Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-57
Az országgyűlés képviselőházának 57. ülése 1939 november 2U-én } pénteken. 399> hogy Magyarország-ón a szociális aytigtalanság okozója és kútforrása a jÖvedelemeíoszlás igazságtalansága és aránytalansága. Ezt minden kapitalista jellegű államban megtaláljuk, de seholsem olyan kirívó módon és olyan kihívóan, mint nálunk Magyarországon. Ezen a kétségtelenül egészségteleai és a szociális nyugtalanságot állandóan fokozó állapoton valahogyan segíteni kellene. Segíteni lehet ezen az adóztatási rendszerrel is. Ha le akarjuk a dolgot egyszerűsíteni, nem kell mást tenni, mint beváltani azt, amit némi szóeltéréssel variálva tizenhét év óta minden pénzügyminiszter ígért, hogy az adóterheket a gyengébb vállakról át kell hárítani a teherbíróbb váltakra. Ebben a költségvetésben azonban ennek az áthárítási folyamatnak még a nyomát is alig találjuk meg, úgyhogy adóztatási rendszerünkkel a jövedelemeloszlás aránytalanságait és igazságtalanságait megoldani nem tudjuk. Ez az egyik kapitalista jellemvonása a költségvetésnek. A másik az, hogy az adókat azok vállaira igyekszik áthárítani, akik ez ellen a nyomás ellen a legkevésbbó tudnak védekezni, a munkások és az alkalmazottak vállaira. Nincs ennek a magyar államnak hűségesebb, tisztességesebb adófizetője, mint a munkás, a magánalkalmazott, általában a fixfizetésből élő ember. A pénzügyi hatóságok ugyanis nagyon egyszerűsítik a dolgot. Bálás igen t. képviselőtársam tegnan itt ragyogó elmeéllel magyarázta nekünk az adórendszert, valóságos filozófiai előadást tartott az adóról és megemlítette, hogy mindig pontosan be kell vallani az adót, az év végén pedig pillanatfelvételt eszközölnek az. adózók adófizetési képességéről. A finánc a munkásnál és a magánalkalmazottnál még ennyi fáradságot sem vesz magának. Ott vannak az üzleti könyvek, amelyek pontosan bizonyítják, hogy mit keres az a munkás. Megvan állanítv? a tabella, levonják a fizetéséből hetenként a kereseti adót. Az alkalmazottak fizetéséből levonják a kereseti adót, levonják a jövedelemadót s annak harminchárom pótlékát Ezek a társadalmi rétegek, melyeknek tagjai számosan vannak ebben az országban, a leghűbb adófizetők, ezek nem sírnak le adót, nem tudnak adót letagadni, ezek nem mennek az adófelszól amlási bizottság elé rongyos ruhában, kitaposott cipővel és síró ábrázattal, mert azt mondiák, hogy ez ueryis hiábavaló. (Kabók Lajos: Nem is látják a fizetést, mert az adót levonják belőle!) T. Ház! A szociális jelszavak ellenére tehát meg kell állapítani, hogy ez a költségvetés teljesen kapitalista jellegű, magán viseli egy kapitalista költségvetés két jellemző tulajdonságát: egyfelől a meglévő jövedelemeloszláson nem segít, másfelől pedig az adókat ott szedi be, ahol a legkevesebb ellentállással találkozik. T. Ház! Költségvetésünk egyik legsúlyosabb tétele a személyi járandóságok 40%-os emelkedése. A személyi járandóságoknak ezt a felfelé ívelő irányzatát sürgősen meg' kell szüntetnünk, meg kell állítanunk. A mi országunk, az ország népe, mondhatnám, máris nyomoréka annak, hogy ekkora bürokráciát kell eltartania. Ha összehasonlítom a minisztériumokat például az angol minisztériumokkal, — én éltem Angliában s járok gyakran ott — mondhatom, hogy az angol minisztériumok mind ahányan vannak, a hadügyminisztérium kivételével, itt a szemben lévő földmívelésügyi minisztériumban elférnének. Nagyon csekély a létszámuk