Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-64
742 As országgyűlés képviselőházának 64. lás céljaira is vett fel bizonyos összegeket, Már az elmúlt időben is több erdőbirtokos, résziben a gazdasági viszonyok, részben más körülmények következtében szerette volna erdejét eladni. Tekintettel azonban arra, hogy erdőt nem lehet eldarabolni, másrészt pedig, mivel a vásárlás céljából leginkább szóbajöhető községek és közbirtokosságok nem rendelkeztek a meg-felelő vételárral, a legritkább esetekben fordult elő erdőeladás. Miután a zsidótörvénnyel kapcsolatban a jövőben valószínűleg még emelkedni fog az erdőingatlanok forgalma, véleményem szerint a felvett összeg a jövőévi költségvetésben kevés lesz, azért azt lényegesen emelni kell, hogy azok az eladó erdőingatlanok, amelyek nem tudnak megfelelő vevőt találni, az állam tulajdonába juthassanak. T. Ház! Felhasználom ezt az alkalmat arra is, hogy a sokat emlegetett faár kérdésére is kitérjek. (Halljuk! Halljuk!) Utalok itt Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársamnak több interpellációjában elhangzott szavaira. Én teljesen osztom képviselőtársamnak azt a felfogását, hogy a mai faárak olyan magasak, hogy azokat a szegrény lakosság nehezen tudja megfizetni. Azonban igen t. képviselőtársam egyoldalúan fogta fe»l a kérdést, tisztán csak a r fogyasztók szempontjából és figyelmen^ kívül hagyta az erdőbirtokok rentabilitását és azok teherbírását. Utalok Matolcsy igen t. képviselőtársamnak éppen a földmívelésügyi tárca költségvetésével kapcsolatban elhangzott beszédére, amelyben — nézetem szerint — helyesen fejtette ki azt, hogy a mai zsírárak nem egyeztethetők össze a kukorica árával és alacsonynak tartotta a cukorrépa árát is, ugyanakkor azonban a tűzifa árát le akarta szállítani. Annál is inkább csodálkozom ezen, mert éppen Matolcsy igen t. képviselőtársamnak, aki sokat foglalkozik közgazdasági kérdésekkel, be kell látnia azt, hogy a tűzifaárak szoros összefüggésben állnak a termelési, szállítási költségekkel, vagyis a munkabérekkel, ezek pedig függvényei a közszükségleti és élelmezési cikkeknek. És mert az általános drágulás folytán a munkabérek is folyton emelkednek, nem lehet a tűzifát kiragadni és pont annak az árát leszállítani akkor, amikor minden más cikknek, bár alig észrevehetően, de napról-napra emelkedik az ára. Engedje meg a t. Ház, hogy ezt a kérdést szakszerűen világítsam meg és egészen tárgyilagosan mondjam meg erre vonatkozó véleményemet. Előre kell bocsátanom, hogy a kárpátaljai területek visszacsatolásával az országerdőállománya másfélmillió katasztrális holddal szaporodott. Ebből a másfélmillió katasztrális holdból körülbelül 700.000 katasztrális hold kincstári birtok, a többi 800.000 katasztrális hold magánbirtok. Ez a másfélmillió katasztrális hold szaporulat kétségtelenül olyan nagy terület, hogy a nagyközönség a legvérmesebb reményekkel volt eltelve és abban a téves hitben volt, hogy most már az országban bőség-esen lesz tűzi- és épületfa és ebből kifolyólag a fapiacon árcsökkenés fog beállni. Ez az árcsökkenés nem állhatott be annak ellenére, hogy a kincstár, mint legnagyobb termelő budapesti paritásban vagonoként 300 pengőre szállította le az elsőrendű bükkhasáb árát abban a reményben, hogy a fakereskedelem is az eddigi 360 % sőt 380 pengős árat 300 peng-ore fogja leszállítani. Ez az elgondolás azonban nem vezetett eredményre, mert a