Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. azt, hogy a nemzeti önkormányzaton alapuló magyar alkotmányon csorba essék. A magyarság minden időhen volt annyira okos és volt annyira modern, hogy a nagy koreszmékből átvette az alapigazságokat és azokat beépítette a magyar alkotmányba, a magyar életbe, a magyar intézményekbe, de ez a nemzet ezer esztendőn keresztül sohasem csinált politikai mimikrit, ez a nemzet nem fogadta el sem Mohamed prófétának zöld zászlaját, sem Robespierre guillotine ját, ez a nemzet nem f vette be a többnejűséget és elhárította magától a hűbériséget. Ez a nemzet a maga kereszténységét és magyarságát, minden keresztény és magyar intézményét ezer esztendőn keresztül egyformán megvédte Kelet és Nyugat ellen. Ismerve a magyar milliók gondolkozását, azt hiszem ezen a téren nem is fenyeget bennünket veszedelem. Az angolok a napokban a Magna Chartá-t bronzdobozban elvitték Amerikába a háború idejére, hogy semmi bántódás ne érje. Azt hiszem, nekünk a magyar alkotmányt nem kell Wertheim-szekrények záraival és páncéljával védeni, mert ez a magyar alkotmány, amely — hangsúlyozom — a nemzeti önkormányzaton alapul, benne van a magyar milliók szívének legmélyében és azt senki elvenni a szabadságszerető magyarság millióitól nem tudja. (Ügy van! balfelől.) T. Ház! Mindenki természetesnek tartja, hogy ilyen nehéz időkben, mint a mienk, erős központi kormányzatra van szükség. Az erős központi kormányzat azonban nem jelentheti azt, hogy minden apró-cseprő ügyet a minisztériumok hatáskörébe utaljunk, amint ez az utóbbi évtizedben kifejlődött. Ma az a helyzet, hogy nincs olyan kicsiny ügy, amely fel ne kerülhetne, vagy igen sokszor szükségszerűen fel ne kerülne az illetékes minisztériumba. Mi ennek a következménye? Az, hogy a minisztériumok tele lesznek olyan apró ügyek aktáival, amelyeket normális körülmények között a jegyzőnek, vagy a főszolgabírónak kellene elintéznie. (Úgy van! Ügy van!) Ennek mi a következménye? Az, hogy a miniszternek és a minisztérium ügyosztályfőnökeinek egyszerűen nem marad idejük arra, hogy az országos problémákkal foglalkozzanak, (Úgy van! Ügy van! a balközépen.) mert ezek az apró-cseprő ügyek lefoglalják minden idejüket. Nem azt mondom, hogy a minisztériumokban nem dolgoznak, sőt túlsókat dolgoznak és mégis túlkeveset dolgoznak, mert az aktahegyek eltemetik a minisztereket és a minisztériumok tisztviselőit. (Ügy van! Ügy van!) Minden időben veszedelem ez, de — mondom — különösen veszedelmes ilyen súlyos, nehéz időkben, amikor a minisztereknek és a minisztériumok ügyosztályvezetőinek állandóan az ország ütőerén kellene tartaniok kezüket és figyelniök kellene, mi lesz holnap, hogyan készüljön fel a nemzet a holnapra az egyes hatáskörökben, amelyek az illető miniszter ügykörébe tartoznak. De hogyan figyeljenek erre, ha állandóan zaklatják őket. Nem is mondok többet, csak azt, hogy mi képviselők valamennyien zaklatjuk a minisztériumokat olyan dolgokért, — megint csak egy bagatell példát mondok, de ez jellemzi a helyzetet a legjobban — hogy Nagy János •Győrött a Kossuth Lajos-utcában ne legyen kénytelen levágni a disznaját, holott abban a házban a városi szabályrendelet szerint már nem szabad disznót tartani. Ezt nem intézheti ilése 1939 november 30-án, csütörtökön. 567 el a tisztiorvos, sem a polgármester, ebben a kérdésben a belügyminiszter dönt. (Ügy van! ügy van! — Derültség a balközépen. — Meskó Zoltán: A végén majd neki kell leszúrni is! — Derültség.) Száz és ezer hasonló példát hozhatnék fel. Ott van példának okáért a névmagyarosítások ügye. Ezt szintén csak a belügyminiszter intézheti el. Ott van azután sok apró ügy, amelyek az állampolgársággal függnek össze. (Ügy van! Ügy van! jobb/elől.) Ezeket senki más nem intézheti el, csak a belügyminisztérium. Ott fekszenek a kérvények tízezrei, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) sőt ma már százezrei és most már csak azokat a kérvényeket veszik és vehetik elő, — nem az ő hibájuk — amelyeknek érdekében valamelyik képviselő interveniált, egyébként 4—5 esztendő telik el és a névmagyarosítást mégsem intézik el. Ugyanígy lehetne végigmenni minden minisztériumon. Miért kell például Kiskunhalason a gimnáziumnak a miniszter döntését kérnie, hogy csak egy ideiglenes altisztet felvehessen? Nincs a magyar kultuszminiszternek nagyobb feladata, mint ilyen apróságokban dönteni? Es nem tudunk ia magyar intelligenciából való iskolaigazgatóban annyira meghízni és reá annyi felelősséget hárítani, hogy iskolájához egy ideiglenes alkalmazottat felvehessen? Ezer és ezer hasonló példát lehetne felhozni és ezek alapján figyelmeztetni a, kormányzatot arra, hogy ha ezen a téren nem történik változás, csőd következik be: az apró ügyek halmaza eltemeti a minisztériumokat mindig több tisztviselő kell, mindig több akta születik és a végén a miniszterek, ha megfeszülnek, akkor sem tudnak országos problémákkal foglalkozni. Egyik képviselőtársam felvetette itt tegnap azt, hogy a képviselők életét hogyan keserítik meg a különféle kijárások. Ez szintén ezzel függ össze, mert a közönség azt látja, hogy másképpen nem intézik el az ügyeit és azt látják a- törvényhatóságok, hogy egyes közgyűlési határozataikat csakis akkor tudják jóváhagyatni, ha valamelyik képviselő, vagy a megyebeli vagy a városbeli képviselők küldöttségileg mennek és kilincselnek azzal, hogy már négy esztendővel ezelőtt hozta azt a döntést ennek vagy annak a megyének törvényhatósági közgyűlése, tessék már jóváhagyni, hiszen a pénzt úgyis régen — esetleg két vagy három, esztendeje — elköltötték és még mindig nem kapták meg az engedélyt ahhoz, hogy elkölthessék azt a pénzt. T. Ház! A gazdasági élet irányítása mindenkor fontos volt, de ma különösen fontos azért, mert hiszen ha ilyen időkben nem kellő előrelátással gondoskodnak a holnapról és a holnaputánról, akkor bajok következhetnek be. Amikor azonban elismerem, hogy szükség van irányításra, még pedig erős irányításra, akkor megint figyelmeztetni szeretnék arra, hogy agazdasági élet állami irányítása ne fejlődjék .állami monopóliummá, hogy a gazdasági minisztériumok egyes szervei ne adjanak esetleg politikai okokból egyeseknek olyan privilégiumokat, amelyek már gazdasági hitbizományoknak számítanak. A gazdasági élet irányításán túl a kormányzat egyik legfontosabb problémája kell hogy legyen a szociális kérdés megoldása. El kell imernem, hogy az utóbbi néhány esztendő alatt ezen a téren nagyon sok történt, de ne I áltassuk magunkat: ami ténylegesen A^an,. az