Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-57
Az országgyűlés képviselőházának 57.. junktúrán futó ipari és gazdasági élet lehetővé tesz. Kérdezem azonban az igen t. pénzügyminiszter urat, mi lesz akkor, ha a nyersanyagellátás terén súlyos zavarok állnak elő, amire kilátás van, sőt amit már érzünk isi Mi lesz, ha az ezermillópengős nagy beruházási tétel a kora tavasszal, vagy a tavasz, folyamán elintéződik, amely pedig az egész hochkonjunktúrának — valljuk sbe őszintén — igazi alapját alkottál Minden közgazdasági tényezőnek az a felfogása, hogy ha ezek a tényezők kiesnek, a mai, jelenleg fennálló magas konjunktúra feltétlenül vissza fog hanyatlani a tavasz vagy a nyár folyamán, hacsak valami újabb nagy állami akciók és rendelések nem lesznek. A költségvetés erre a ' maximális teljesítményre van felépítve, pedig a forgalomban és a fogyasztásban feltétlenül hanyatlás fog 'bekövetkezni és ezek az előirányozott tételek nem fognak ilyen mértékben 'befolyni. (Tóth János: Felemelik a kincstári adót!) Hogy ez mennyire így van, erre vonatkozólag legyen szabad felihívnom a pénzügyminiszter úr figyelmét néhány tételre, s ezzel mindjárt be fog igazolódni, hogy a költségvetés 130 milliós deficitje sokkal alacsonyabb, mint ahogyan azt a valóságban várni lelhetne. Legyen szabad] egy tételt felemlítenem, a cukoradó tételét. A pénzügyi tárca költségvetésének 73. oldalán azt olvashatjuk a cukoradóról, hogy 97 millió pengőt irányoznak elő ebből és az előirányzott 2,007.000 métermázsa répacukor termelése esetén mázsánként 48 pengős árat vesznek figyelembe. A pénzügyi kormányzatnak először is tudnia kellene azt, hogy ez év során 2 millió mázsa cukor nem termelhető, egyszerűen azért, mert 10'8 millió máizsa cukorrépa termett és annak cukorszázaléka 14-6%, — ezt az Erjedéstani Intézet mutatta ki —• tehát a legjobb esetben, ha feltételezem azt, hogy a szeszgyárak semmit sem használnak fel, — pedig ezt lehetetlen feltételezni, egyszerűen azért, mert a szesztermelés nyersanyagai között a magas tengeri- és burgonyaár következtében éppen a cukorrépa 215 pengős métermázsánkinti ára a cukorrépa felhasználását teszi leginkább indokolttá szeszgyártás céljaira — ha tehát az öszszes cukorépából cukrot gyártanak, — de hangsúlyozom, ez majdnem lehetetlen — akkor is 1-4 millió mázsa cukrot fognak termelni az ezévi cukorrépatermésből; arra pedig senki se gondoljon, hogy a jövő évi novemberi termésből majd befolyik valami bevétel. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Miért? Nem fognak fogyasztani 1 Nem fognak cukrot enni a harmadik félévben? Persze, hogy fognak!) A földmívelésügyi tárca tárgyalásánál fejtettem ki, hogy súlyos zavarok fognak bekövetkezni. (Keményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nem fognak!) De fognak bekövetkezni. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nem fognak!) Nem akartam erre újra kitérni, de ha a pénzügyminiszter úr felvetette ezt a kérdést, akkor kénytelen vagyok válaszolni. Igenis 1*4 millió métermázsa cukortermelésre van kilátás maximálisan, (Keményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter; Ez másfél évre szól!) ennek adótétele pedig csak 67 millió pengő, azzal a 97 millió pengővel szemben, amelyet a költségvetés feltüntet, tehát 30 millió pengő a dif.ferenda. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: De másfél évről van szó! — Ronkay Ferenc: A jövő évben is lesz cukorfogyasztás!) Természetesen azt mondom. (Reményi-Schnelülése 1939 november 24-én, pénteken. 393: , 1er Lajos pénzügyminiszter: Akkor tessék megszorozni másféllel!) A jövő évi cukorrépatermésből termelt cukrot nem fogják májusban vagy aug-usztusban elfogyasztani, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: De szeptemberben, októberben, novemberben és decemberiben!) de szeptennlberben és októberben sem fogják elfogyasztani, mert akkor indul a termelés. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: És a tartalékok?) Tisztelt pénzügyminiszter úr, én nagyon jól tudom, mikor történik a cukorrépabeváltás. Tessék megkérdezni a gazdát, mikor szállítja be a cukorrépát: nem augusztusban, hanem novemberben, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Először is: szeptemiberben, októberben!) úgyhogy abiból a cukorból valamikor novemberben vagy decemberben fogyasztanak esetleg valamit. (Zaj a jobboldalon. — Tóth János: Keveset termelnek, mert nem fizették meg 10 évig az, árát!) Elnök: Kérem, méltóztassanak a kedélyes társalgást abbahagyni! Matolcsy Mátyás: T. Ház! Nem annyira kedélyes társalgás ez, mint inkább súlyos proIbléma. Ez a tétel, amelyről szó van, mindenképpen hiányzik, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Dehogy hiányzik!) akárhogy vesszük, mert, t» pénzügyminiszter úr, ha 1'4 millió métermázsa cukor termelhető (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Egy év alatt!) és ehelyett két millióban vesszük fel, akkor ez a differencia feltétlenül elő fog állni. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: De nem egy évről van szó!) Hangsúlyozom azonban, hogy tea'melésteiehnikailag^ lehetetlen bekapcsolni a jövő novemberi és decemberi termelést az évi szükségletbe. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: És a fogyasztás?) A magam részéről nem is kívánok vitatkozni, de hogy a pénzügyminiszter úrnak arra a kérdésére válaszoljak, hogy akkor majd nem fognak-e cukrot fogyasztani, vegyék tudomásul azt, amit a földmívelésügyi tárca költségvetésénél hangsúlyoztam, hogy igenis az a cukorrépa-árpolitika, amely itt folyt ebben az országban, ehhez a krízishez vezetett, (Tóth János: Abszurdum! — Egy hang balfelőh Felborították vele a termelést!) mert' 215 pengővel fizették meg a termelőnek a cukorrépát. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: 2'30 pengővel!) 2-15 pengő métermázsánként, (Reményi - Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nem tudja!) Hát csak tudom, hogy mit fizetnek? S éhből még levoná, sok vannak. Most emelte fel a földmívelésügyi miniszter úr 2.80 pengőre a cukorrépa árát a jövő esztendőre, de évekkel ezelőtt csak 2.15 pengőt fizettek (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Évekkel ezelőtt igen!), és ez állandóan tartott a legutóbbi időkig. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nem!) Az, hogy egy évben öt fillér javítást adnak, a lényegen nem változtat. (Egy hang jobbfelől: Nem 5, hanem. 15 fillér!) Tessék különben megmagyarázni, mi volt az oka annak, hogy a cukorrépatermelés visszafejlődött, visszaesett? (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Majd megmagyarázom!) Egyszerűen azért (Egy hang jobbfelől: Demagógia!) mivel a gazdatársadalom nem volt hajlandó termelni, mert amikor 10—11 pengő volt a búza ára, akkor is 2.15 pengőt kapott a cukorrépáért és most, amikor évek óta 20 pengd a búza ára, szintén 2.15 pengőt fizetnek. (Re53*