kincstár nem ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. rendelkezett annyi készlettel, hogy a piacot eË tudja árasztani és hogy ezáltal az árakat nivellálja, úgyhogy a kereskedelem a szükségletet legnagyobbrészt a magánbirtoktól volt kénytelen beszerezni. Külföldről nem lehet fát behozni, mert annak az ára budapesti paritásban majdnem 400 pengő. Miután pedig a magántulajdonosokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy termékeiket haszon nélkül, vagy áron alul adják el, nézetem szerint a kormány nagyon bölcsen cselekedett akkor, amikor a tűzifaárakat hivatalosan 295—330 pengős budapestit paritásban alapította meg, mert ezzel olyan árban állapította meg a tűzifát, amely mellett már úgy a fogyasztók, mint a termelők érdekei is meg vannak védve. Pár nappal azelőtt, mielőtt a maximális ár életbelépett volna, az volt a helyzet, hogy a fa árát maximálni fogják, de mert senki sem tudta azt, hogy milyen összegben fogják a fa árát megállapítani, a termelők, valamint a korábbi kötésekkel bíró kereskedők nem jöttek élő a készletekkel. Ez a tartózkodás érthető volt, mert a bizonytalan helyzet miatt senki sem mert olyan kötelezettségeket vállalni, amelyeknek a maximálás következtében beálló új helyzet miatt esetleg nem tudtak volna eleget tenni. Azt hiszem, hogy mindenki, aki. kissé behatóbban foglalkozik a tűzifakérdéssel és aki tudja azt, hogy mennyi költség terheli a fát, amíg az erdőből a fáskamrába jut, az helyesli azt az árat. amelyet az árkormánybiztos megállapított. Meg vagyok győződve róla, hogy az árkormánybiztos intézkedésére megszűnik a tartózkodás a fakereskedelemben és elő fognak kerülni a készletek. Ha azonban ez nem következnék be és egyesek tovább is spekulálnának felhalmozott készleteikkel, akkor a kormány azonnal törje le a spekulációt azáltal, hogy engedje be vámmentesen a jugoszláv és román fát, mert a jugoszláv és román fa vám nélkül 330 pengőért behozható Budapestre. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mit szól hozzá a kartel?) Engedje meg a t. Ház, hogy a magyar erdőmérnöiki kar régi jogos panaszait hozzam ide. (Halljuk! a középen.) Előrebocsátom, hogy felszólalásomnak ez a része nem a jelenlegi földmívelésügyi miniszternek és a kormánynak szól, mert hiszen a kormánynak eddigi rövid működése alatt nem is volt még módjában ezt az évek óta elhanyagolt ügyet orvosolnia. Szavaimat és kérésemet inkább a pénzügyminiszter úrhoz és a t. Ház azon t. tagjaihoz intézem, akik kevésbbé ismerik a magyar erdőmérnöki kar mostoha és már a lehetetlenséggel határos helyzetét. Ez a társadalmi osztály szétszórtan, távol minden kul túrközponttól éli a maga életét, amely állandó harc a természet mostoha erőivel és küzdelem az időjárással, járványokkal és elemi csapásokkal. Hivatásuk a határszéleken, nemzetiségi vidékekhez köti az erdőmérnököket, ahol sokszor súlyos politikai viszonyok között mindig hűséges zászlóvivői és harcosai voltak a szentistváni gondolatnak, megbízható támaszai a rendnek és kitartó munkásai a szebb magyar jövőnek. Szolgálati lakó-' helyük miatt a legtöbben gyermekeiket már az elemi iskolától kezdve házon kívül kénytelenek neveltetni és hivatásuk magával hozza azt, hogy ruházkodásra kétszerannyit kénytelenek fordítani, mint a más hivatást betöltő tísztviselőtáirsaik. Mégis, t. Ház, 20 év óta egyebet nem láttunk, mint ennek az értékes társadalmi osztálynak háttérbeszorítását.
