Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-60

572 Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1939 november 30-án, csütörtökön. akkor érzi majd közelről az őrség-váltást, ha az egészen igazságtalan és helytelen jövedelemeloszlás felszámolása következtében olyan állásokhoz és megbízatásokhoz jut, — nemcsak munkához, mert ahhoz, hála Istennek, jut — amelyek számára lehetővé teszik a családalapítást és a nemzetnek ilyen módon való szolgálatát is. Ismétlem t. Ház, nem kívánok demagógiát űzni, és azt hiszem, beszédemből és előzni beszédemből is a Ház meggyőződhetett arról, hogy nem vagyok a demagógiának híve, de nem vagyok az elhallgatásnak sem. mert az elhallgatás veszedelmesebb demagógia lehet néha, mint a hangos szó. S ha mi a demagógiának egyik fajtám ellen védekezünk, akkor a másik ellen is védekeznünk kellEz az ifiúság a többek között nagyon sajnálatosan sérelmezi azt, hogy az őrségváltás igen sokszor úgy történik meg, hogy a helyett, hogy az évek óta egy vállalatban ülő, tehát szakképzett fiatalemberek a leváltások folytán a saját pályájukon fokozatosan előre mehetnének, bizonyos vállalatok — sokszor talán nem egészen tiszta erkölcsi célzattal — az őrségváltás helyét kívülről jött nem szakemberekkel töltik be, s azok a keresztény fiatalok, akik éveken át szolgáltak annál a vállalatnál, megmaradnak a maguk helyén, (Úgy van! a jobboldalon.) ugyanakkor, amikor mondom, egészen tisztes korú és más pályákon komoly érdemeket szerzett emberek •— majdnem azt mondhatnám — frivol módon az ő eddigi foglalkozásuktól egészen távoleső foglalkozási ágakba és igazgatóságokba ülnek be. Bocsánatot kérak, ez az a csendes demagógia, amelyet én itt példával ismertettom s ezt a mi higgadt tárgyalásaink nem fogják tudni megakadályozni, csak a mi tettrekészségünk akadályozhatja meg, amellyel a parlament elé hozzuk ezeket a, panaszokat, ahol azután nyugodtan meg tudjuk oldani őket. Nem akarok ennek a kérdésnek részleteiben elveszni, azonban kötelességem volt ezt megemlíteni, mert az az ifjúság, amelynek köréből vétettem, elvárja, hogy a nemzeti munkának egy felelősségteljes helyén ezeket a halk, de éppen azért veszedelmes sebeket — nem azért, hogy botrányokat és szenzációkat okozzanak, hanem azért, hogy tettrekész elgondolások szülessenek — idehozzam a Ház elé. Vannak még más feladatok is az organizációs szociálpolitika terén, amiket én a nemzeti társadalom felépítéséhez szeretnék fűzni. Kiváló szónokok emlékeztek meg arról,

#

én is szociális kérdésekkel foglalkozom, nekem is meg kell említenem, hogy elérkezett az az idő, amikor nekünk már módszeresen kell foglalkoznunk az állam és társadalom korszerű össizhangjának a kérdésével. Az nem elég, ha mi a liberális rendszert, ami az államtól teljesen független társadalmat és abban az erősebb uralmát hirdeti, elítéljük. Az sem elég, ha a másik oldalon megtagadjuk azt a totális rendszert, amely pedig az államot és a társadalmat azonosnak veszi. Ha mi ezt a két negatívumot hangoztatjuk, akkor kötelességünk az is, hogy előjöjjünk a pozitív megoldási lehetőségekkel és megkeressük azokat a társadalmi építő módszereket, amelyeikkel az alkotmány szellemében a korszerű követelményeknek megfelelően meg tudiuk oldani a kérdéseket. Világosan az érdekképviseleti rendszer kiépítésére gondolok. Neon témám ez, csak annyit mondok, lehetetlen dolog, hogy a szélesebb néprétegek szociális és szellemi tápláléka és életlehetőségei továbbra is a napipolitiika hullámzásától függjenek. Ez a rendszer, amely sem nem liberális^ sem nem totális, — csak fejlődésének az első részében állhatja meg helyét — sokáig nem tartiható fenn. Hivatása tehát a mostani parlamentnek, hogy megkeressük azokat az utakat,, amely utakon ismét a keresztény morál és a nemzeti eszme jegyében a társadalmi és az állami feladatokat össze tudjuk hangolni valamilyen egészséges érdekképviseleti rendszerben^ Mint mondottam, nem foglalkozom organizációs szociálpolitikai problémákkal. Ez a kitérés csupán arra volt jó, hogy bemutassam,, hogy a szociális feladatokat mind a két oldalról kell néznünk és szemlélnünk. Mint mondottam, ez a kormányzat megtette a maga feladatát az organizációs szociálpolitika terén, a költségvetési vita után elhangzó miniszteri válaszokból láttuk, hogy meg fogja s meg akarja tenni a jövőben is. Annál kevesebb eredményt, csupán kísérleteket tudtunk felmutatni a szociálpolitikai feladatok másik ágánál, a szociális gondozás terén. Azonban a szociális gondozás terén is történtek már olyan kísérletek és felszínre jöttek már olyan eredmények, amelyek mellett ezen a vonalon is meg lehet indítani azt a nagyvonalú munkát, amely a proletariátus felszámolására vezet, amely gyakorlatilag ahhoz a szervező és módszeres munkához hasonlítana, mint amilyet a belügyminisztérium vezetése alatt álló közegészségügyi szervezet végez a közegészségügyi gondozás terén. És amiképpen egy szerves és módszeres, alapjaiban erős, kivitelében szakképzett közegészségügyi munka igenis effektive meg tudta állítani a népbetegségek további terjedését és fel tudott mutatni helyes, józan szemmel nézve is tiszteletreméltó eredményeket, úgy kell egy szervezett szociális gondozási munkának felszámolnia és megállítania azt a nyomort, amelyet az előbb epidémikus nyomornak hívtam. Azonban az a közegészségügyi hadjárat, amelyet a belügyminisztérium alatt álló szervek végeztek, sem tudott volna elérni eredményeket, ha nem álltak volna rendelkezésére először is szakképzett orvosok, másodszor pedig az orvosok számára szakképzett segítőerők. T. ^Ház! A gazdasági válság nyomán támadt ínség és a megsokasodott szociális problémák tagadhatatlanul egész sorát termelték ki azoknak a közigazgatási embereknek, akik sok esetben egészen különös, szerencsés intuícióval, más esetben pedig hosszabb tapasztalat után tiszteletreméltó eredményeket értek el a szociális feladatok, de, különösen a szociális gondozás feladatainak megoldása terén. Azt nem mondhatjuk, hogy a társadalmi munka, a társadalmi szociális munka nem termelte volna ki az érzéssel, sőt hozzáértéssel rendelkező munkaerők tisztes számát. Az ilyen szakkénzett szociális munkások számát, teljes kifejlődését, további kiképzési lehetőségét azonban nem tudjuk csak a helyi viszonyokra ós az egyéb lehetőségekre alapozni. Sem az eddigi tapasztalatokon elinduló, sem a hátralevő szerves szociális munka, sem a világ- vagy országos viszonylattól függő és bármikor bekövetkezhető újabb gazdasági vagy szociális megpróbáltatások nem teszik megengedhetővé, hogy a szociális szakképzés terén ilyen drága I és hosszadalmas útra tévedjünk; nem teszi