Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

Az országgyűlés képviselőházának 57. ù gyei pedig a közgyűlés számára. Ilyen álla- | pótot nem leihet fenntartani akkor, amikor mások roskadoznak a terhek alatt. Ügyes és jó dolog volt, csak kérjük, hogy ezt méltóztassék megfogni, hogy ez alól ne bújhasson ki senki. Mi nem vagyunk a tőke ellensége, nagy szükség van a tőkére, de egészséges helyzetet kell teremteni. Itt nem csupán arról van szó, hogy a nagy fizetéseket csökkenteni kell, hanem gondolni kell arra is, hogy a magánalkalmazottak helyzetét a nyereség terhére javítsák. Lehetetlen állapot az, hogy itt milliós vállalatok 80—100 pengős fizetéssel dolgoztatnak tisztviselőket. Mi követeljük a minimális bér megállapítását, de nem azt mondjuk, hogy a mai fizetéseket kell megrögzíteni, mert ez már régóta nem elég, hanem vegyék fontolóra a tisztviselő minden életszükségletét és a nyereség terhére rendezzék a fizetését, hogy tudjanak' úgy élni, ahogyan az egy milliós vállalat alkalmazottaihoz illik. Amikor megszabják azt, hogy mekkora lehet a fizetés, mert a többi társulati adó alá esik, arra is kérnék intézkedést, hogy a minimális bért állapítsák meg a nyereség terhére. Ismétlem, nem azt akarjuk, hogy a tőkét agyonüssük, mert a tőkére szükség van, de nincs szükség arra, hogy a tőke mellett mások nyomorogjanak és hogy kijátsszák az adófizetési kötelezettségüköt és ezzel rontsák i.lZ cl dómorált az egész országban. Az országban ugyanis nagyon jól tudják azt, hogy a nagyvállalatok milyen kevés százalékban vesznek részt az adófizetési kötelezettségekben. Ha azt fogják látni, hogy a nagyvállalatok is fizetnek úgy, ahogyan az ő vagyoni helyzetük azt megkívánja, feltétlenül javulni fog az adómorál is. - Őszintén köszönöm a miniszter úrnak, hogy a malomellenőrök és forgalmiadóellenőrök helyzetét rendezte. Magam is nagy örömmel hallottam és olvastam erről és az egész országban mindenütt örömtüzek gyulladtak ki erre a hírre. A miniszter úr megmutatta, hogy az adott szó szentsége még ma is megvan. A miniszter úr azt mondotta, hogy nem tudom ígérni száz százalékig, de 75%-áig ígérem és az ígéretét be is tartotta. Ez nagyon jó hatást keltett, hála Istennek, mert a bizalmat helyreállította^ mert tudják, hogy az adott szó szentsége érvényesül. Csak azt kérem a miniszter úrtól, hogy azokat, akiknek nincs meg az érettségijük, ne tessék kizárni ezért, mert végeredményben a legjobb iskola az élet. Az életben nem mindig azok mennek előre, nem mindig azok válnak be, akiknek sok diplomájuk van, hanem akik megállják a helyüket, akik szorgalmasak, becsületesek és rátermettek. Ebben az osztályban nagyon jó hatást keltene, ha a miniszter úr is így gondolkoznék. Legyenek ezek egy kalap alatt, hiszen ha az ország megnagyobbodik, örülni kell, ha jönnek majd négy középiskolával, éppen azért egyformán kell osztogatni a kegyeket. Elismerés illeti a miniszter urat azért is, mert fedezetet talált a tanárok és tanítók státusának javítására és főként azért, hogy a hadirokkantakkal, hadiözvegyekkel és a hadiárvákkal szemben olyan nobilisán viselkedett. Tényleg az egész hadirokkanttársadalom hálás lesz ezért, mert nagyon régen segítettek azon a rétegen, amely azt már régóta várta és sürgette. Mindenesetre a pénzügyminiszter úron múlott, hogy a lehetőséget megtalálta, hogy ezt ése 1939 november 24-én, pénteken. 405 a pénzt a minisztérium rendelkezésére tudta bocsátani. Itt akarom megemlíteni, hogy ha az 1000 koronán felüli hadikölcsönöket lehetne valorizálni, akkor a hadikárosultak egész vonalán általános megnyugvás volna. A minszter úr megjegyezte, hogy az általános gazdasági fellendülés egyáltalában nem érezhető a tisztviselőtársadalomnál. Ebben teljesen igaza volt, mert ezeknek a szegényeknek helyzete még rosszabb, mint amikor a gazdasági helyzet nem volt ilyen rózsás. A miniszter úr meg- is ígérte és a legközelebbi intézkedés volna,— 50 millióról van szó — hogy az elvett illetményeiket adják vissza. Kérdezem, nem lehetne-e a nyugdíjat úgy rendezni, hogy kiemelik a költségvetésből és külön nyugdíjbiztosító társaságokra bízzák? Sajnálom, hogy lejárt az időm és nem tudok rámutatni arra, hogy vannak rejtett tartalékok, olyan összegek, melyeket a banktitok vécL például december 31-én bankbetétek keletkeznek ós azután ki is vétetnek, ezeket a hiteltartozásokat megmutatják az adóhatóságnak, mely . kénytelen azokat elfogadni vagy megterhelik a saját házukat december végén, csak azért, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetniök. A 10.000 pengőn felüli összeget nem volna szabad, hogy banktitok védje, névre szóló részvényeket is kellene kibocsátani és azokat a jövedelmeket, melyek a részvények árfolyamemelkedéséből előállanak, megadóztatni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt méltóztassék befejezni. Reibel Mihály: Mintán szerintem és pártunk szerint a kormány iparkodik az igazságosabb adóztatás felé haladni, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Szeder János jegyző: Ronkay Ferenc. Ronkay Ferenc: T. Ház! A költségvetés ellen beszélő ellenzéki képviselőtársaim közül érdeklődéssel hallgattam Matolcsy képviselőtársam felszólalását, aki széleskörű statisztikai tudással, de a statisztikai adatok helytelen felhasználásával támadta a pénzügyi költségvetést és úgy állította be, mintha az irreális és könnyelmű volna, mert nem számol a háborús adottságokkal, amelyek közepette ma élünk. Kifogásolta a közvetett adókat és általában költségvetésünk alaptételeinek felépítését. Ha jelen volna a képviselő úr, megkérdezném tőle, hogy honnan tudhatta volna a pénzügyminiszter úr tavasszal és nyáron a költségvetés összeállításának idején, — július 1-én már le is volt zárva — hogy szeptember közepén európai háború fog kitörni és ránkszakad annak minden gondja. Látnoki képességgel, prófétaszerüen kellett volna összeállítania a költségvetést. A háborús konjunktúra előrelátásával talán fordított helyzet állott volna elő ilyen óvatos, reális költségvetéssel, hanem talán alkalma lett volna egy kicsit optimisztikusabban beállítani. A költségvetés összeállításában abszolút realitást látok. A pénzügyminiszter úr tartózkodott attól az optimizmustól, amelyre talán az emelkedő konjunktúra jogot adott volna. A közvetett adókra vonatkozólag a tegnapi nap folyamán Bálás Károly t. képviselőtársam nagyon magas nívójú, magas szaktudást eláruló beszédben mutatott rá és beigazolta, hogy a nyugati államokban hovatovább-