Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-64
744 Az országgyűlés képviselőházának 6\£. ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. denki fél és irtózik, tehát miközben, mondom, a háború, a világháború maga is azon tétovázik, azon látszik tétovázni, hogy kitörjön-e vagy sem a maga végleges formáiban, a nyugati hatalmak részéről már nyilatkozatok történtek és történnek állandóan, amelyek meghatározni próbálják ennek a háborúnak, ennek a világkonfliktusnak és ezen belül az ő erőfeszítéseiknek célját. Ilyen nyilatkozatok hangzottak el felelős francia és angol államférfiak részéről, köztük elsősorban Daladier francia miniszterelnök és Chamberlain angol miniszterelnök részéről, akik a világháború célját és ezzel kapcsolatban a megkötendő békék alapelveit is tisztázták. Nem akarom ezeket a nyilatkozatokat itt szószerint idézni, hiszen ezek a t. Ház tagjai előtt, azt hiszem, nagyjában ismeretesek. Ismeretes dolog, hogy ezek a nyilatkozatok egyetértenek abban, hogy ennek a világháborúnak főcélja a nyugati demokráciák részéről egyebek között az úgynevezett hitleri rendszernek, a német nemzeti szocialista kormányzati és uralmi rendnek a megsemmisítése, ezen túlmenőleg és ezzel kapcsolatban Ausztria feltámasztása, Csehszlovákia és Lengyelország visszaállítása és Németországgal szemben bizonyos rendszabályok alkalmazása, amelyek végeredményben a mai német birodalom feldarabolását jelentenék, így Poroszország elkülönítése és Bajorországnak Ausztriával való egyesítése. Ezek az angol és francia részről tett nyilatkozatokban kifejtett háborús célok, illetőleg béketervek főbb pontjai. Nem akarok most részletesen foglalkozni azzal, hogy ezeket a terveket mennyiben lehet majd megvalósítani, mert hiszen mindez a háború kimenetelétői függ. Egészen nyilvánvaló azonban, hogy senki se«m zárkózhat el attól az érzéstől, hogy ezek a béketervek és ezek a háborús célok így megfogalmazva nemcsak, hogy nem lesznek alkalmasak arra, hogy Európa új rendjét megteremtsék, — mindezt feltételezve természetesen akkor, ha csakugyan a nyugati demokráciák fognak győzni — hanem ellenkezőleg, ugyanolyan hibás nyomokon járva, ugyanolyan súlyos és káros következményeket fognak Európára nézve jelenteni, mint amilyeneket 20 évvel ezelőtt a versaillesi és trianoni békediktátumok jelentettek. Egy sajátságos dologra akarok csak néhány szóval rámutatni ezekkel a békenyilatkozatokkal kapcsolatban: arra, hogy egyebek között Ausztria helyreállítását követelik. Ez azért különösen sajátságos, mert hiszen tudvalévő dolog, hogy a múlt világháborút annakidején egyebek között azért viselték a nyugati demokráciák, hogy a régi monarchiát, AusztriaMagyarországot feldarabolják, megsemmisítsék és minden hatalmi súlyától megfosszák; most pedig, úgy látszik, egy újabb világháborút akarnak viselni azért, hogy ezt a hibájukat részben jóvátegyék és hogy Ausztriát, amelyet nemcsak, hogy régi történelmi tartományaitól fosztottak meg, hanem megfosztottak annakidején az állami és nemzeti önállóság összes feltételeitől, most valahogyan újra visszaállítsák. T. Képviselőház! Ha jól emlékszem rá, maga Kánva volt külügyminiszter úr beszélte el retkem, hofry amikor látogatást tett annakidején Párizsban Paul Boncour akkori francia külügyminiszternél, akkor Paul Boncour azzal üdvözölte hogy: borzasztó sajnáljuk a volt monarchiát dehát a tojásból a versaillesi és trianoni békék rántottát csináltak: mondja meg most nekem, hogyan lehet a rántottából újra tojást előállítani? Úgylátszik, időközben rájöhettek a nyugati demokráciák erre a tudományra, mert békecéljaik között az egyik legalább is ezt látszik elárulni. Egyébként attól lehet tartani, hogy ezek a célok és ezek az elgondolások, amelyek erkölcsi igazságokra, megint a kis népek önrendelkezési jogának és az általános igazságosságnak az elvére hivatkoznak, — ebben a tekintetben különösen nekünk súlyos tapasztalataink vannak a multat illetőleg — mondom, ezek a nemes, magasztos, fenkölt elvi igazságok a valóságban megint úgy fognak érvényesülni és úgy fognak alkalmazást találni, mint ahogy azt az elmúlt békekötések, békediktátum ok kapcsán oly súlyosan tapasztaltuk. Itt talán nem leisz felesleges, ha a multakat illetőleg az emlékezetet felelevenítem s egy pillanatra visszatérek arra, hogy azokat a hibákat, amelyeket a versaillesi és a trianoni békeszerződéssel annakidején elkövettek, illetékes francia és angol részről is nagyon sokan előre érezték. Nagyon sokan előre látták, hogy ezek a békekötések milyen borzasztó következményekkel fognak járni Európa rendjére, jövő fejlődésére, jövő sorsára nézve és hogy reparálhatatlan hibákat rejtenek magukban, amelyek tulajdonképpen Önmagukban hordják már jóelőre egy újabb világháború csíráit is. Csáky külügyminiszter úr itt a múltkor tartott expozéjában nagy világossággal, nagy határozottsággal és éleslátással maga is kitért erre a kérdésre és jelezte külpolitikánknak az alaptételét, hogy a mostani világháború jóreszt csakugyan ezeknek a Versaillesben és Trianonban a másik oldalról elkövetett hibáknak elkerülhetetlen következménye volt. Hogy francia részről mennyire látták, milyen sokan voltak, akik látták ezeknek az elkövetett hibáknak előrevetett következményeit, legyen szabad csak arra hivatkoznom, hogy mind a danzigi kérdéssel, mind pedig az osztrák Anschluss-szal, azután a német-orosz viszonylatokkal kapcsolatban igazán sokszor megdöbbentő jóslatokat és kijelentéseket tettek. Egyebek között közvetlenül a béketárgyalások után a danzigi kérdéssel kapcsolatban Marcel Sembat francia képviselő a kamarában 1919 szeptember 4-én többek között ezeket mondja a békebizottság hivatalos jelentésére hivatkozva (olvassa): »Ez a megoldás szerencsétlen és szégyenletes, mert semmibe sem veszi az érdekelt német népesség jogait. A versaillesi szerződés Danzigot szabadvárosnak deklarálta, ugyanakkor elszakította Németországtól és megtiltotta neki az ugyanoda való visszatérést, holott Danzig 100%-ig német város. Más, sokkal egyszerűbb megoldást lehetett volna találni. Miután el kellett ismerni Lengyelországnak azt a jogát, hogy kijárást, szabadutat találion magának a tengerhez, Danzigot szabadkikötőnek kellett volna nyilvánítani és Lengyelország számára biztosítani kellett volna az odavezető vasútvonalat lengyel ellenőrzés, lengyel fennhatóság, lengyel szuverenitás alatt.« t íme, t. Képviselőház, ez majdnem szórólszóra az a megoldás, amelyet a németek ajánlottak legutoljára a danzigi kérdésben Lengyelországnak. Húsz esztendő múlva e kérdés miatt konfliktusba kellett sodródnia két hatalmas, velünk baráti országnak és az egyiknek el kellett bukn ; a azért, mert ilyen egyszerű okosságra, amellyel ez a kérdés mind a
