Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1939 december -k-én, hétfőn. 647 tást sürgetjük, ezáltal azt akarjuk elérni, hogy azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek, sajnos, megnyilvánulnak a magyarság körül, — felelőtlen formában, de a felelőtlen mozgalmakból lesznek sokszor később a felelős mozgalmak — nyugaton, északkeleten, délen és keleten védekezzünk. Ha ezekkel a felelőtlen mozgalmakkal és törekvésekkel szemben a magyarság nemcsak lelkében, nyelvében és bizonyos fokig vérségileg, hanem külső, látható formájában, nevével is megteremti az egységet, akkor hiszem, hogy a küzdelmet eredményesebben tudjuk felvenni, mint jelenleg. T. Ház! Mint beszédem elején mondottam, engem nem a személyeskedés vezetett, nem azért szólaltam fel, hogy ezzel egyeseknek kellemetlenkedjem. Hiszem, hogy elértem azt, hogy nem kellemetlenkedtem senkinek, hanem felszólalásommal a nemzet egyetemes érdekét szolgáltam. A felhatalmazási javaslatot tisztelettel elfogadom., (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits Géza képviselő urat illeti a Malasits Géza: T. Képviselőház! Sok tekintetben egyetértek előttem szólott t. képviselőtársammal, a gyakorlatban azonban! azt tartom, hogy az vegyen tfel magyar nevet, akinek ez lelki szükséglete. Én idegen hangzású nevem ellenére már negyven esztendővel ezelőtt, amikor kinn jártam Angliában, nem^ tagadtam el magyar mivoltomat és sem azelőtt, sem azóta soha a magyarság ellen idegen nevem ellenere nem vétettem. Egyetértek t. képviselőtársammal abban is,. amit finn testvéreink élet-halál harcáról mondott. Ez a drámai harc mindannyiunk lelkét megrezegteti, mert olyan hatalom igyekszik a derék, demokratikus finn népet letörni, amely bennünket is letört 1849-ben, amikor a magyarságtól lelkileg távol álló uralkodóház hívta be a muszka hadakat és azok segítettek neki a magyar szabadságharcot letörni. Hasonlóképpen most Finnországban ugyanazok az erők igyekeznek a finn népet szabadságától, természeti kincseitől megfosztani, hogy a muszka óriás hatalmi körét tovább terjeszthesse ki. En hiszek abban, amit előttem szólott t. képviselőtársam is kifejezésre juttatott, hogy ha a brutális hatalom, átmenetileg le is veri a derék finn népet, ez a nép fel fog támadni, (Ügy van! Ugy van!) mert emellett a nép mellett áll a világ minden demokratikusan és szociálisan gondolkodó nemzete, (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) ennél a népnél van az erkölcsi fölény, az erkölcsi erő, amely nagyon sok esetben, különösen kis nemzetek esetében többet er az ágyúnál, a tanknál, a gépfegyvernél és a repülőgépnél. Én mint eonfessio-t mondom ki: hiszek a finn nép erejében, hiszek a finn nép feltámadásában. (Éljenzés és taps.) T. Ház! A múlt hét egyik kimagasló eseménye volt Imrédy igen t. képviselőtársunknak közel kétórás beszéde. Imrédy volt miniszterelnök úr és t. képviselőtársunk ebben a beszédében kemény bírálatot mondott a Bethlenkormány pénzügyi politikájáról. Kifogásolta a Bethlen-kormány által felvett külföldi kölcsönöket, a népszövetségi kölcsönt, a Speyer-kölcsönt, és kifogásolta, hogy a Bethlen-kormány lehetővé tette az ország eladósodását, ami csak kamatterhekben évi 300 millió pengőt jelentett és mintegy önmaga vállát megveregetve je- I lentette ki, hogy amikor azután ő került az illetékes helyre, ez a kamatteher 300 millióról 50 millióra csökkent. Én egyáltalán nem akarom kétségbevonni Imrédy t. képviselőtársam erdemeit a kamatleszállítás tekintetében, csak szelíden megjegyzem, hogy e tekintetben segített a dollár és a font értékcsökkenése is. De én nem akarom a Bethlen-kormány pénzügyi politikáját védelmembe venni, — erre nem is érzem magamat hivatottnak — mert hiszen annakidején, amikor a népszövetségi kölcsön felvételéről volt szó, mi, szociáldemokraták, a legélesebben álltunk szemben a Bethlen-kormánnyal. Obstruáltunk is a javaslat ellen. Elneveztek bennünket akkor hazaáruló gazembereknek és olyan szavakért, amilyeneket Imrédy t. képviselőtársam a túloldal tapsai között^ mondott el, mi — de legyen szabad megemlítenem, hogy Rassay t. képviselőtársam is — a »kisantant-ügynökök« és a »kisantant kiszolgálói« címet nyertük el. Változnak az idők, változnak a felfogások, de mi nem változtunk abban a tekintetben, hogy nem akarunk vállalni olyan terhet, amely egyoldalúan csak a munkásnép vállára nehezedik. (Kassay Károly: Abban az időben Imrédy vei együtt helyeselték a külföldi kölcsönt, csak ő elfelejtette! Olvassa el a Nemzeti Bank elnöki jelentéseit! — Zaj. —i Elnök csenget.) Nem akarom a Bethlen-kormány pénzügyi politikáját védeni, mert nem vagyok hivatva erre és nem is érzem a magam részéről ennek szükségességét, mégis őszintén meg kell mondanom, hogy nem az a legnagyobb hibája, a legnagyobb bűne a Bethlen-kormánynak, amit Imrédy t. képviselőtársam vetett a szemére, hanem inkább az, hogy a Bethlen-kormány egy brutálisan és esztelenül megcsonkított, természetes erőforrásaitól megfosztott, elszegényedett országra olyanméretű bürokráciát szabadított rá, amilyet ez az ország huzamosabb ideig nem bír meg. Ha ezen az állapoton a jelenlegi kormány nem fog segíteni és nem fogja legalább megkezdeni elindítani kemény kézzel a csökkentési folyamatot, akkor ez a hatalmas öncélú bürokrácia az ország gazdasági erejét sorvasztja el. Amikor a Bethlen-kormány átvette Magyarországon a hatalmat, az idő nagyon alkalmas volt arra, hogy egyszerű államigazgatást vezessen be, amely minden ágazatában az ország gazdasági helyzetéhez, a nép teherviselőképességéhez alkalmazkodjék, egyszerű, világos és áttekinthető legyen. Mi annakidején ezt a kérdést úgy formuláztuk meg, hogy kevés, de jól fizetett tisztviselővel kormányozzák ezt az országot. Ez akkor a Bethlen-kormánynak módjában is állott volna. Módjában állott volna az adóbehajtást egyszerűsíteni, ehelyett azonban azt kellett tapasztalnunk, hogy a Bethlen-kormány ugyanazt csinálta, amit annakidején Tisza Kálmán csinált: teletömte a hivatalokat a gazda• ságilag letört exisztenciákkal. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején Amerikából egy óriási árufolyamat zúdult Európára, amely mezőgazdasági válságot idézett elő Poroszországban, Sziléziában és Magyarországon is. Ennek rengeteg áldozata volt, s azok a földbirtokosok, akik nem láttak tovább egy gyufaszál világosságánál és nem tudtak alkalmazkodni a változott helyzethez, tönkrementek. Az akkori kormány a helyett, hogy átfogó földbirtokreformot kezdeményezett volna és valami védettséget I nyújtott volna az Önhibájukén kívül tönkre-