Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

718 Az országgyűlés képviselőházának 63. Mi mezőgazdasági állam vagyunk. Mezőgazdasági terményeinknek külföldön csak úgy tudunk helyet szorítani, ha azok más országok termeivényeivei egyenrangúak, sok esetiben pedig csak úgy, ha jobbak, de akkor se jobb áron. Egyedül a búza az, amely a rendes piaci áron felül kerül értékesítésre. Ezzel szemben drágán termelünk, aminek egyik okát és a gyáripar vámvédelmében látom. Nem tudunk mezőgazdasági termelésünkhöz olcsón ipari cikkeket beszerezni, pedig olcsó többtermelést és versenyképességet csak úgy tudunk megvalósítani, ha a gazda tudása mellett az ipar és a kereskedelem is segítségünkre van. A mai gyáripari árak is azt mondhatnám, hogy túlmagasak, szinte elbírhatatlanok. A most letárgyalt földreform leendő új gazdái még kevésobé fogják elbírni ezeket az ipari árakat és így a termelés folytonosságának biztosításánál nem áll rendelkezésünkre más, mint szerény tudásunk és munkaszeretetünk. Én belátom azt, hogy honvédelmi szempontból szükség van az ipar védelmére, de ez nem jelentheti az ipar és kereskedelem számára azt, hogy e mögé a védelem mögé bújva a mezőgazdaságot nehéz helyzetbe hozza, mert honvédelmi szempontból a mezőgazdaság is van olyan fontos, sőt fontosabb. (Ügy van! jobbfelöl.) Ahol kenyér van, ott van harci kedv, van ellenállás, de ahol ez nincs, ott a legmodernebb csapattestek sem képesek harcolni. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt állítom, hogy, a föld a legnagyobb hadi ipar. Az iparfejlesztés szükséges, de álljon az ipar termelésével 'a közérdek szolgálatában, hogy segítőtársa legyen a mezőgazdasági termelésnek. A mesterséges iparfejlesztés ugyanis, igen t. képviselőtársaim, nem tartható^ fenn tovább, csak addig, amíg a támogatást meg nem vonják, azután pedig magától összeomlik ,a mesterségesen fenntartott ipar. Napjainkban látjuk azt, hogy a gyáripar az említett védelem folytán egyes ágazatiban hatalmas, mammut gyáriparrá fejlődött, mégsem képes bennünket olyan olcsó ipari árucikkekkel ellátni, mint azt más országokban látjuk és árai túlmagasak. Bennünket termelőket akkor jogosan vádolnak azzal, hogy drágán termelünk és keveset termelünk, de ha megvizsgáljuk ezeket a vádakat, látnunk kell az okokat is. Ha ugyanis összehasonlítást teszünk más országok átlagtermésével, a következő képet kapjuk. Németország például rosszabb földje mellett is ma 18 mázsás holdankénti átlagtermést -ér el, aminek az okát abban látom, hogy a termeléshez szükséges összes ipari termékek, lehetőségek rendelkezésünkre állanak és nemcsak a gazda jó ott, hanem jobban is lehet a termeivényt értékesíteni. Németországban a lengyel háború előtt — néhány példát említsek — egy metsző ollót, amely nálunk 4—5 pengőbe kerül, egy pengőért lehetett beszerezni. Egy ekét, amely nálunk 100—120 pengőbe kerül, Németországban 60—70 pengőért lehetett beszerezni. Nem mindegy az, hogy mi termelők hogyan szerzünk be. Amikor olcsóbban értékesítünk, drágábban kell beszereznünk ezeket a termeléshez szükséges anyagokat, eszközöket, (Ügy van! jobbfelől.) ez pedig természetes, hogy magát a termelést is akadályozza és így drágábban állítjuk elő azokat a termelvényekef, amelyekre nemzetgazdasági szempontból igenis nagy szükség van. ülése 1939 december 5-én, kedden. De ha