Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

'"«WPP' Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése 1939 december 5-éri, kedden. 729 táblára: You can have here for ten cents hundred percents of civility; vagyis: ön itt tíz centért száz percent udvariasságot kap. En szeretném ezt minden magyar hivatalban ki­akasztani. (Élénk helyeslés és taps.) Azt hi­szem, hogy a tíz centnek megfelelő ellenérté­ket akár még felárral is mindenki megfizetné. (Derültség.) A felekkel, az emberekkel való érintkezés fölébe helyezése az ügyek formailag — és méltóztassék megbocsátani jogász képvi­selőtársaimnak — akár jogilag helyes elintézé­sének is. (Ügy van! jobbfelől.) Először is ez az ügynek van hasznára, mert az nem kaptafa; másodszor: az emberek hasznára is van, mert életüket könnyíti, és jól esik, ha velük egyé­nileg foglalkoznak — sokszor ez is elég min­den segítség nélkül is, amint elégszer tapasz­taltam saját magam is; harmadszor: a köz hasznára van, mert előmozdítja a társadalmi kiegyenlítődést és összeforrást; negyedszer: a tisztviselő hasznára van, mert tanul, az életet tanulja és jobban fogja tudni az ügyeket intézni; ötödször: decentralizáció, mert az ügyek intézőjének — ez az előbbiekből is fo­lyik — közel kell lennie a felekhez, az intéz­ményekhez, személyesen kell azokat megnéz­nie, az országrész speciális helyzete szerint ma­gát beleélnie az ügyekbe. Ezt nem lehet úgy elérni, hogy hozunk egy törvényt, amely mindent decentralizál — nemcsak az íróasztalokat, hanem az embereket is — és azután azt mondjuk: tessék így csi­nálni. Ez így nem megy, mert túlságosan megszoktuk az ellenkezőjét. Erre rá kell ne­velni az embereket. Az ügyek közvetlen inté­zőit főleg eleinte gyakran össze kell hozni értekezletekre, az egyes példaesetek megvita­tására, az országrészek különböző viszonyai­nak összevetésére, elvek kialakulására, direk­tívák átvételére és általános reformok megbe­szélésére. (Helyeslés.) Elődöm és utódom, Hóman ő excellenciája megindította ezt a decentralizációt a közokta­tásban. En többször összehívtam a tankerületi főigazgatókat és tanfelügyelőket, hogy velük a kérdésieket elintézzem, és láttam azt, hogy gyakran kell őket összehívná arra, hogy az intenció egészét, az intenció vonalát — és azt hiszem, Honnan ő excellenciája is tapasztalta ezt eleget — tényleg az emberek vérébe vigyük át, és amikor az embert rá akarjuk venni airra, hogy ő egy ügyet külön intézzen el, ne gondolja azt, hogy ez ismét egy_ simli, amely új simli szerint kell most már eljárni. Végül: az aktarendszer leépítése, egysze­rűsítése, talán kartotékok, rövid feljegyzések, stb., jelentőlapok, naplók segélyével, amelyeket ellenőrizni lehet. Vannak e téren íkülföldi pél­dák, de mégis a magunk képére kell mindent mes-teremtenünk. Ez kellene minden erős világ­átalakulás nélküli állapotban is, de még in­kább ma, amikor minden átfogó reform ezen a világon kísérlet. Vannak tradíciós ország­részeink, megyéink, szervezeteink, ezekbe kell kapcsolódni ós a népi és tájjelleg, a szokások, az igényeik szerint formálni a közigazgatást mindenütt. Végül ami áll a szociális igazság így fel­fogott jegyében a köztisztviselőkre, az áll a magántisztviselőkre és minden munkásra is. Aki jól teljesíti kötelességét, az a közérdeket szolgálja és azt e szerint jutalmazni (kelt, (Ügy van! jobbfelől.) tehát egyforma elvek szerint ítélendők meg. A munkabéreik minden vonalon való igazságosabbá tételét kötelességünknek ismerjük. (Helyeslés.) Most méltóztassanak megengedni, hogy máris hosszúra nyúlt beszédem utolsó témá­jával foglalkozzam, (Halljuk! Halljuk!) amely — mondjuk — talán prograonm is, de inkább elméleti, amelyből azonban talán sok mindent le méltóztatnak vonni. Felteszem a kérdést önmagamban és má­soknalk is, hogy mi a feladata a világ mai állapotában, a világtörténelem jelenében, — különben csak úgy most, mint máskor, de ta­lán ma, a világ jelen állapotában még inkább, — egy kormánynak és mindenikinek, aki egy nemzet vezetésében résztvesz 1 Ez tehát nem­csak a kormányra vonatkozik, hanem az or­szággyűlésre is, a köztisztviselőikre is ós min­denkire. (Halljuk! Halljuk!) Talián három részre bonthatnám ismét a kérdéseket, nem a szisztematikáért való rajongásom, hanem a könnvebb megértés végett. Először is feladata megérteni mai korun­kat, a történelmi fejlődés egészében, az em­beriség egész múltjával és jövőjével, úgy, ahogyan láthatjuk, de talán inkább az elmúlt századdal és annak fejlődésével, aanelynek eredménye sokban niai életünk, és a jövővel annyira, amennyire azt előre tudjuk látni, vagy legalább előre el tudjuk képzelni. Feladata megérteni Európát, amelyből nem vagyunk kiszakíthatók, amint azt az előbb is mondottam és amint erre Imrédy t. barátom is rámutatott; feladata Európán át látni a vi­lágot, mert a világ nagy részei összetartozó, sajátos életet, sajátos, egymástól hosszú évszá­zadokig különálló történelmet éltek és élnek s ezeknek a részeknek egyike Európa, tehát mi mint európaiak, önkéntelenül Európán keresz­tül fogjuk látni a világot. így, ebben a formá­ban kell megérteni azt a gyorsult és sokoldalú folyamatot, amelynek tanúi vagyunk, az állami és társadalmi rendnek ezek nyomán való át­alakulását, formáiban, intézményeiben, az em­ber ügyeinek közigazgatásában, azonkívül az állam és társadalom részvételének, a feladatok­ban való osztözásának kialakulását, mert hi­szen itt nyilvánvaló a társadalom részvétele is, minthogy a bürokrácia egymagában sohasem fog- megbirkózni sem a gazdasági, sem a szo­ciális, sőt még a politikai irányítással sem. ' Ezt kell meglátni az egész világon, annak teljes történelmi képével és lehetőleg messze kell hátra nézni, mert sok minden a múltból jön. Ha mi ma azt mondjuk, hogy a szentist­váni gondolat jegyében járunk el, — ami igaz is és minden generációnk ennek jegyében járt el, csak alkalmazkodva az idők változásához és a korszakok követelményeihez — akkor egy 900 éves bölcsességhez nyúlunk vissza, amely azért volt bölcs, mert 900 évig bölcs is maradt. Vagy amikor alkotmányunkat nézzük s azt mondjuk, — amint én magam is mindig de­finaltam — hogy a magyar alkotmány azok­nak a törvényeknek foglalata, ameVek a nem­zet vérébe és lelkébe mentek át, (Ügy van! Ügy van!) ez sem jelent semmi mást, mint azt, hogy egy törvénynek előbb nemzeti szokássá, nem­zeti valósággá kell válnia, át kell azt érezni és akkor válik mintegy az alkotmány tartozékává. Vannak és voltak törvényeink, amelyeket hatá­lyon kívül helyezett a forma, de amelyek meg­maradtak a nép lelkében. Ez is tehát messze visszatekintés, de semmi más, mintha a kertész vagy a botanikus a fa törzsén és látható, vál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom