Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

34 Az országgyűlés képviselőházának 51. jobban, milyen rettenetes nehéz a szociálpoli­tikai tevékenység, milyen nehéz ezeknek a dol­goknak a megoldása már csak azért is, mert az ügykörök annyira szétszórtak a különböző tárcák között, hogy azok egységes összefogása és egy átfogó gondolat érvényesítése különös­képpen nehéz. En elmondhattam volna beszé­demet bármelyik tárcánál, mert hiszen majd­nem mindegyik tárcában van szociálpolitikai vonatkozás. Hogy mégis ezt választottam, en­nek oka az, hogy .ebben van legtöbb része a szociálpolitikának. Itt szeretném tehát néhány szóval elmondani azt, aminek megvalósítását a szociálpolitika terén a belügyminiszter ár­tól kértem. T. Ház! Én tökéletesen ismerem a nehézsé­geket, és igen nagy hiba lenne, ha lekicsinyel­ném azokat az eredményeket, amelyek különö­sen az utolsó esztendőkben mutathatók fel a szociálpolitika terén. Éppen olyan nagy hiba lenne azonban, ha azt mondanám, hogy tökéle­tesen meg vagyok elégedve, hogy minden rend­ben van, hogy minden úgy megy, ahogyan a szociálpolitikának mennie kell. Nem. Ezt annál könnyebben mondhatom, mert a belügyminisz­ter úr és az, ő kitűnő munkatársai — meggyő­ződésem szerint — szintén nincsenek megelé­gedve a szociálpolitika terén tett intézkedé­sekkel és elért eredményekkel, éppen úgy, mint én. Könnyű a helyzetem azért is, mert tökéle­tesen egyetértek a belügyminiszter úrnak Ka­posvárott tartott nagy beszédével, amelyben különösképpen a szociálpolitikával foglalko­zott. Én nem akarok többet és nem akarok job­bat, csak azt, amit a belügyminiszter úr Ka­posvárott elmondott. Az eredményeket lekicsinyelni már csak azért is hiba lenne, mert igenis történtek a kü­lönböző tárcáknál, de a belügyi tárcánál is olyan rendeleti, olyan cselekvő intézkedések, amelyek a szociálpolitikát szolgálják. Elég, ha rámutatok arra, hogy az a könyv, amelyet Jo­han államtitkár úr most küldött nekünk szét, és amelyben foglalt adatok a közegészségügyre vonatkozó cselekedeteket tárják elénk, — a szo­ciálpolitikába természetesen beletartozván a közegészségügy is — olyan adatokat tartalmaz, amelyeket, mint eredményeket, szerény véle­ményem szerint mindenkinek el kell fogadnia, aki jóhiszeműen akarja nézni a meglévő hely­zetet és azon segíteni akar. Ebből a könyvből láthatunk valamit, amire különös súllyal sze­retnék rámutatni. Aki ezt a könyvet figyelme­sen elolvassa és egy kicsit gondolkozik, hogy milyenek voltak itt a viszonyok azelőtt, az láthatja, hogy a belügyminiszter úrnak és ki­tűnő államtitkárainak milyen csendes és szí­vós munkájára volt szükség ezalatt a 12 esz­tendő alatt, hogy ezek az eredmények legye­nek produkálhatok az ország közvéleménye előtt. T. Ház! Egy másik dolgot is látok ebből a könyvből. Azt a lüktető vágyat, amely a mi­nisztert és államtitkárt áthatja, hogy gyorsan és minél alaposabban segítsen. Ezt nem lehet lekicsinyelni, és a belügyminiszter úrnak és kitűnő munkatársainak ezért elismerés jár. Éii ezt az elismerést meg is adom, és hiszem, hogy az ország objektív közvéleménye ebben a kér­désben nekem igazat fog adni. Elismerés jár azoknak az orvosoknak is, akik a falvakban az embereket gyógyítják és a gyógyításon kí­vül szociális cselekedeteket is végeznek, mert tanáccsal és egyéb segítséggel látják el az em­bereket. Elismerés jár a stefániásoknak, a zöld­keresztes hölgyeknek, akik igazán idejüket, ülése 1939 november 15-én, szerdán. erejüket, energiájukat feláldozva a minden­napi szürke, őrlő malomban, egészséget, lelket adnak a falu népének. Ezek a hölgyek és ezek a munkások, akik ebben a tárgykörben dolgoz­nak, igenis a legszebb munkát végzik, amelyet ember elvégezhet, a legkrisztusibb és a legna­gyobb áldozatkészséget követelő munkát vég­zik, amiért velük szemben semmi néven neve­zendő elismerés nem sok. T. Ház! Képzeljék el, hogy ezek milyen nehéz körülmények között végzik dolgukat, szemben az értetlenséggel, mint ahogyan itt előttem szólott képviselőtársam mondotta, sok­szor annak értetlenségével, akin segíteni akar­nak, a legprimitívebb körülmények és a leg­nagyobb anyagi nehézségek között, mert a fi­zetésük 126 pengőtől megy felfelé és a 34. esz­tendőben 246 pengőt ér el. Ezt a munkát ezzel a fizetéssel nem fizetik meg. De állítom, hogy semilyen fizetéssel nem lehet ezt a munkát megfizetni, (Úgy van! a jobboldalon.) mert ehhez olyan áldozatkész lelkület kell, amelyet csak meggyőződésből dolgozó ember adhat embertársainak. (Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Az államtitkár maga mondja eb­ben a könyvében, hogy fizetésük magasnak nem mondható. Én azt mondom, hogy rendkí­vül kicsiny. Ö maga mondja, hogy egységes státus kell és legalább tanítónői fizetést kell nekik adni. Én is azt mondom, hogy egységes státus kell és a fizetésüket rendezni kell. Kell, hogy nyugdíjuk legyen, mondja az államtit­kár, és mondom én is. Általában a belügymi­niszternek kell példát adnia a tekintetben, hogy a szellemi munkát becsüljük meg, hogy a szellemi munka ne legyen a legutolsó ebben az országban, hogy annak, aki a lelkét, eszét és ahhoz még a fizikumát is adja, meg legyen az ellenértéke a fizetésben is. T. Ház! Az államtitkár úr ugyanebben a könyvében azt is mondja, hogy a faluban ma­nincs más, aki a szociális gondozással megbíz­ható lenne, mint a zöldkeresztes egészségügyi védőnő. Én állítom, hogy Magyarország soha olyan gazdag nem lesz, hogy minden faluban legyen egy egészségügyi védőnő és legyen egy szociális gondozónő. Ezt soha nem fogjuk el­érni, ennélfogva ennek a ténynek le kell vonni a konzekvenciáit, és az egészségügyi védőnő­nek egyben szociális védőnőnek is kell lennie. Éppen ezért arra kérem a belügyminiszter urat, teremtse meg sürgősen és azonnal a kö­zös egészségügyi és szociális védőnői státust. T. Ház! Vannak kitűnő férfiak, akik ebben a tárgykörben dolgoznak, de ott vannak a kiváló egészségügyi és szociális védőnők, ott vannak a vöröskeresztes hölgyek, ott vannak a szociális­testvérek, a gyári gondozónők, akikkel ez a kö­zös státus azonnal megteremthető a nélkül, hogy itt különösképpen pénzügyi nehézségek merülnének fel. Velük ez a státus fokozatosan fejleszthető úgy, ahogyan Johan r államtitkár úr az egészségügyi igazgatásra nézve ezt tu­lajdonképpen elképzeli. Pár szót kell itt szólnom — sajnos, nem tu­dok ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, de meg fogom találni az alkalmat, hogy rész­letesen foglalkozzam vele — a női munka kér­déséről. Én mélységes tisztelője vagyok a női mun­kának. Ebben a tárgykörben pedig, t. Ház, a szociális és egészségügyi igazgatásnak a falu­ban levő kisemberig lemenő munkájában a nőnél senki jobban feladatát elvégezni nem tudja. Én mint férfi hirdetem ezt és szeretném,

Next

/
Oldalképek
Tartalom