Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-57
426 Az országgyűlés képviselőházának 57. mindenütt mások a rendszerek, de tegnap hallottuk Bálás Károly igen t. képviselőtársamtól, hogy Franciaországban például az egyenesadók csak Vs-át teszik ki az összes adóknak. (Bencs Zoltán: Nem vette számba a francia politikai helyzetet?) Vegyünk figyelembe például egy nagyon gazdag országot: Angliát. (Halljuk! Halljuk!) Angliában 51% az egyenesadó, ebben azonban már benne van a nagy nemzetvédelmi hozzájárulás. Vagy ha vesszük Olaszországot, amely szintén érdekel bennünket, látjuk, hogy ott 10*4% az egyenesadók aránya, a többi forgalmiadó, fogyasztási adó és egyedáruság. Azt látjuk tehát, hogy a mi arányunk nem olyan rossz, mint ahogyan azt a vita során egyesek beállították. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Általában ezen sokat lehet vitatkozni, hogy mi a helyes, hogy az egyenesadókat kell-e emelni, ha adóemelésről van szó, vagy pedig a fogyasztási és forgalmiadókat. {Zaj a jobboldalon. — Csoór Lajos: Mindig a könnyebbet!) Ezen lehet mindig vitatkozni, mert mindkét álláspont tud a maga igaza mellett komoly érveket felsorakoztatni. Egyben azonban egyetért mindenki, hogy kizárólag egyenesadókkal a kérdést megoldani nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Éppen úgy, mint ahogyan kizárólag forgalmi- és fogyasztási adókai sem lehet a kérdést igazságosan és helyesen megoldani. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) A vita tehát csak arra az egy körre szorítkozhatik, hogy vájjon ez az arány helyes-e vagy nem helyes? Csak az arányról beszélhetünk, amely — mint méltóztatnak t látni — Magyarországon 32%. Erről éin úgy érzem, hogy nagyon közel van a helyes arányhoz. Halottuk többször, mennyire antiszociális a fogyasztási adó, mennyire szociális a jövedelmi adó. Én ezt a kérdést nagyon sokat tanulmányoztam. Szeretteim, volna valami definícióhoz jutni, hogy tulajdonképpen mi az antiszociális és mi a szociális adó. (Csoór Lajos: Egyik sem szociális!) Nagyon sok emberrel beszéltem és rájöttem, csak az lehet a disztinkció, hogy »minden adó, amelyet nekem kell fizetni; antiszociális, és amit más fizet, az mind szociális«. (Élénk derültség.) Ezt különben Matolosy t. képviselőtársam is igazolta ma, aki legerősebben azt az adót kifogásolta, amelyet — bevallása szerint — ő maga is fjzet. (Élénk derültség. — Klein Antal: A borfogyasztási adó!) Azt, hogy az egyenesadókat emeljük, azt hiszem nem kell részleteznem. Bejelentettem az expozéban, hogy igenis, az egyenesadóknál kívánunk emeléseket keresztülvinni, amelyek természetesen a progressziók megerősítésében nyilvánulnak, valamint az alsóbb régiókban bizonyos kedvezmények bevezetésében. A végtelenig ezzel sem lehet menni. Elvégre teljesen elvenni a jövedelmet senkisem akarja, valaminek kell maradnia, mégpedig egy rendes részesedésnek. De a hibája egyes egyenesadóknak közháztartási szempontból, hogy fejlődő konjunktúra esetén a nagyobb jövedelmek csak egy év múlva válnak esedékessé, amikor részben ta.lán már behajthatatlanok. Ami azonban sokkal f ontosabb, a nagyobb konjunktúra folytán előálló nagyobb jövedelmekkel egyidejűleg a kincstárral szemben a nagyobb igények keletkeznek, a nagyobb adóbevétel azonban csak , a rákövetkező esztendőben keletkezik, tehát ebben az esetben okvetlenül egy finanszírozási szükségesség merül fel. Viszont a fogyasztási adók kétségkívül rendkívül liquidek, mert ülése 1939 november 2h-én, pénteken. azonnal és mindennap befolynak, abban a pillanatban; amikor a konjunktúra emelkedik, az; aibból eredő bevételek is parallel emelkednek,. tehát megvan a gazdasági élethez való alkalmazkodás. Ez abszolút liquiditás, mert azonnal megkapja a kincstár az adóját Ez nem jelenti azt, hogy a mi politikánk arra irányul, hogy a legkisebb ellenállás irányába menjünk előre és minden kérdést egyszerűen a fogyasztási adók emelésével kívánjuk megoldani. Hiszen ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítottam be akkor, amikor expozémban kifejtettem, hogy az egyenesadókról törvényjavaslatot fogok a közeljövőben benyújtani, valamint akkor, amikor benyújtottam a társulati adóról szóló törvényjavaslatot. Amikor adókérdéseket tárgyalunk,- bennünket nem vezethetnek kizárólag csak fiskális szempontok, nekünk a gazdasági hatásokat is figyelnünk kell, nekünk a termelésre irány ítólag kell hatnunk az adópolitikával és azonkívül a szociális szempontot sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Azt hiszem, Bogy Salkovszky t. képviselőtársam félreértette Bálás Károly képiviselőtársunk tegnapi felszólalását, mert ő nem azt mondotta, hogy a szociális szempontot nem szabad figyelembe venni az adózásnál, hanem azt,, hogy elsősorban nem ez a szempont veendő figyelembe, de ezt is figyelembe kell venni. Mi ezeket a szempontokat, amelyeket itt kifejtettem, minden adózási intézkedésnél tekintetbe vesszük, legyenek azok nagyhorderejű intézkedések, vagy legyenek azok részletintézkedések. Már rámutattam arra, hogy a társulati adóról szóló kódexben érvényesülni fognak a termeléspolitikai elvek és érvényesülni fognak igazságossági elvek, hogy kiegyenlítsük lehetőleg azokat a különbségeket, amelyek az, egyéni adózás és a társulati adózás között az utóbbi javára eddig fennállottak. Ugyancsak jelentettem már, hogy az egyenesadókra vonatkozólag be fogok nyújtani egy novellát, amelyben szintén ugyanezek az élvek fognak érvényesülni. De ugyanezek az elvek érvényesültek például az 1939:IX. tc.-ben is,, ahol. mint méltóztatnak tudni, negyvenéves házadómentességet biztosítottunk a Horthytelepen tisztviselő- és munkásházak részére. Ez példa nélkül áll a finánc-történelemben, mert sehol 40 éves adómentességet nem biztosítottak és éppen ezért indíttatva éreztük magunkat arra, hogy olyan feltételekhez kössük ezt ax adómentességet, mint amilyenhez kötöttük, hogy tudniillik egészséges és a kor követelményeinek megfelelő lakásokat kell építeni m azokat megfelelő mérsékelt áron kell bérbe adni. Azt hiszem, ebben is termeléspolitikai ésszociális szempontok érvényesültek, Érvényesítettük ezeket az elveket az ideiglenes házadómentességről szóló^ rendeletben is, amely Budapest városrendezési szempontjai szerint készült. Talán kis intézkedés, de érdeklődésre tarthat számot, hogy a községi pásztorházak állandó házadómentességét életbeléptettük. Ez egy csekély kérdés. Az úrbéres pásztorházak eddig adómentesek voltak, a községiek nem. Egy régi panasz, egy régi igazságtalanság volt ez. Bevallom őszintén, én is csak a legutóbbi időben ismertem meg ezt a kérdést, de amint megismertem, három napra rá el volt intézve. (Csoór Lajos: Sok ilyen kérdés van a falun!)