Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-61
Az országgyűlés képviselőházának 61. sajnos — minden jóindulatom mellett meg kell állapítanom, hogy a kormány csak igen bátortalan lépéseket tesz ezen a téren. (Ellenmondások jobbfelöl.) Pedig úgy érzem, hogy itt most nem 75 centiméteres, hanem nagyobb lépésekkel kellene kilépnünk, mert a multak mulasztásait kell pótolnunk. Pótolnunk kell mindazt, amit egy letűnt, liberális, korhadt, rothadt rendszer erre az országra rámért, amely korhadt rendszer ebben az országban kárt okozott, mert ez a liberális rendszer minden volt, csak az egyenlőség megvalósítója nem. Liberalizmus annyit jelentett: a zsidó érdekek támogatása. Nem azt nézték, hogy az emberek egymás közt miként véleked nek, miként sáfárkodnak a közjavakkal, hanem az volt a liberális, aki — mint ők mondották — »jó sajtót« kapott a zsidó sajtó részéről, aki a zsidó érdekek szolgálatába szegődött akár nyíltan, akár önzőén, akár önzetlenül, mert voltak, akik önzetlenül szolgálták, akik tudat alatt szolgálták és voltak, akik beleestek, mint nagyon sokan a szabadkőműves páholyokba, azon vették észre magukat, hogy ott kell lenniök, mert máskép nem érvényesülnek. Mélyen t. Képviselőház! A népet kell közelebb hozni a közigazgatáshoz. Nem tévedésből mondom ezt. Nem a közigazgatást kell a néphez vinni, mert a közigazgatás megtalálja a népet, amikor meg akarja találni, de a népet kell a közigazgatáshoz vinni, hogy az a nép ne kerülje jegyzőjét, hogy az a néç ne kerülje azt az utcát, amelyben a főszolgabíró lakik, hanem igyekezzék vele találkozni, hogy hébe-hóba egy jó szóhoz jusson, hogy az a jegyző, az a pap, az a tanító, az a főszolgabíró a községben és a járásban ne csak parancsolója legyen neki, aki csak követel tőle adót, katonát, hanem legyen tanácsadója, aki a nagyon homályosan megfogalmazott és nem mindenki által érthető törvényeket neki megmagyarázza; megmagyarázza neki, hogy miért van joga a választójoghoz, megmondja neki, hogy mit kell tennie, megmondja, mi kell ehhez és ahhoz, hogy bizonyos előnyökhöz és bizonyos jogokhoz jusson. Hiszen a törvények egyformák, egyformán be kell tartani az adótörvényt és a választójogi törvényt is (Helyeslés jobbfelől), mert aki ezeket a törvényeket nem tartja be, az nem tisztességes ember. Sajnos, sietve és röviden kell beszélnem, mert az új házszabályok nem veszik figyelembe, hogy az embernek mennyi az előadnivalója. En azt mondom, hogy főleg a választási politikától, a pártpolitikától tartózkodjék a közigazgatás. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a jegyzőnek ne legyen politikai önálló véleménye, nagyon szomorú volna, hogy amikor mindenkinek van, éppen a főbírónak ne legyen. De tessék elképzelni, jellemképzés, jellemnevelés szempontjából annak az egyszerű falusi embernek a helyzetét, aki azt látja, hogy az ő jegyzője, vagy főbírója úgy változtatja meggyőződését, amint a kormányok jönnek vagy mennek. Milyen tekintélyromboló dolog az egyszerű embernél, amikor azt látja, hogy a jegyzőnek nincs lelke, nincs meggyőződése. Én eltiltanám a politikától, a politikába való aktív beavatkozástól a közigazgatást. (Helyeslés balfelől.) Lehet, hogy egy-két mandátummal kevesebbel rendelkeznék a mindenkori kormánypárt, de fontosabb érdek fűződik ahhoz, hogy a falunak legyen meg a békéje, a falu vezetőjének legyem meg a tekintélye. (Ügy van! balfelöl.) Nagyon helyesen mondotta Imrédy Béla t. képviselőillése 1989 december 1-én, pénteken. 