visszafelé nézünk egy kicsit a múltra, látni 'fogjuk azt is, hogy igen sok esetben azért kellett a gazdákra a Védettséget is kiterjeszteni, mert túl magasak voltak a gyáripari árak. Ezek a magas árak döntötték a legtöbb embert abba a sorba, hogy a védettséget ki kellett rájuk terjeszteni. Az agrárolló így sohasem fog beosukódni. Hogy példának mást ne említsek, csak egy olyan cikket, amely nem valami nagy ipari termék, csak a kbesikenőcsöt említem meg, amelyet a gazdának vidéken kilónként 56 fillérrel kell megvennie. Vagy hogy egy még jelentéktelenebb cikket említsek: egy doboz boxot, aminek az előállítási költsége talán nem több 10—12 fillérnél, 30—40 fillérért vagyunk kénytelenek megvenni. Ilyen és sok ehhez hasonló kis apróság az, ami az úgyis nehezen vívódó mezőgazdasági termelőket még nehezebb helyzetbe hozza, úgy hogy az élet nehézségeivel alig tudnak megküzdeni. Ezért szükségesnek tartom a földmívelésügyi tárca keretében a szövetkezetek fokozottabb védelmét. Ezekre a szövetkezetekre nemcsak itt, hanem az értékesítésnél is nagy szükség van. Látjuk ezt a lóvásárlásoknái, amikor az értékesítés után a keresztényi irányítás mellett a gazdáknak arányosan visszatérítik azokat a feleslegeket, amelyek az értékesítésből fennmaradnak, nem marad semmi az üzleti vágyaiban kielégíthetetlen kereskedelem kezében, hanem a szövetkezet visszatéríti a pénzt azoknak a kisembereknek a kezébe, akiktől a jószágot megvette. Látjuk ezt a marhahízlalásnál is, amikor a szövetkezet a gazdának a hizlalásba beállítandó állatok költségeire kölcsönt hitelez, sok esetben előlegezi a takarmány, az abrak árát, harmadsorban pedig értékesít is. Ezek mind olyan lehetőségek, amelyek a gazdák életszínvonalát emelik és fennmaradásukat biztosítják. Ezt látjuk a baromfitenyésztésnél, a sertéshízlalásnál, a kivitelnél, a háziipar fejlesztésénél és a háziipari cikkek értékesítésénél is. Természetesen • ebben az utóbbiban a keresztény kisipar fejlődésére és -életlehetőségeire is tekintettel kell lenni. T. Ház! Szólni kívánok még a hitelszervezetről, a pénzről, amely szerintem ugyancsak nem áll úgy a mezőgazdaságnak szolgálatában, mint az iparnak és a kereskedelemnek. Ügy látom, a bankok szívesebben helyezik a pénzüket oda, ahol jobban tudják maguknak különféle formákba bujtatott módon biztosítani azt a nagyobb jövedelmet, _ amelyet a mezőgazdaságban nem lehet elérni. I A mezőgazdasági hitelhez, mi gazdák nagyon nehezen tudunk hozzájutni, hitelintézeteink alig tudnak nekünk nagyobb hitelt nyújtani, ha pedig nyújtanak, akkor is igen drágán, pedig a pénz a mezőgazdaságban is minden körülmények között van annyira fontos, mint bárhol másutt. Örömmel látom azt, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetésében gondoskodás történt az állatminőség emeléséről a törzskönyvezéssel. A minisztériumnak azonban erre is nagyobb gondot kell fordítania és kívánatos volna, hogy a régi népies törzskönyvelésű állatok piacán a minisztérium már vevőként is jelentkezzék, mert lehetetlen a népies törzskönyvelés melletti tenyésztést országosan még nagyobb méretűvé kiterjeszteni akkor, ha még az eddig kitenyésztett állatok értékesítése sincs biztosítva. Példának hadd említsem meg a tavaszi állatkiállítást, ahol mintegy 40 népiestenyésztésű ménnel vettek részt a gazdák és egyetlenegy mént sem tudtak eladni, de