Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

728 Az országgyűlés képviselőházának S3 kutatója. De megnyugtathatom ^Kárpátalját, hogy a kárpátaljai táj sajátos érdekeit mindig megértő gonddal kezeljük. Különösen három kérdésre szeretnék itt rámutatni. Az első Kárpátalja gazdasági felemelése; e tekintetben már eddig is igyekeztünk sok mindent megtenni a nélkül, hogy ezeket az intézkedéseket most újból felsorolnám. Azután itt van á megfelelő keresztény tőke kérdése; erre is törekszünk, habár ez nem olyan könnyű, mert annak egy igen jelentékeny része helyi ismereti és nyelvi nehézségekkel küzd, amelyekkel számolni kell. Ezeket a nehézségeket a belügyminiszter úr és jómagam a közigazgatásban látjuk és ezek al gazdasági életben talán még inkább érvényesülnek. (Ügy van! Ügy van!) Ezeket a kérdéseket Korláth igen t. képviselőtársam hozta elő. A harmadik kérdés — s ez, mondjuk, mintegy válasz, vagy válasz kapcsán való rámutatás Földesi t. képviselőtársam felszólalására — a kárpátaljai földhözjuttatás kérdése. A földmivel ésügyi miniszter úrral egyetértőleg megkértük Kárpátalja vezetőit, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozanak. Erre a területre nem lehet az ország: többi részére, többi tájára érvényes és alkalmas földbirtokreformot minden további nélkül alkalmazni. Nem nyelvi okok, vagy népi okok ezek. Ez az egyetlen terület, amelyen nagymértékben és főként havasi gazdálkodás folyik. Ez a terület, amelyen havasi gazdálkodás folyik, jellegében tökéletesen más, mint az olyan alföldi, vagy dombosvidéki, vagy alacsony hegyvidéki terület, ahol nincs havasi gazdálkodás. Meg- kell keresnünk és kezdjük is megkeresni annak módját, hogy a havasi gazdálkodás problémáinak bekapcsolásával ezt a kérdést hogyan lehetne megoldani. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Az idő előrehaladott (Halljuk! Halljuk!) és torkom is

1 csak egy van, (Derültség.) hogysem a t. képviselőtársaimat ezekkel a kérdésekkel most még tovább fárasszam, de azt hiszem, ezek az incidentális válaszok és gazdasági feladatainknak rövid, szisztematikus áttekintése elég is arra, hogy gondolkodásunkat, az, irányt, amelyet eddig végeztünk, jellemezzük. Most egy más kérdésre térek át, ismét csak mint példára és a szociális kérdésekről való gondoskodásunk jellemzésére: a tisztviselőkérdésre. (Halljuk! Halljuk!) Mások, akik nem köztisztviselők, — majd azokra is rátérek — kérem, ne vegyék rossznéven azt, hogy ezt a kategóriát emelem ki s erről beszélek részletesen, de méltóztassanak majd meglátni a gondolatokból, hogy azok átvihetők princípiumaikban más kategóriákra is. A tisztviselői kérdés és a közigazgatási rendszernek jobbá tétele: ez a két kérdés egy kérdés. Mert nem mindig a tisztviselő a hibás; adminisztratív rendszerünk köti meg a kezét és ennek az adminisztratív rendszernek nevelése, amelybe a fiatal tisztviselő belenevelődik, ront^ el sokaknál jobb diszpozíciókat. De vannak más hibák is és ezek azután részben nemzetiek, részben nemzetköziek, azaz általánosak mindenütt. A hiúság és a rátartiság, amely nálunk sokaknál megvan. Számos államot tudunk, ahol az emberek szó nélkül vállalnak viselt állásuknál kisebb állást, de éppen olyan fontos feladatot, mert minden feladat fontos, a kérdés csak az, hogy valaki hogyan