és kicsik a helyiségeik. A belügyminisztérium, amely nálunk háromemeletes paKÉP VISELŐHÁZI NAPLÓ III. Iota, a pincétől padlásig megrakva serényen dolgozó 1 emberekkel, az angoloknál kétemeletes szerény kis épületben van. A mi belügyminisztériumunk egyik szárnya nagyobb, mint az egész angol belügyminisztérium. (Hokky Károly: De a Secret Service elég nagy!) Mindezt azért mondom, mert a mai gazdasági viszonyok mellett nehéz ezeket a horribilis költségeket, amelyeket a hallatlan nagy, öncélú bürokrácia eltartása az államra hárít, megkeresni a nélkül, hogy a dolgozó néprétegeket teljesen helóta sorsba juttassuk. A továbiakban most az a kérdés merül fel, hogy miből fogja a pénzügyminiszter úr a deficitet fedezni. Imrédy volt miniszterelnök úr, a tiiloldal egyik nagy pénzügyi kapacitása a közelmúltban »Számvetés« címen vezércikket írt a Magyar Elet Pártjának hivatalos lapjában. Ebben a vezércikkben foglalkozik a deficit megszüntetésének kérdésével ós megállapítja, hogy a deficit olyan kiadások mellett jött létre, amelyek nem átmeneti jellegűek, de arra a kérdésre, hogy miből és hogyan fogják a deficitet fedezni s hogy ez a deficit átmeneti, vagy állandó jellegű-e és miből fogjuk a hiányt fedezni, ki fogja a költségeket fizetni, erre még az olyan nagy finánc-kapacitás, mint Imrédy volt miniszterelnök úr, sem tudott felelni. Azt hiszem, azért nem tudott felelni, mert ő is tudja azt, amit a pénzügyminiszter úr tud, hogy tudnillik ott kell és azokon kell az ad'őffc behajtani, akiket a legkönnyebben lehet ^elérni, akik nem sírnak, nem jajgatnak, nem szőnek összeesküvéseket az adó ellen, hanem nyögnek és fizetnek. Itt azonban figyelmeztetnem kell már az igen tisztelt pénzügyi kormányzatot, hogy a dolgozó néprétegeket közvetlen vagy közvetett adókkal tovább megterhelni neon lehet. Ha nézem az ipari munkásokat, a magánalkalmazottak óriási seregét, a tisztviselőt, művezetőt, rajzolót, mérnököt, segédmunkás,!,^ ha nézem mindezeket a dolgozókat és keresőket, akkor meg kell állapítanom, hogy ezek már ma is keresetüknek körülbelül 30—85%-át fizetik be adóba, beleértve természetesen a házbéradót is. Engedelmet kérek, aki keresetének ekkora hányadát fizeti bo adóba, abból több adót kipréselni már nem lehet. Szent meggyőződésem, hogy ha a nagybirtokososztály, vagy a bankokráeia előkelő tagjait, vagy — nevezzük őket amerikai módon — az ipari kapitányokat ilyen módon megadóztatnák, lázadás törne ki ebben az országban, (Úgy van! Úgy van! half elől.) lázadást szítanának. A szegény néprétegek azonban kénytelenek ezeket az adóterheket szó nélkül elviselni. Bálás igen tisztelt képviselőtársam tegnapi beszédében arról szólt, hogy egész Európában, minden államban az az irányzat tapasztalható,. hogy a jövedelmi adókat — hogy finánc-nyelven beszéljek — nem lehet kimunkálni, hanem az állam fokozottabb. kiadásait csak úgy lehet fedezni, ha az adókat a nagy tömegekre hárítjuk át közvetett adók formájában. Igen szellemesen magyarázta nekünk tegnap, hogy például Franciaországban az összes adók 80%-a ilyen közvetett adókból állt elő, a közvetlen adó, tehát jövedelemadó pedig az összes adóbevételek 20%-át teszi ki. Felhozott példaképpen még néhány államot, a végén pedig rámutatott arra, hogy milyen igazságtalan, sőt valóságos bibliai átokkal sújtható adó például a lisztforgalmi-adóváltság. Ha azonban megnézi az ember az adót és arra gondol, hogy ezt át is lehet hárítani, akkor 54