Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

41 i Az országgyűlés képviselőházának 57. Képviselőház? Azért, mert a tisztviselő a fizetését itt benn az országban költi el, az az utolsó fillérig belekerül a magyar közgazdasági élet vérkeringésébe, megteszi ezt az utat néhányszor és ezáltal fellendül a kereskedelem 'és az ipar. Ha a fizetéseket emeljük, ez adó formájában is feltétlenül bejön. (Rassay Károly: Először kijön adó formájában!) Én tehát ezt nemcsak tisztviselőkérdésnek tekintem, hanem elsősorban és minden körülmények között fontos gazdasági érdeknek is. Felvetek itt egy gondolatot, azt, hogy egy szociális államban nemcsak rangosztályok szerint kell különbséget tenni a fizetéseknél, hanem az illető nős vagy nőtlen állapotát is figyelembe kell venni, de figyelembe kell venni többek között és mindenekelőtt azt is, hogy gyermeke van-e, s ha van, akkor hány van: egy-két gyermeke vagy sok gyermeke van-e. Én egyáltalában nem tartanám lehetetlen állapotnak, hogy annak a méltóságos címmel felruházott miniszteri tanácsosnak, aki történetesen nőtlen, kevesebb fizetést adjanak, mint annak a miniszteri titkárnak, akinek 3—4 vagy 5 gyermeke van. Mélyen t. Képviselőház! Ez a modern szocializmus egyik alaptétele: a családvédelem, a gyermekvédelem. A címet, a rangot meg lehet adni, de a családi pótlék, a gyermekneveltetés és a lakbér tekintetében feltétlenül óriási különbséget kell tenni, mert ha valaki miniszteri titkár vagy kisebb tisztviselő, éppen úgy megvannak a kulturális igényei, és nem helyes, hogy összeszoruljon 4—5 gyermekkel egy vagy két szobában, mert nem telik nagyobb lakásra, más tisztviselő pedig, aki nőtlen, az Ő fizetéséből és lakbéréből soKSzor luxuslakást tud magának tartani. Ezt a problémát én az igen t. pénzügyminiszter úrnak feltétlenül figyelmébe ajánlom, mert ez a jövő zenéje, ez elől kitérni nem lehet. Ezt mindnyájunknak meg kell szívlelnünk. A hadirokkantak, a hadiárvák és a hadiözvegyek sorsát is az igen t. pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom. Ezeknek száma csökken, tehát ez a tétel nem növekvő tétel, hanem, sajnos, napról-napra kisebb lesz, hacsak a Ijrondviselés azt nem akarja, hogy esetleg újabb háborúba keveredjünk. De most használjuk fel ezt a békés állapotot. Meleg szívet, nagy megértést mutassanak azok felé, akik a vérzivatarok idején, nehéz, nagy időkben ércfalakat alkottak a haza védelmében a front különböző részein, akik csonkán, megcsonkítva jöttek haza a harctérről, akik elvesztették kenyérkeresőjüket, elvesztették az apát, elvesztették a testvért és így tovább. Ezeknek sorsát javítanunk kell, ha nehezünkre is esik, ha megerőltetésbe is kerül. Itt nekünk láthatóan és érezhetően feltétlenül javítást kell adnunk, — már folyamatban is van — mert csak akkor nézhetünk a jövőbe nyugodtan, ha a nemzett minden fia látja, hogy ez a nemzet megbecsüli azokat, akik érte harcoltak, akik a legszentebbet: életüket hajlandók voltak feláldozni a hazáért és a haza jobblétéért. Még csak egy kérdést óhajtok szóvátenni. Ez a most hadbavonultak családtagjainak jobb segélyezése. Ugyanebből az elvből indulok ki, hogy valahonnan, bárhonnan, de fedezetet kell találni erre is. Mindenesetre azon az^ állásponton vagyok, amelyet a külügyi tárcánál kifejtettem, hogy egyetleneigy emberrel sem szabad és lehet többet elvonni családjától és hivatásától, mint amennyire feltétlenül szükség van. hiszen ha arra sor kerüL úgyis tudjuk kötelesiliése 1939 november ê4-én, péntekéit. ségünket, valamennyien egy szálig úgyis ott leszünk. Bizonyos oldalról felvetődött, hogy miért nincs itt általános mozgósítás és egyebek. (Rassay Károly: Hogy miért vagyunk kibicek*) erre én azt mondom, hogy a kibicnek minden olcsó. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Mindenkit lehetőleg haza kell engedni családjához, inkább többször behívni, de ismét 'hazaengedni, hogy a kenyeret meg tudja szerezni Hiszen Tatjuk, hogy egészen új világ van. Tudjuk, hogy a világháborúban kinn \olluuk a fronton, milyen nehezen lehetett hazamenni, inost pedig azt halljuk, hogy a fróu.loü lévő katonákat karácsonyra hazaeresztik, mert úgy érzik, hogy lelkileg jó hatással van a katonára, ha családját közben meglátogathatja, ha családját segítheti, istápolhatja, ha utánanézhet a család dolgainak, ami mégis a családfő kötelességeTehát módját kell találni annak, amiről szólottam, a pénzügyminiszter úr ebbe financiálisán bele is avatkozhat és meggyőződésem az, hogy be is avatkozik. ( Beményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter igenlően bólint) Az a meggyőzőiidésem, hogy ezen a téren túlzások nem merültek fel, hiszen hangsúlyozom, ha kell, az utolsó emberig mindnyájan ott leszünk, de addig csak azt kell benntartani, akire feltétlenül szükség van, nehogy a kaszárnyák tele legyenek unatkozó, bánkódó, családjukra gondoló embereikkel. (Váczy József: Nem unatkoznak! Nem láttam még katonát unatkozni!) Én nem tudom, hogy a képviselő úr honnan veszi, én katona voltam, sokat láttam... (Váczy József: Én is voltam! Vagyok is! Nem unatkozunk, ha bevonulunk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Ne méltóztassanak zavarni a szónokot. Meskó Zoltán: Ezen ne vitatkozzunk! Hol unatkoznak, hol nem unatkoznak és be van fejezve. Ez nem olyan probléma, hogy ezen itt vitatkoznunk kellene. (Rassay Károly: Nem világnézeti kérdés! — Váczy József: Ügy van, nem világnézeti kérdés!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Meskó Zoltán: Mélyen t. Képviselőház! Ezek előrebocsátása után befejezem a beszédemet. Minthogy az egész költségvetés a liberális (Rassay Károly: Kapitalisztikus ...) gazdasági rendszer nyomdokain halad... (Rassay Károly közbeszól.) Ne tessék beleszólni, képviselő úr! Mi ketten más és más világot képviselünk! (Rassay Károly: Xjgy van! Képviselt maga is itt én mellettem! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Meskó Zoltán: Ü^y van. Együtt voltunk fajvédők a képviselő úrral! (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Ilovszky János: Meskó megmaradt annak, ami volt! — Úgy van! Úgy van!) Elnök: Csendet kérek! Meskó Zoltán: Mióta ennek SL. Háznak a tagja vagyok, ezt az irányzatot képviselem és ez ellen soha sem vétettem, (Igaz! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) tehát az elvhű ember öntudatával, önérzetével állapíthatom meg, hogy nem hagytam el azt az irányzatot, amelynek szószólója voltam, amely irányzat, amely világnézet csendült ki minden szavamból, amikor a költségvetés bármelyik tárcájának tárgyalásánál felszólaltam. Minden beszédemen ez a vonal, ez a keresztény, abszolút nemzeti, keresztény, fajvédő gondolat húzódott végig, ez vezérel engem ma is. Annak ellenére, hogy a miniszter úr fajvédő tendenciáit egyik-másik javaslatában elismerem, (Ilovszky János: He-