Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-62
Az országgyűlés képviselőházának 62. junkkal mindenben azonosítjuk magunkat, ha fajtánkat szolgáljuk, ezzel a teremtés szándékának teszünk eleget. Ha fajtátokért áldozunk, Isten szándékánál fogva, tehát Istennek áldozunk. Ehhez nem kellenek dogmák, ehhez csak istenhit és faji öntudat kell. Egyházunk is van: nemzetünk. Papjaink is vannak: a nemzeti szocializmus apostolai. Hitünk is van: Magyarország. Ki mer közénk éket verni; protestáns vagy katolikus pap? Nemzeti vallásunknak sok papra van szüksége. Hozzátehetjük, sok új papra, mert nem valószínű, hogy a keresztyén lelkészség felénél több fog csatlakozni nemzeti istenhitünkhöz,« T. Ház! Ezzel szemben meg kell állapítanom, hogy az appropriációsi vitában éppen pártunk vezérszónoka, Tildy Zoltán volt az, aki beszéde végén egy r gyönyörű történetet mondott el Szalkay prímásnak és egy református prédikáitornak a mohácsi csatában lefolyt közös harcáról: lehanyatlott a nemzeti zászló és tudta a maroknyi had, hogy aki hozzányúl ahhoz a zászlóhoz, a halál fia. Mégis egyszerre nyúlt hozzá a katolikus érsek és az egyszerű, falusi, durvakezű református prédikátor. Az érsek először nem engedte, hogy a prédikátor megfogja a zászlót, de azután közösen emelték magasra, mert tudták, hogy csak úgy lenghet magasan a zászló, ha ketten emelik és azután egyformán borult a zászló szemfedőként a református prédikátorra és a katolikus érsekre, mert együtt haltak meg- a hazáért. Megállapítom, mint vidéki katolikus pap, hogy bennünk a reformátusság, a református magyarság ellen nem él semmi neheztelés (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.), köztünk nincs lelki hasadás. Aki ilyen kérdést bedob a nemzet életébe, a legszörnyűbb bűnök egyikét követi el, mert a lelkek békéjét és nyugalmát akarja megzavarni. (Ügy van! Úgy van!) Ez a körlevél azt tűzte ki célul, hogy megzavarja a protestáns és a katolikus magyarság együttélését, én azonban mint katolikus pap megállapítom, hogy ezt az együttélést és együttérzést éppen a mai súlyos időkben senki sem zavarhatja meg. Mi szeretetben élünk együtt. Lehet, hogy vannak különbségek, ez azonban természetes: én nem akarom a temető csendjét és a temető békéjét, ahol élet van, ott különbségek, nézeteltérések vannak — ezzel minden okos embernek tisztában kell lennie — de nincsenek szakadékok, amelyek bennünket elválasztanak. (Ügy van! Ügy van!) Nem akarom a Házat tovább utatni ezzel a röpirattal, — leteszem a Ház asztalára — csak megállapítom, hogy ez a röpirat minden ellen lázít és agitál, ami szent s ami a nemzet életében érték és ezzel a legnagyobb bűnt követi el: ez a legutolsó, a legszörnyűbb förmedvény, amely 1919 óta napvilágot látott. (Maróthy Károly: Talán még akkor sem volt ilyen!) Az országban úgy is indokolatlan peszszimizmus uralkodik. Az országgyűlés kötelessége, hogy ezt az indokolatlan pesszimizmust megtörje. Nincs szó itt arról, hogy a kereszténység valaha is katakombákba kerüljön. Meg vagyok róla győződve, hogy nincs itt ebben az országban és ebben az országgyűlésben egyetlen ember sem, aki tagadná a kereszténység jogát a neveléshez és az Ige szabad hirdetéséhez. A kereszténység nem fog katakombákba menni. A röpirat lázító hangjával szemben én a magyarság hangját hozom ide, amely a vezetők felfogása kell, hogy legyen: mi nem megyünk katakombákba, hanem inkább meghalunk a mi kereszténységünkért és a mi maidése 1939 december 4-én, hétfőn. 631 gyarságunkért; ez a mi életfelfogásunk. (Maróthy Károly: Jöjjön a rendőrség és derítse ki: kiktől ered!) A Ház vitáiban és a felsőház vitáiban is kidomborodik ma az, ami épen ennek a korszaknak és ezeknek az éveknek legfontosabb tanulsága volt. Most látjuk csak, milyen fontos az, hogy minél több önálló egyed legyen ebben az országban, hogy minél többen legyenek, akik a saját házukat és a saját földjüket védik. A magyar individualista fajta: nem hajlandó semmiféle kollektív járomba haj- tani a nyakát. Aki ezt állítja, az nem ismeri a magyar népet (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) s aki ezen az úton egy kollektív irányzatba, mondjuk bórlőszövetkezetekbe, önálló egyéni jogok nélkül akarja belehajtani a magyarságot, aki azt állítja, hogy a gabonagyárak ideje érkezett el, az nem ismeri a magyar népet és én állítom, hagy ez a tendencia, ezek a hirdetett programmok meg fognak törni a magyarság józan, egészséges életfelfogásán. A földbirtokreform vitája során beláttuk, hogy a nagybirtok ideje tulajdonképpen lejárt. Két fejlődési lehetőség áll.a nagybirtok előtt. Vagy gépesített gyári üzemmé válik, vagy pedig el kéli érkeznie a kisgazdaságok korának. Ha gépesített gyári üzemmé válik, ezzel nem szolgálja a magyar fajta fenntartását, tehát az egyéni kisgazdaságok korának kell elérkeznie. Azok felé, akik ezt nem látják be, tisztelettel le kell szegeznem, hogy itt van ennek az ideje éppen ezekben a súlyos napokban. Hiszen ha ilyen förmedvénnyel el lehet árasztani ezt az országot, akkor meg lehet bontani a nép egységét is. Az appropriációs vitával kapcsolatban nem is akartam másról 'beszélni, mint ezekről a tényekről, hogy kidomborítsam fontosságukat s megállapítsam, hogy a magyar fajta, a magyar nemzet érdekében az áll, hogy minél több egészséges kisiparos, kisgazda egyed keletkezzék ebben az országban, mert ez a nemzeti élet fenntartásának legnagyobb biztosítéka. A felhatalmazási törvényjavaslatot a párt határozata értelmében nem fogadom el. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik"? Kovách Gyula jegyző: Molnár Dezső! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik 1 ? Kovách Gyula jegyző: TÖmböly Dénes! Elnök: Tömböly Dénes (képviselő urat illeti a szó. Tömböly Dénes: T. Ház! Ha az előttünk fekvő felhatalmazási törvényjavaslat szárnoszlopaiba kissé részletesebben betekintünk, azt látjuk, hogy a rendes kiadások kereken 2525 millió pengőt tesznek ki. Ha részleteiben vizsgáljuk, látjuk, hogy ebből az összegből, a 2525 millióból 1100 millió esik a személyi kiadásokra és a velük kapcsolatos dologi és költözködési kiadásokra. Természetesen a személyi kiadásokat a dologi kiadásokkal együtt kell tárgyalni, minthogy a személyi kiadások folyományai a dologi kiadások. 445 millió pengő esik nyugdíj teherre, 115 millió az adósságok fizetésére és 865 millió pengőt tesznek ki az egyéb, üzemi kiadások a posta, a távíró, az államvasutak, a Mávag., a földművelésügyi minisztérium birtokpolitikai kiadásai, üzemi és gazdasági kiadásai stb. Az utóbbi három tétellel nem óhajtok foglalkozni, csak az 1100 milliós személyi kiadással. Olyan ré-
