Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

578 Az országgyűlés képviselőházának $1, felelőssé, hogy az a légkör megteremtődjék, hogy a feszültség a pariojs közön enyímijon, hogy mi a ienteob vázolt szempontok szerint gyakorolhassuk ellenőrző és bíráió jogunkat. fia vannak közöttünk ellentétek, politikai ellentétek, — mint ahogyan vannak és sokszor súlyosak — úgy a kormányzat kötelessége, hogy ezeket az ellentéteket a minimumra csökkentse; a többségi pártnak, amely a kormánynyal az országot kormányozza, erkölcsi és hazafias kötelessége minden momentumot elkerülni, amely a nézeteltéréseket, a felfogásokat, a politikai ellenteteket kiélezi, mert könnyen meglehet, hogy elkövetkezik az az idő, amikor a haza iránti kötelesség teljesítésekor nem kérdezzük egymástól, hogy melyik pártnak vagyunk a tagjai, hanem valamennyien ott leszünk a régi határok visszaszerzésekor a kötelesség mezején. Ennek előrebocsátása után térek rá témáim előadására és elsősorban a külügyi politikával óhajtok röviden foglalkozni. Ezzel kezdem, mert itt egyáltalán nincs közöttünk ellentét. A külügyi költségvetés tárgyalásakor egészen őszintén kijelentettem, hogy az igen t. külügyminiszter úr külpolitikai vonalvezetését helyesnek, jónak és az ország érdekében levőnek tartom. Hogy ez bírálat mennyire jogos és mennyire találó volt, mutatják azok a hozzászólások, amelyek a külföld részéről megnyilatkoznak, a külföldi sajtó hangja, amely egytől-egyig világszerte elismeri a külügyminiszter úr fejtegetéseinek helyességét, természexesen egy országot kivéve, amely még mindig nem akar a józan belátás eszközéhez nyúlni, amely még mindig vár, úgylátszik megvárja azt a pillanatot, míg a történelem keze ránehezedik. Tisztában kell lennie az egész világnak azzal, — és úgy olvasom a külföldi lapokban és hallom küliöldi államférfiak és vezető politikusok megnyilatkozásaiból, hogy észüez tértek, hogy rájöttek — micsoda hibákat, katasztrofális hibákat követtek el Trianonban és rájöttek arra, milyen jogos az a magyar kívánság, amely a békeszerződések megváltoztatását kívánja békés eszközökkel, az igazság elvi állás; pontján állva. Az egész világ tudomásul veheti azt is, hogy ebben a kérdésben^ azután magyar és magyar között különbség nincs és ezt meg is fogjuk mutatni, ha a sor rá fog kerülni. (Helyeslés és éljenzés.) Mélyen t. Képviselőház! Barátokat kell szereznünk. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem viseltetünk a régi hűséggel régi barátaink iránt. De. régi barátaink sem vehetik zokon tőlünk, ha mi más barátok barátságát is keressük anélkül, hogy velük szemben hűtlenséget követnénk el. A magyar nemzetről tudja már az egész világ, hogy a magyar nemzetben még senki az életben nem csalódott, aki erre a barátságra, a magyar becsületre, a magyar hűségre épített. De annál többet csalódtunk mi, magyarok (vitéz Makray Lajos: Mindig!), minket annyiszor félrevezettek már a történelem folyamán, minket ígéretekkel annyiszor felültettek már (ügy van! Ugy van!), hogy csakis a puszta fiait, az álmodozó magyarokat lehetett így állandóan félrevezetni ígéretekkel (vitéz Makray Lajos: Mindig!), mert mi azt hittük, hogy más is úgy gondolkodik, mint ahogyan a magyar lélek gondolkodik. Ne építsen tovább senki a mi hiszékenységünkre, lovagiasságunkra, mert mint mondottam, erre nagyon sokat ráfizettünk. ülése 