Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

398 Az országgyűlés képviselőházának 57. s így a központi igazgatásban, hogy tígy mondjam, nincsenek felvidéki szakértők s ha majd megszűtnik a felvidéki minisztérium, egyes központi igazgatási ágak, minisztériumok nem fognak rendelkezni N felvidéki tapasztalatokkal bíró tisztviselőkkel, amit pedig éppen az összeolvadás, a nagyobb lelki egység érdekében szükségesnek tartanék. (Helyeslés a balközépen.) A tisztviselőkérdéssel kapcsolatban legyen szabad megállapítanom azt, hogy nézetem szerint a kistisztviselők fizetése igen alacsony, így például a pénzügyi Vagy csendőri szolgálatban olyan kevés a tisztviselő fizetése, hogy alig éri el a létminimumot. (Egy hang a középen: Nyomorognak!) Például az úgynevezett fináncok havi 96 pengő fizetést kapnak. Ez nem az az öszsg, amely képessé tenné őket arra, hogy tisztességesen meg tudjanak élni. De a kvalifikált, a jogi végzettséggel bíró tisztviselők is a közigazgatás, legtöbb ágában olyan kicsi kezdőí'izetéssel startolnak, hogy ez lehetetlenné teszi nekik a kellő életnívó betartását, de még .lobban lehetetlenné teszi a megnősülést, a családalapítást; már pedig, amikor mi programúiba vettük a fajvédelmet és a családvédelmet, és szeretnők a nép szaporodását minden eszközzel előmozdítani, akkor én elsőrendű nemzeti feladatnak és szükségletnek: tartom, hogy éppen a tömegnek, a kistisztviselőnek az életnívóját emeljük, mert ezzel fontos nemzetpolitikai célokat fogunk elérni. A fogyasztás szempontjából is lényeges ez, mert az a tisztviselő, aki fizetésben csak a létminimumot alig megütő összsget kapja, nem képes arra, hogy fogyasszon, hogy házat építsen, — dehogy tud házat építeni! —-hogy valami kis luxust fejtsen ki, vagy az életnívóját olyanra emelje, hogy az az állam szempontjából is hatékony legyen. Legyen szabad még a tisztviselőkérdéssel kapcsolatban rámutatnom arra, hogy nálunk a bürokrácia meglehetősen túlteng. A bürokrácia olyan hidra, amelynek kiölését az összes felelős kormánytényezők ígérik, de éppen, mert hidra ez a bürokrácia, száz és száz feje van, és ha ötvenet vagy hatvanat abból levágnak, még mindig rengeteg marad belőle. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatiban néhány példát felhozzak. Az egyik azoknak a katonafeleségeknek az eseted akiknek a férjei még a cseh időben bevonultak katonának és akik a bevonulási segélyt az egyes helyeken még most sem kapták meg. Például éppen az ipolysági kerületben a következő a helyzet: A cseh mozgósítás volt 1938 szeptember 27-én, Ipolyságot átadták a magyar hatóságnak október 11-én. Nagyon rövid volt az idő természetesen és ezalatt az idő alatt a volt csehszlovák hatóság már alig működött, ellenben a fiaink bevonultak Zólyomba s Besztercebányára és valamikor novemberben vagy decemberben, sokszor levetkőztetve, egyszál lenge magyarban jöttek a határon át, mert a cseh hatóságok még az uniformist is elvették tőlük. (Egy hang a balközépen: Demokrácia!) Ezek a bevonulási segélyt még a mai napig sem kapták meg, mégpedig nem kapták meg egy egyszerű bürokratikus szempont miatt. A minisztertanács t. i. foglalkozott ezekkel a bevonulási segélyekkel és igen nobilisán arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezeket, mint a csehszlovák államnak ezen a területen jogutódja, ki fogja fizetni, — de mondhatta volna az ellenkezőjét is .— azonban ahhoz a feltételhez kötötte, vájjon ezeknek a katonáknak ülése 1939 november 2U-én, pénteken. az igényeit a csehszlovák hatóságok megállapították-e. Ez általában helyes intézkedés volt,, azonban éppen Ipolyságon erről nem lehetett beszélni, mert a szeptember 27-e és október 11-e közötti idő roppant rövid volt, másrészt a cseh hatóságok csomagoltak és nem foglalkoztak már a bevonulási segélyek kérdésével. A minisztertanácsi határozat így szól; e>gy év telt már el azóta és a bürokrácia labirintusaiban ez a kérdés vándorol jobbról balra. Én május óta tartom napirenden ezt a kérdést s járok a belügyminisztériumba és pénzügyminisztériumba. Most legutóbb például három hete, már szintén sikerült összejönniük a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium tisztviselőinek és meg is állapodtak abban, hogyan lehetne ezt a borzasztó nehéz problémát megoldani, és, én már örömmel újságoltam ezeknek a szegény, nyomorult asszonyoknak, hogy meg fogják kapni a pénzt. Tegnap azonban újabb értesítést kaptam, hogy az &

r pénzügyi forrás, amelyet a pénzügy minisztérium erre a célra megjelölt, a belügyminisztérium szerint kimerült. Ujabb fedezetről kell gondoskodni, mert az idő múlik. Nem akarom Mark Twaiunnek az ellopott fehér elefántról szóló humoros történetét elmondani, amikor a fehér elefántot, amely nagy is volt, fehér is volt, mindenki látta Amerikában, csak a detektívek nem találták meg és jelentették, hogy holnap biztosan nyomára jövünk. Ez a kérdés is nagy és nehéz kérdés. Kézenfekvő, hogy ezeknek a nyomorult asszonyoknak ki kell fizetni a pár hónapi segélyt. Méltóztassék odahatni, hogy fedezet legyen erre a célra. Csak pár szóval kívánok még rámutatni arra, hogy a falusi szeszfőzdék engedélyezése bürokratikus lassúsággal történik, mert hiszen egyréS'Zük még ma sincs engedélyezve, amikor pedig már a szüreten is túl vagyunk, a gyümölcs egyrészét ki kellett dobni, a cefre lassankint kezd megromlani, úgyhogy nem tudja a kistermelő értékesíteni. Ezeknek az engedélyeknek mielőbbi kiadását is kérem. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Salkovszky Jenő: A költségvetést a kormány iránti bizalmamnál fogva elfogadom. (Élénk helyeslés és taps. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: A ' vezérszónokok közül szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Malasits Géza. Malasits Géza: T. Ház! Soha még a cselekedetek és a szavak között akkora ür nem tátongott, mint napjainkban. Végighallgattam a költségvetési vitát a bizottsági tárgyalástól a mai napig és mondhatm, hogy bár tizenöt éve ülök ebben a Házban, de tizenöt év alatt nem hallottam még annyi szociális^ jelzőt felröppenni, mint ennek a költségvetésnek a tárgyalásánál. Min den szónok szükségesnek tartóttá* akár iparról, akár kereskedelemről^ volt szó, sőt még az adózásnál is a szociális jelzőt használni;, minden szónok a szociális szempontok figyelembevételét kívánta. Ha azonban az ember átlapozza és elemzi e költségvetés adatait, rájön arra, hogy ez egy tipikusan kapitalista költségvetés és magán viseli a kapitalista költségvetés két jellemző tulajdonságát. Az egyik az, hogy egy fikarcnyit sem törődik a jövedelemelosztás valamilyen módosításával. Köztudomású, évek óta hangoztatjuk és még azok is, akik utánunk jöttek s akik egy más jelzővel, de ugyancsak szociális I szellemben akarnak itt működni, megállapítják»