Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

34 Az országgyűlés képviselőházának 51. jobban, milyen rettenetes nehéz a szociálpolitikai tevékenység, milyen nehéz ezeknek a dolgoknak a megoldása már csak azért is, mert az ügykörök annyira szétszórtak a különböző tárcák között, hogy azok egységes összefogása és egy átfogó gondolat érvényesítése különösképpen nehéz. En elmondhattam volna beszédemet bármelyik tárcánál, mert hiszen majdnem mindegyik tárcában van szociálpolitikai vonatkozás. Hogy mégis ezt választottam, ennek oka az, hogy .ebben van legtöbb része a szociálpolitikának. Itt szeretném tehát néhány szóval elmondani azt, aminek megvalósítását a szociálpolitika terén a belügyminiszter ártól kértem. T. Ház! Én tökéletesen ismerem a nehézségeket, és igen nagy hiba lenne, ha lekicsinyelném azokat az eredményeket, amelyek különösen az utolsó esztendőkben mutathatók fel a szociálpolitika terén. Éppen olyan nagy hiba lenne azonban, ha azt mondanám, hogy tökéletesen meg vagyok elégedve, hogy minden rendben van, hogy minden úgy megy, ahogyan a szociálpolitikának mennie kell. Nem. Ezt annál könnyebben mondhatom, mert a belügyminiszter úr és az, ő kitűnő munkatársai — meggyőződésem szerint — szintén nincsenek megelégedve a szociálpolitika terén tett intézkedésekkel és elért eredményekkel, éppen úgy, mint én. Könnyű a helyzetem azért is, mert tökéletesen egyetértek a belügyminiszter úrnak Kaposvárott tartott nagy beszédével, amelyben különösképpen a szociálpolitikával foglalkozott. Én nem akarok többet és nem akarok jobbat, csak azt, amit a belügyminiszter úr Kaposvárott elmondott. Az eredményeket lekicsinyelni már csak azért is hiba lenne, mert igenis történtek a különböző tárcáknál, de a belügyi tárcánál is olyan rendeleti, olyan cselekvő intézkedések, amelyek a szociálpolitikát szolgálják. Elég, ha rámutatok arra, hogy az a könyv, amelyet Johan államtitkár úr most küldött nekünk szét, és amelyben foglalt adatok a közegészségügyre vonatkozó cselekedeteket tárják elénk, — a szociálpolitikába természetesen beletartozván a közegészségügy is — olyan adatokat tartalmaz, amelyeket, mint eredményeket, szerény véleményem szerint mindenkinek el kell fogadnia, aki jóhiszeműen akarja nézni a meglévő helyzetet és azon segíteni akar. Ebből a könyvből láthatunk valamit, amire különös súllyal szeretnék rámutatni. Aki ezt a könyvet figyelmesen elolvassa és egy kicsit gondolkozik, hogy milyenek voltak itt a viszonyok azelőtt, az láthatja, hogy a belügyminiszter úrnak és kitűnő államtitkárainak milyen csendes és szívós munkájára volt szükség ezalatt a 12 esztendő alatt, hogy ezek az eredmények legyenek produkálhatok az ország közvéleménye előtt. T. Ház! Egy másik dolgot is látok ebből a könyvből. Azt a lüktető vágyat, amely a minisztert és államtitkárt áthatja, hogy gyorsan és minél alaposabban segítsen. Ezt nem lehet lekicsinyelni, és a belügyminiszter úrnak és kitűnő munkatársainak ezért elismerés jár. Éii ezt az elismerést meg is adom, és hiszem, hogy az ország objektív közvéleménye ebben a kérdésben nekem igazat fog adni. Elismerés jár azoknak az orvosoknak is, akik a falvakban az embereket gyógyítják és a gyógyításon kívül szociális cselekedeteket is végeznek, mert tanáccsal és egyéb segítséggel látják el az embereket. Elismerés jár a stefániásoknak, a