1939 december 1-en, pénteken. Nem használom azt a szót, amelyet Rassay képviselő úr, a liberális front vezetője, itt hasznait, a sacro egoismo-t inkább azt mondanám, hogy ne essünk annyira a régi hibáoa, a túlzott optimizmus hibájába, ne délibábokon lovagoljunk, hanem számoljunk a realitásokkal. t vitéz Makray Lajos: Hideg fej!) Ez azután azt követeli, nogy necsak a meleg szív szavára hallgassunk, amelyre olyan könnyen szoktunk hallgatni, hanem a józan, hideg ész megfontolását is vegyük elő. Először legyünk magyarbarátok (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) és azután keressük mások barátságát, de sohase szaladjunk — mint a magyar mondja — senkinek a rúdja elé. Majd megvédik ezek a nagy nemzetek a saját maguk érdekeit, felesleges prókátorokra, különösen hívatlan prókátorokra szükségük nincs. fia térve a belpolitikára, mélyen t. Képviselőház, fontosnak tartom azt, amire Imréüy igen t. képviselő úr oly nagyon szép beszédében rámutatott; beszédének nagy részét mi erről az ellenzéki nyilas oldalról is helyesléssel fogadtuk és, honoráltuk is. Mi is azon az állásponton vagyunk, hogy a társadalmi békét meg kell óvni és a társadalmi rendet minden körülmények között fenn kell tartani. (Helyesles.) Csak az eszközök megválogatásában lehet köztünk különbség; nem Imréüy képviselő úr és én köztem, hanem bizonyos felfogások és más felfogások között. Én is azt hirdettem és hirdetem ma is, hogy csendőrszuronyokkai lehet ugyan a rendet külsőleg fenntartani ioeig-óraig, de békés, kiegyensúlyozott emberek lelki harmóniáját csakis szociális intézkedések gyors életbeléptetésével, a társadalmat elválasztó társadalmi falak lebontásával — nem robbantásával, hanem lebontásával — lehet megteremteni. A lelkeket kell megbékéltetni, az embereket keli közelebb hozni egymáshoz, hogy a nehéz időkben valóban testvére legyen együk magyar a másiknak. Ezt ne csak jelszónak használjuk, hanem szívünkből fakadó érzés legyen embertársainkkal szemben. (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen.) Mélyen t. Képviselőház! Közelebb kell jönniök egymáshoz a társadalmi osztályoknak. A magasabb társadalmi osztályoknak, a magasabban lévőknek kell a többiekhez (közelebb jönni. Nem azt mondom, hogy le kell szállniok az alantasabbakhoz, merti ezt a megkülönböztetést egyáltalán nem ismerem, de aki jo'bban teheti, akit a, Gondviselés javakkal áldott meg, akit nagyobb pozícióhoz juttatott, az érezze a testvériséget, a sorsköizösséget azzal, akinek a Mindenható nem juttatta mindezt. Emeljük fel magunkhoz a szegényeket, akik az istápolásra rá vannak szorulva és tegyük meg annak az ellenkezőjét, mint amit a vörös rémuralom alatt hangoztattak a zsidó kommunista vezérek, hogy proletárokat akarnak látni. Nekik az volt az érdekük, hogy mentül több ember legyen szomorú, szégyenteljes, az emberi méltósághozi nem illő sorsban, mert csak akkor tudtak a nyomor vámszedői működni, akkor tudták embertársaik szenvedéseit kihasználni és önző, piszkos, vörös, zsidó céljaikat elérni. Nem akarunk proletárt látni, ez legyen a mi Jelszavunk. Mi minden proletárból, amint nevezik őket, becsületes, megelégedett, velünk egyenrangú polgárt akarunk nevelni. (Ügy van! Úgy van! — Helyeslés a jobb- és a baloldalon. — Felkiáltások: Mi is ezt akarjuk!) Amíg ezt meg nem tettük, addig csak beszédek fognák elhangzani és —