végzi, (Ügy van! Ügy van!) Nálunk egyéni és ülése 1939 december 5-én, kedden» hiúsági okokból ritka az az ember, aki ezt megteszi. Belejátszik azután — hogy ezt a közönséges, triviális szót használjam -^ a csizmás és a nadrágos emberek közötti eltávolodás, — erre még rátérek — s azonkívül bizonyos mértékig a nyerseség, amelyet néha nálunk műveletlenebbeknek mondott népekkel való összehasonlításban is tapasztalhatunk és amelyet levetkőzni ma, amikor új szentistváni feladatok előtt állunk, különösen fontos. (Ügy van! Ügy van!) Ezek magyar tulajdonságok részben. Idetartozik másrészt az Önérdeknek előtérbe tolása — ez azután nemzetközi — és ez talán sokaknál természetes is ebben a korban, amely a materializmusból nőtt ki s egy nehéz szociális konvulzió időszakába került, az egyedekre nézve is a legtöbbször nehéz körülmények között, kiforratlan ideológiák, ki nem alakult felfogások, még mindig válaszra váró vágyak és törekvések közepette. A tisztviselőkérdés és egyszersmind a közigazgatás körüli feladatokat — s itt nemcsak a ibelügyi közigazgatást értem, hanem természetesen a közigazgatás egész vonalát^ majdnem azt mondhatnám, beleértem a magántisztviselők által felölelt feladatok, munkák körét is — a következő részekre bontanám. r Először is a tisztviselő nyugodt anyagi helyzetének biztosítása. (Altalános helyeslés-) Másodszor —és ez talán kevésbbé fog olyan tökéletes egyhangúsággal és helyesléssel találkozni — korpótlék, gyermeknevelési segély és több ilyesmi mindenkinek. (Élénk helyeslés.) előmenetel, főleg felsőbb állásokba való előmenetel (Donath György: Csak az érdemeseknek!) azonban már tehetség, arravalóság, (Nagy taps.) felelősségvállalás és önállóságra való, önálló vezetésre való képesség szerint {Elénk taps. —- Keck Antal: Húsz éve mondják ezt már!) az értékes különmunka díjazása, (Helyeslés.) de hangsúlyozom itt a »munka« szót s nem a túlórázásra gondolok. Ilyen értelemben értem és tartom megszívlelendőnek a szolgálati pragmatikát, amelyre Meskó Zoltán t. képviselőtársam mutatott rá. Harmadszor: az aktázás, a hivatalok közötti sok tologatás elkerülése. (Helyeslés.) Az ügyeknek legyen gazdájuk, (Élénk taps a jobboldalon és a közéven.) mert én már láttam olyan ügyet, amelynek nem volt gazdája senki, a legkevésbbé a miniszter, mert az nem tud minden részlettel külön foglalkozni. Az ügyeknek tehát legyen gazdájuk. Idetartozik a telefon is, — esetleg a többkancsolású telefon, mert hiszen ma lehet négy-öt állomást is egyszerre kapcsolni — és gyorsíró használatba vétele, (Úgy van! Űav van! Helyeslés.) Ezekre is nevelni kell és különösen nevelni kell arra, — amint előbb már mondottam *— hogy az ügyeket egyénileg intézzék el és amint az illető tisztviselőknek vállalniok kell azt, hogy megvádolják őket protekcióval akkor, amikor arról szó sincs, ugyanúgy a tisztviselőnek vállalnia kell azt is, hogy valamit megtesz anélkül, hogy előre fedje magát a felettesénél és mindenfelé, mert ha ezt teszi, akkor jár el rosszul. (Ügy van! Ügy va.n! — Mozaás.) Azt már megmondtam, hogy kisebb ügyek ne kerüljenek a miniszterhez, sőt ne is a minisztériumba. Negyedszer: tisztviselőink ránevelése az emberekkel való érintkezésre. (Ügy van! Ügy van!) Aki New Yorkban járt, láthatta az ottani autóbuszon, hogy rá van írva egy nagy