja a győzelmet. Mind a két rész, mind a két egymással szemben álló tábor természetesen hazafias motívumokból indul ki, (Rajniss Ferenc: Van azért egyéb is! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Üzlet!) amikor az egyik rész a nyugati demokráciák győzelmét kívánja, a másik rész pedig Németország győzelmét. Természetesen én csak az igazán hazafias meggyőződésű közvéy leményről beszélek, nem akarom itt érinteni azt a másikat, — megmondom egészen őszintén — a zsidó nacionalista, az internacionalista közvéleményt, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Keck Antal: És ezt nem irtja ki a kormány!) amely a maga világhatalmi vagy egyéni érdekeitől vezéreltetve, és vezettetve a hitleri Németország elleni ősi bosszúszomjtól, a maga külön érdekeit beleiktatja ebbe az állásfoglalásba (Maróthy Károly: Mindig ezt csinálja!) és ezeket, a maga saját külön céljait a nemzeti érdekekkel, a nemzeti jelszavakkal kendőzi el- (Müller Antal: Ez az!) Ettől eltekintve, az ország közvéleményének, közhangulatának ez a megoszlása fennáll és bizony vallj.uk meg őszintén, ez ellen a mozikban kifüggesztett tilalmak és rémhírterjesztés ellen indított razziák sem lehetnek hatásosak. A dolog úgy áll, t. Képviselőház, hogy lelkileg alapjában véve senki sem lehet semleges, mert lelkileg mindenki vagy az egyik, vagy a másik felekezethez tartozik (Derültség.) és mert mindenkinek van egyéni meggyőződése, amely tisztességes, nemes indokokból fakadhat. En azonban — azért mondom el itt ezeket — megvallom őszintén, nagyon nagy veszélyt látnék abban, ha a magyar közvélemény többsége ezeken a hangulatváltozásokon és ezekből a hangulatokból folyó állásfoglalásokon keresztül érzelmileg, lelkileg elidegenednék vagy éppen . szembefordulna a Harmadik Birodalommal. Én igen nagy veszélyt látnék abban, t. Képviselőház, ha Magyarországon cseh és lengyel mintára a közvéleménynek, hogy úgy mondjam, bizonyos elvadulása következnék be ezen a vonalon. Nagy veszélyt látnék éhben először is azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy Németország; fog győztesen kikerülni a háborúból, másrészt meg vagyok róla győződve, hogy ha az ellenkezője következnék be, ha Németországot legyőznék vagy meggyöngítenék, ebből Magyarországra óriási károk és hátrányok következnének be. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Másrészt meg vagyok győződve arról is, hogy a közhangulatnak ilyen elidegenedése a német vonalon bizonyos mértékig előbb-utóbb egyre jobban veszélyeztetni vagy feszélyezni fogja magának a kormánynak semlegességi politikáját. (Salkovszky Jenő: Bízza rá! — Zay a szélsőbaloldalon.) Mármost azt mondhatná vaülése 1939 december 7-én, csütörtökön. laki, hogy ha van is ilyen meggyőződés, ez a meggyőződés vagy ez a hiedelem az én részemről nem akadályozhatja meg azt, hogy Németországot esetleg mégis legyőzzék vagy meggyengítsék. És mi lesz akkor, — kérdezik a másik oldalról •— ha Magyarország lelkileg, érzelmileg előre így elkötelezi magát a német barátság mellett, mert ellenkező eredmény esetén milyen jó lenne majd előszedni a nyugati demokráciák iránti barátság és érzelmi r

odakapcisolódás lehetőségét. (Keck Antal: Egy-két Eckhardt-találkozó!) Engedjék meg, hogy én megfordítsam a kérdést és azt kérdezzem: mi lesz akkor, ha Németországot csakugyan sikerülne legyőzni, vagy meggyengíteni, milyen haszna származnék ebből Magyarországnak? Magyarország megerősödését jelentené-e ez, merre, milyen irányban erősödnék meg ezzel Magyarország helyzete és külpolitikai súlya? Hiszen nyilvánvaló dolog, jelek is vannak rá, de hogy úgy mondjam, a dolgok logikájából folyik, hogy a demokráciák győzelme esetén a nyugati nagyhatalmak megint visszatérnének az ő eredeti gondolatukhoz, amelyet a versaillesi és a trianoni békeszerződésben érvényesítettek és amelytől tulajdonképpen el sem szakadtak, el sem tértek mostanig, tudniillik, hogy a kisantantot itt újra létrehozzák, újra összekovácsolják és hogy bennünket, nemzeti törekvéseinknek, jogos aspirációinknak lefaragásával, erőszakkal belekényszerítsenek ebbe az. alakulatba. Hát el lehet képzelni, hogy másképpen viselkedjenek ezekkel az államokkal szemben? Miért viselkednének másképpen, miért kényszerítenek például - Csehszlovákiát messzemenő áldozatokra, miért követnének ilyen politikát Jugoszláviával vagy Romániával szemben, amely államok éppenúgy semleges politikát követtek a világháborúban, mint mi, s amelyeknek hozzájuk való kapcsolatai és összeköttetései sokkal erősebbek, mint a mieink. Mindezeken túl el lehet azt képzelni, hogy Németország meggyöngítése esetén a nyugati nagyhatalmak képesek volnának Lengyelország teljes visszaállításával Szovjet-Oroszországot megfosztani attól a zsákmánytól, amelyet a mostani háborúban már megszerzett magának s képesek volnának arra, hogy a szovjethatárt Magyarországtól újra visszatolják oda, ahol volt? El lehet ezt képzelni? Ha pedig ez; lehetetlenség, — és az, mert idáig nem mehet el a józan képzelőerő — akkor számolnunk kell azzal, hogy Németország meggyöngítése esetén itt fogunk maradni Közép-Európában, szemben az óriási ellenséges hatalmakkal, szemben az egész Szovjetbirodalommal, a pánszláv imperializmussal, minden háttér és ellensúly nélkül. Ezt az ellensúlyt a szovjet hatalmi céljaival szemben nem adhatja meg nekünk az az új kisantantféle alakulat, amelyet előreláthatólag úgyis nagy belső, kiegyenlíthetetlen lelki és-politikai ellentétek fognak fűteni a jövőben is. Ha visszagondolunk arra, hogy már az; eJmult világháború előtt Oroszország keze és a pánszláv gondolat milyen eszközökkel r és milyen módszerekkel nyúlt bele Közép-Európa államainak életébe és hogyan keresett a maga hatalmi törekvései számára itt támaszpontokat; ha emlékezünk arra, hogy annak idején tulajdonképpen ez a politika bomlasztotta: meg Törökoirszágot és omlasztotta össze Törökország hatalmi helyzetét s ugyanez a. kéz » ugyanez a politika okozta végeredményben egy, a szláv államokban végzett belső agitáció útján a Monarchia összeomlását is, méltóztas-