Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1939 november 30-m, csütörtökön. 569 végzett magyar és keresztény munkáért, nem hajlandók politikai sikerekre átváltani. feltétlenül szükséges, hogy az állam a maga irányító tevékenységét, ellenőrző tevékenységét gyakorolja minden területen, tehát ezeken a területeken is, dâ ne szüntesse meg a társadalom öntevékenységét, hiszen Magyarországon úgyis az a hiba, hogy a társadalom lassanként lemond az öntevékenységről, magától mond le és mindent az áhamtól vár. Az államnak nemhogy a meglévő öntevékenységet kellene megszüntetnie, fordítva: ösztönöznie, segítenie kellene, anyagilag és erkölcsileg segítenie kell a még meglévő társadalmi öntevékenységet, hogy az úgyis az államosodás felé tartó közvéleménnyel szemben meg tud'on erősödni és újra kifejlődjék egy erős magyar társadalom, aminek — megint csak a jövőre gondolok — lehetnek valamikor nagy-nagy politikai előnyei is. A magyar társadalom, ha leszokott az öntevékenységről, ha mindent az államtól vár, egy politikai változás idején, egy másszínű kormányzat idején megint csak ugyanúgy fog gondolkozni, mint az a kormányzat, egyszerűen lábtörlőrongya lesz minden jövendő kormányzatnak, még akkor is, ha az neim keresztény és nem nemzeti kormányzat, míg fordítva: ha van egy önérzetes keresztény magyar társadalom, amely állami segítség nélkül, saját erejéből is tud és képes nagyot alkotni, egy esetleges másszínű, veszedelmes kormányzat jöttekor ki fog állni és ki fogja dobni magából azt az irányzatot, amely ellenkezik az ő irányzatának meggyőződésével. Mondom, szükséges az, hogy az állam irányítson, de ne vegyen mindent a sajátmaga ténykedése körébe, mert a végén az lesz a helyzet, hogy sokat markol és keveset fog. Az állam maradjon meg azon a területen, amely őt megilleti, ott végezzen el minden munkát tökéletesen, azután segítse az egyházakat, segítse a nagy társadalmi mozgalmakat, amelyek már produkáltak, amelyek már eredményt mutatnak és akkor az államnak, az egyházaknak és a társadalom erős szervezeteinek segítségével valóban kialakul majd egy olyan magyar jövendő, olyan magyar erő. amely dacolni fog mindenféle külső és belső veszedelemmel T. Ház! Ha szentistváni országot akarunk építeni, akkor elsősorban szentistváni emberekre lesz szükségünk. Ezen a téren én nem tudom eléggé hibáztatni a magyar intelligenciát, amely a múltban letért erről a szentistváni alapról, amely egész lelkét odaadta a liberalizmusnak. Hogy azután a munkásság szintén ezt az utat követte, abban megint a magyar intelligencia a hibás, mert egyszerűen nem törődött a magyar munkássággal és a hivatali kötelességeken túl nem törődött a magyar faluval sem, engedte, hogy a magvar nép prédája legyen azoknak, akik sem vérségileg, sem világnézetileg nem tartoznak ehhez a szentistváni magyarsághoz. Űj szellemű magyar vezető rétegre van szükség, (Ügy van! balfelől.) amely vezető réteg, üljön bár hivatalban, üljön gyárban, beszéljen a templomban, vagy tanítson a katedrán, érezze azt, hogy neki kötelességei vannak a magyar nép és a magyar jövendő iránt, hogy az ő hivatala, az ő tanítása, az ő mérnöki munkája, az ő egész ténykedése szolgálat, a magyarságnak, a magyar népnek a szolgálata. Sokat beszélnek arról, hogy a tekintély elmúlt a háborúval együtt, hogy ma nincsen KÉPVISELŐHÁZI XAFLÓ ÏÏI. az úrnak, az úriembernek tekintélye városban és falun a nép előtt. Ez igaz, (Egy hang a balközépen: Ennek megvan az oka!) elmúlt egyfajta tekintély, az a bizonyos hivatali tekintély, a diploma tekintélye, a vagyon tekintélye, de megmaradt és mindenkor megmarad az ember tekintélye. Ha olyan ember tartja a kezében azt a diplomát, ha olyan ember vezeti azt a gyárat, ha olyan ember prédikál a szószéken, vagy tanít a katedrán, aki azt, amit érez, azt, amit beszél, igazán át is érzi, aki mint ember is több azoknál, akik rá vannak bízva, annak a vezetőnek ma is van tekintélye és mindig is lesz tekintélye. Azt hiszem, mi mást nem is akarhatunk, mint hogy múljék el annak az úriembernek a külső tekintélye, akinek azért volt tekintélye, mert úr volt, mert hatalma volt, mert diplomája volt és jöjjön el az az intelligens réteg, amely azért tud magának tekintélyt szerezni, mert miit ember a tudásával, a szív jóságával, a becsületességével, az igazságérzetével, a széppel való egybeolvadásával több mint az a nép. Ezt a tekintélyt a magyar nép, az a pózán magyar nép, a parasztság és a munkásság, amelyről itt Nagy Ferenc képviselőtársam is beszélt, egyformán mindenkor el fogja ismerni és ha ilyen lesz. a magyar intelligencia, akkor majd engedi magát vezettetni az a nép, akkor meghal a vezetőiért, akkor egybeforr velük s akkor majd leomlanak azok a válaszfalak, amelyekről itt Imrédy Béla képviselőtársunk olyan szépen beszélt. T. Ház! Nem csinálunk, nem csinálhatunk titkot abból, hogy amikor mi a szentistváni Magyarországról beszelünk, akkor ezt a szentistváni Magyarországot nem tudjuk elképzelni a mai határok közt. Mi, amikor a szentistváni Magyarországra gondolunk, akkor bizonyos fizikai határokra is gondolunk (Ügy van! ügy van! a balközéven.) és ebben a szellemben azt hiszem, valamennyien túláradó Örömmel üdvözöljük azt az erélyes és férfias hangot, amelyet mai nyilatkozatában használt Csáky külügyminiszter úr Gafencu román külügyminiszter beszédével szemben. (Ügy van! Ügy van! a balközéven.) Itt a magyar közvéleménynek az a fegyelmezettsége, az az egysége, amelyet ma tapasztalunk mindenfelé, amellyel a magyar közvélemény fogadja ezeket az igazán történelmi, majdnem azt mondhatnám, katasztrofális időket, amelyekben élünk, adja nekem azt a gondolatot, hogy itt a Ház színe előtt kérjem a jelenlévő és jelen nem lévő pártokat arra, hogy viselkedjenek legalább olyan fegyelmezetten, mint ahogyan a magyar nép milliói viselkednek. Konkrété én arra gondolok és szeretném azt a, remélem, nem szerénytelen indítványt tenni a pártok felé, hogy szüntessenek meg ma minden harcot egymás ellen. Jussunk el oda, ahova eljutottak a régi krétaiak, akikről a szinkretizmus elnevezés megszületett. Veszekedtek egymással, viaskodtak egymással az egyes törzsek, egészen addig, míg az első ellenséges vitorla fel nem tűnt a tengeren, de abban a pillanatban félretették az ellentéteket és egyek voltak egészen addig, míg az ellenséget le nem verték. Mi ma még nem élünk ténylegesen háborúban, de az idő ugyanolyan komoly, mintha ropognának a fegyverek. Ezért azt kérném én konkrété az egyes pártoktól, hogy időközi választásokon, amelyek jöhetnek még, ne állítsanak egymással szemben jelölteket és ne folytassanak ott elkeseredett vias' koclásokat, hanem ahogy az megvan Angliában