Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

648 Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1939 december U-én, hétfőn. ment földbirtokosoknak, megnyitotta előttük a hivatalok aj tájait és teletömte az akkor kialakuló kormányzatot hivatalnoksereggel, • Ugyanez ismétlődött meg itt is. Az azután más lapra tartozik, amit Eassay igen t. képviselőtársam mondott, hogy az a polgári középosztály, amely a világháború és forradalmak lezajlása utáni inflációban itt állt leszegényedve, az egyetlen mentőangyalnak Bethlent tekintette, és aki ezt a nevet kissé bírálólag merte megemlíteni, azt a polgári középosztály tagjai szétszedték volna. Bethlen hálás is volt ez iránt a társadalmi réteg iránt, állást és pozíciót adott nekik, ez az állás és pozíció azonban meglehetősen sok pénzébe kerül az országnak, s ezt, mint mondottam, huzamosabb ideig nem tudjuk elviselni. A legnagyobb hiba az volt, hogy a hivatalik csökkentése és a hivatalos eljárás egyszerűsítése helyett —- és ezt már a túloldalról is kezdik felismerni — hivatali inflációval állunk szemben. Az állami adminisztráció túlméréi ezétfcsége következtében hihetetlenül elszaporodott az aktagyártás, az aktatologatás, nemkülönben a kimutatáskészítés_ és ezeknek a kimutatásoknak feldolgozása. Minden íij hivatal igazolni akarja a maga nélkülözhetetlenségét, a maga életképességét; a falusi jegyző és a városi adminisztráció görnyed és nyög a rettenetes teher alatt, amelyet a központosított adminisztráció ráró. Ennek következménye azután az, hogy a jegyzők a munka alatt összeroskadnak, a városok hovatovább nem fogják bírni azt a rettenetes terhet, amelyet ez a hihetetlenül kitenyésztett adminisztráció rájuk ró. T. Képviselőház! A költségvetési vitában, de a felhatalmazási vitában is nagyon sok szó esett a vidéki városokról. Az előttem szólott igen t. képviselőtársaim már megemlítették azt a sajnálatos tényt, hogy a vidéki városok egykét kivétellel képtelenek fejlődni és képtelenek megfelelni azoknak a szociális (feladatoknak, amelyeket a mai idők követelnek tőlük, de képtelenek megfelelni azoknak a szépészeti kívánalmaknak, amelyekkel feléjük _ fordulnak, és képtelenek megfelelni a legelemibb utcarendészeti dolgoknak. S ha keressük ennek az okát, akkor megtaláljuk abban, hogy az állam mind több és több feladatot ró a v'árosi adminisztrációkra, amely feladat elvégzéséhez mindig több és több hivatalnokot kénytelenek beállítani. Ez a hatalmas hivatalnoksereg természetesen élni akar, az egyed nem is tehet arról, hogy ez így van, de ennek a hatalmasan felduzzadt adminisztrációnak az eltartása olyan összegeket emészt fel, amelyek meghaladják a város lakóinak teherviselőképességét, s újabb kölcsönökkel és pótadóemelésekkel tudják csak életüket fenntartani. Magam is törvényhatósági bizottsági tag vagyok, tehát gyakorlatból tudom, hogy a városok költségvetésének legnagyobb tétele az évről-évre fokozódó személyzeti kiadás. Közhasznú beruházásokra, égetően szükséges olcsóbérű lakások építésére, a por lekötésére, utcarendezésre, kulturális feladatok teljesítésére a városoknak alig jut valami. Ha nézzük, hogy hová folyik a pénz, akkor látjuk, hogy oda folyik, ahová nem lenne szabad elfolynia, a túlzott és teljesen felesleges adminisztrációra. Ha már a városok kérdésénél tartok, akkor szükséges felemlítenem egy másik körülményt, amelyre túloldali t. képviselőtársaim is rámutattak már és ez: az autonómia kérdése. Nagyon szépen hangzik ez a szó. A belügyminiszter úrtól kezdve minden egyes képviselőtársam, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott, kiemelték az autonómiát és megmagyarázták, hogy mennyire szükséges az önkormányzat kifejlesztése. Hogy triviális hasonlattal éljek, a mai városi, megyei és községi önkormányzat annyi, mint amikor a gyermek a cserebogár lábára cérnát köt és szabadon engedi a cserebogarat. A cserebogár szabad, repülhet addig, ameddig a cérna engedi. Ez a mai önkormányzat is, csak a belügyminiszter kegyelméből van meg és akkora terjedelmű, amekkorára a mindenkori belügyminiszter kegyeskedik, azt engedélyezni. Volt egy belügyminiszterünk, aki odáig vitte az önkormányzat tiszteletét, hogy ha egy vidéki városban a kerülő vagy a hajdú csizmáját meg kellett talpaltatni, akkor a polgármester okosan tette, ha a rossz csizmát becsomagolta útitáskájába és megmutatta a belügyminiszternek, hogy íme, uram," erre kell 5 pengő. Ennyire tisztelték az önkormányzatot. A jelenlegi belügyminiszter xir valamivel nagyobb teret enged az önkormányzatnak, ezt kétségtelenül érdeméül el kell mondanom, azonban mégsem tökéletes autonómia az, ami itt van. A megyei városokban az alispán és a belügyminiszter, a törvényhatósági joggal felruházott városokban a belügyminiszter és a pénzügyminiszter ellenőrzése és hozzájárulása nélkül 5 pengőnél nagyobb összeget nem tanácsos a polgármesternek kiadni. T. Házi A legtöbb vidéki város főszámvevői székében a kormány embere ül. *A főispán nevezi ki. Természetesen a főispán azt nevezi ki, akit neki a belügyminiszter ajánl. A főszámvevői széket tehát a kormány bizalmi embere tölti be és az állandóan ellenőrzi a kiadásokat. Ha a törvényhatóság valami csekélységet elhatároz, mondjuk a tisztviselőknek karácsonyi segélyt akar adni, akkor az akta feljön a belügyminisztériumba, onnan áttolják a pénzügyminisztériumba, a pénzügyminisztériumból visszaküldik a belügyminisztériumba és onnan áttolják a számvevőségekhez. Hetekig, hónapokig fekszik ott az akta. A polgármester szaladgál utána, megkéri a kerület képviselőjét, az is szaladgál utána, míg végre boldogan elmondhatjuk, hogy három hónap után az önkormányzat nagyobb dicsőségére, a belügyminiszter megadta a hozzájárulást a határozathoz. T. Ház! Ilyen önkormányzatból nem kérünk. Ha városi vagy községi önkormányzati reformot hoznak, akkor bízzanak azokban, akik ott ülnek. Az önkormányzatot pedig ne szűkítsék, hanem ellenkezőleg, bővítsék, mert az önkormányzat minden szűkítése a városok közvéleményének ellenzésével találkozik, az önkormányzat minden szűkítése sorvasztja azt a városi közszellemet, amelynek minden városban meg kell lennie. T. Képviselőház! Visszatérve országunk elbürokratizálódásának kérdéséhez, érdekes lesz megemlíteni, hogy félévszázaddal ezelőtt a magyar urak azon panaszkodtak, hogy ha bementek az adóhivatalba és lefizettek ott 100 koronát, abból 67 korona ment el tisztviselői fizetésekre. Hol vagyunk mi ma ettől? Ma az állami bevételeknek több mint a fele, tehát nemcsak az adónak, hanem az illetékeknek, a vám jövedelemnek és minden sallangnak, ami ezekhez hozzátartozik, vagyis az állam összes bevételének több mint a fele megy