zöldkeresztes hölgyeknek, akik igazán idejüket, ülése 1939 november 15-én, szerdán. erejüket, energiájukat feláldozva a mindennapi szürke, őrlő malomban, egészséget, lelket adnak a falu népének. Ezek a hölgyek és ezek a munkások, akik ebben a tárgykörben dolgoznak, igenis a legszebb munkát végzik, amelyet ember elvégezhet, a legkrisztusibb és a legnagyobb áldozatkészséget követelő munkát végzik, amiért velük szemben semmi néven nevezendő elismerés nem sok. T. Ház! Képzeljék el, hogy ezek milyen nehéz körülmények között végzik dolgukat, szemben az értetlenséggel, mint ahogyan itt előttem szólott képviselőtársam mondotta, sokszor annak értetlenségével, akin segíteni akarnak, a legprimitívebb körülmények és a legnagyobb anyagi nehézségek között, mert a fizetésük 126 pengőtől megy felfelé és a 34. esztendőben 246 pengőt ér el. Ezt a munkát ezzel a fizetéssel nem fizetik meg. De állítom, hogy semilyen fizetéssel nem lehet ezt a munkát megfizetni, (Úgy van! a jobboldalon.) mert ehhez olyan áldozatkész lelkület kell, amelyet csak meggyőződésből dolgozó ember adhat embertársainak. (Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Az államtitkár maga mondja ebben a könyvében, hogy fizetésük magasnak nem mondható. Én azt mondom, hogy rendkívül kicsiny. Ö maga mondja, hogy egységes státus kell és legalább tanítónői fizetést kell nekik adni. Én is azt mondom, hogy egységes státus kell és a fizetésüket rendezni kell. Kell, hogy nyugdíjuk legyen, mondja az államtitkár, és mondom én is. Általában a belügyminiszternek kell példát adnia a tekintetben, hogy a szellemi munkát becsüljük meg, hogy a szellemi munka ne legyen a legutolsó ebben az országban, hogy annak, aki a lelkét, eszét és ahhoz még a fizikumát is adja, meg legyen az ellenértéke a fizetésben is. T. Ház! Az államtitkár úr ugyanebben a könyvében azt is mondja, hogy a faluban manincs más, aki a szociális gondozással megbízható lenne, mint a zöldkeresztes egészségügyi védőnő. Én állítom, hogy Magyarország soha olyan gazdag nem lesz, hogy minden faluban legyen egy egészségügyi védőnő és legyen egy szociális gondozónő. Ezt soha nem fogjuk elérni, ennélfogva ennek a ténynek le kell vonni a konzekvenciáit, és az egészségügyi védőnőnek egyben szociális védőnőnek is kell lennie. Éppen ezért arra kérem a belügyminiszter urat, teremtse meg sürgősen és azonnal a közös egészségügyi és szociális védőnői státust. T. Ház! Vannak kitűnő férfiak, akik ebben a tárgykörben dolgoznak, de ott vannak a kiváló egészségügyi és szociális védőnők, ott vannak a vöröskeresztes hölgyek, ott vannak a szociálistestvérek, a gyári gondozónők, akikkel ez a közös státus azonnal megteremthető a nélkül, hogy itt különösképpen pénzügyi nehézségek merülnének fel. Velük ez a státus fokozatosan fejleszthető úgy, ahogyan Johan r államtitkár úr az egészségügyi igazgatásra nézve ezt tulajdonképpen elképzeli. Pár szót kell itt szólnom — sajnos, nem tudok ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, de meg fogom találni az alkalmat, hogy részletesen foglalkozzam vele — a női munka kérdéséről. Én mélységes tisztelője vagyok a női munkának. Ebben a tárgykörben pedig, t. Ház, a szociális és egészségügyi igazgatásnak a faluban levő kisemberig lemenő munkájában a nőnél senki jobban feladatát elvégezni nem tudja. Én mint férfi hirdetem ezt és szeretném,