57Ô társam, hogy nem a csendőrszuronnyal rákényszerített tekintélyre, hanem a szeretetből, a megbecsülésből adódó tekintélyre van szükségünk. Nekünk az a polgár kell, az a kisgazda vagy kisiparos, aki megemeli a kalapját, ha találkozik főjegyzőjével és látszik a tekintetén, hogy ezt nem szolgalelkűségből, hanem szeretetből és meggyőződésből teszi. Tehát szolgálati pragmatikát kérünk a tisztviselőknek, hogy ne legyenek a mindenkori kormánynak, a kormány exponenseinek kitéve. Nagyon érdekeseket hallottam, amikor vidéken jártam. Körülbelül 30 éve járom már a vidéket és minden szerénytelenség nélkül merem állítani, hogy egy kicsit szakértőnek kezdem érezni magam. Azt mondja nekem az egyik jóképű kunmagyar: Nem az igazi nagyurakkal van nekünk bajunk, hanem a vidéki kiskirályokkal, hiszen jól tudjuk, hogy odafenn a miniszter uraik nem csinálnak törvénytelenséget, jól tudjuk, hogy a minisztériumban az igazságot osztogatják, mert ott nem pártemberek ülnek, de amíg az igazság ide leér, sokszor az igazságból igazságtalanság, a jogból jogtalanság lesz. (Gr. Festetics Domonkos: Ebben igaza van!), Mélyen t. Képviselőház! Én leszerelném, elbocsátanám mindezeket a vidéki közigazga tási faktorokat, akik nem tudnak hivatásuk magaslatára emelkedni (Helyeslés balfelől. — Gr. Festetics Domonkos: Igaza van!), mert nem lehet ezzel a néppel úgy bánni, mint egyikmásik magáról megfeledkezett közigazgatási ember teszi. Nem általánosítok, ettől Isten mentsen (Helyeslés.), de vannak ilyenek. Nevekkel majd külön a belügyminiszter úrnak szolgálok, mert nem akarok itt személyeskedni (Helyeslés.), azonban itt rendet kell teremteni. (Gr. Festetics Domonkos: Igaz!) Hiába adja ki a miniszter, az államtitkár az utasításokat, ezek a falusi kiskirályok mint falusi maharadzsák élnek, nem anyagilag értem, de hatalmilag. (Gr. Festetics Domonkos: Sokszor nagyobb urak, mint a miniszter!) Ezeket, hogy ezt a rossz szót használjam, le kell építeni, ezektől az emberektől meg kell szabadítani a magyar közéletet, mert ezek nemcsak nekünk ártanak, de a kormány tekintélyét járatják le. (Általános helyeslés és taps.) Ezek a konjunktúra-emberek. Mert a rendes jegyző es a rendes főbíró, ha sokszor a szokásnak megfelelően bele is avatkozik a dolgokba, helyes judiciummal megtalálja annak a módját, de az ilyen konjunktúra-lovagok, ak : k túl akarnak tenni gazdájukon, akik érdemeket akarnak szerezni, azután rnég el is dicsekszenek a kaszinókban, hogy: kiirtottam ennek vagy annak a partnak választóit. Ezzel röviden végeztem is. Sürgősen szociális reformokra van szükség. Higgyék meg, t. képviselőtársaim, mentül inkáb késünk a szociális reformok meghozatalával, a népjóléti intézmények létesítésével, annál nagyobb adagolásra van szükség, annál nagyobb lépést kell tenni előre, mert máskép lekésünk. Itt csak a földrendezés kérdésére térek ki. Nem esem abba a hibába, mint régi parlamenti emiber, hogy a másik Ház, a felsőház hatáskörébe beleavatkozzam. Joguk van óvást emelni, joguk van kifogást emelni, joguk van módosítást ajánlani a meghozott törvényekhez, csak az a kérdés, hogy okosan cselekszenek-e (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.), hogy előrelátók-e vagy rövidlátók, hogy nem kell-e egypár okulárét kölcsönadni bizonyos feudális 78*
