Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-56
386 Az országgyűlés képviselőházának 56.. ülése 1939 november 23-án, csütörtökön A pénzügyminiszter úr júniusi indemnitási javaslatnál tartott expozéjában rámutatott arra» hogy milyen irányban kíván az áralakulásra befolyást gyakorolni. Ezt a befolyásgyakorolást sokkal hatékonyabban méltóztassék gyakorolni 1 pénzügyminiszter úr, mert nem vagyok képes megérteni, hogy ha bizonyos ipari produktumoknak, nyersanyagoknak az ára alatta van a békebelinek s a munkabérek is nagyon sok tekintetben alatta vannak a békebelinek, mégis 130, 140, 150, 160-as indexszámokat kell látnunk, különösen a textilipar produktumaiból előállított fogyasztási javak értékénéi De vagyok bátor rámutatni arra is, ha már irányított gazdálkodás folyik ebben az országban és megszűnt a lehetőség, hogy több irányba történhessék export, akkor a mezőgazdasági termények árának megállapításánál olyan különbségek Jegyének, mint legutóbb a tengeri és a búza árának megállapításánál, hogy az ország keleti és nyugati részén lévő árak között körülbelül 10% volt a differencia. Amikor meg volt a lehetősége annak, hogy a gazda termeivényeinek nagy részét keletről kelet felé, nyugatról nyugat felé exportálhassa, megértettük ezeket a különbségeket, de amikor ma mindenki arra van utalva, hogy egykézhe adja oda termel vény ét és az jegy felé exportáltatik, az igazság elvével nem egyeztethető össze az ilyen különbségek megállapítása. Az irányított gazdálkodás mellett úgy kellene ezeket a kérdéseket is rendíszni, mint ahogyan például a postának, a távirdának a díjait egyformán fizetik. T. Ház! Az idő előrehaladása folytán befejezem felszólalásomat. Minthbgy sok vonatkozásban nem tudok egyetérteni a kormány gazdasági politikájával, nem fogadom el a költségvetést. Elnök: Ki a következő vezérszónok? Nagy Ferenc jegyző: Bálás Károly! Elnök: Bálás Károly képviselő urat illeti a szó. Bálás Károly: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ha a jelenlegi költségvetést összehasonlítjuk a megelőző költségvetéssel, eltekintve azoktól az összegbeli változásoktól, amelyeket felfedezhetünk, jellemző mindjárt az, hogy ebben a költségvetésben az előbbiekkel szemben a hcnvédelmi és szociálpolitikai célok predominálnak. A honvédelmi célok olyanok, amelyek sürgősségüknél, fontosságuknál fogva minden mást megelőznek és sürgősen megvalósítandók. Ebben a tekintetben nincs közöttünk nézeteltérés, ezt pártkülönbség nélkül valamennyien elismerjük. (Ügy van! Ügy van!) A másik jellemző sajátság a szociálpolitikai célok előtérbenyomulása. Ebben a tekintetben némileg ellenkező véleményen vagvok, mint a legtöbben szoktak lenni, abban a tekintetben tudniillik, hogy hogyan viszonylik az adó mint pénzügyi eszköz, az adóhoz, mint szüciálüolitikai eszközhöz. (Halljuk! Halljuk!) Szerény véleményem szerint a modern adópolitikának és adóelméletnek egyik legnaeryobb tévedése éppen az volt, hogy az adóban elsősorban szociálpolitikai oélt látott. Ez beszédem későbbi folyamán világos lesz, de figyelembe kell ventíünk, hogy ez olyan hatalmas áramlat volt, amelynek úgyszólván valamennyien a hatása alatt állottunk. Ezt hallottuk a katedráról; ezt szavalták a politikusok, nem csodálkozhatunk tehát azon, hogv a pénzügvi politikában is ez az irány idegzödött és vésődött be mindig jobban es jobftmn, bár remélhető, hogy a pénzügyi tanulságoknak rendszeres és összegszerű adatai lassankint végre le fogják tördelni ezt az irányt, mer t ennek le kell tördelődnie és be fogjak látni, (hogy az adónak elsősorban pénzügyi eszköznek kell lennie és ha mint ilyen jól teljesíti a maga hivatását, akkor fog telni belőle szociálpolitikai célokra is. Ha ellenben a szociálpolitikai célokat előtérbe helyezzük és az adót kizárólag ezek szolgálatára rendeljük, de nem törődünk a »miből« kérdésével, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) akkor a matematikai szükségességek kérlelhetetlen voltánál fogva a szociálpolitikai célokra sem fog elegendő telni. Ha sza'bad kitérnem erre a kérdésre, akkor ennek a fejlődésnek az okát ott kell keresnünk, hogy a legmagasabbnak tartott pénzügyi irány, a — mondjuk — legklasszikusaibbnak tartott pénzügypolitikai, pénzügytani árnyalat, amelyet az úgynevezett Katheder-szocializmus, a Wagner-féle irány képviselt, végeredményben a szocializmusból fejlődött ki. A 90-es években, illetve^ már a múlt század 80-as éveiben a weimari és az erfurti szociáldemokrata programmok hatása alatt a katedrák azon törték a fejüket,, mint tegyék a szocializmust — mondiuk — tudományképesebbé és mint házasítsák öszsze a szocializmus törekvéseit a pénzügyi lehetőségekkel. A mai viszonyokhoz képest a pénzügyi lehetőségek szempontjából azt 'mondhatjuk, hogy az egy aranykor volt, mert akkor a »miből« kérdése nem volt annyira kiélezve, mint jelenleg. Es nem vehetjük olyan nagy tévedésnek ezt egy olyan idő'ben, amikor felállították azt az elvet, hogy a nagv tömeget lehetőleg mentesíteni kell az adóktól és e^ért a közvetett adókat lassan-lassan lehetőleg ki kell küszöbölni és progresszív adókból, progresszív jövedelmi adókból, progresszív vagyonadókból, progresszív örökösödési adókból kell az állami terhek oroszlánrészét elviselni. Az akkori idők kedveztek ennek a felfogásnak és kedvezett az adómorál is. Ekkor jöttek létre az 1890-es évok nagy, klasszikus jövedelemadótörvényei, a pforosz-, a bajor- és a száz adótörvények és az adómorál sohasem volt olyan magas mint akkor. De ez nem is csoda. A porosz jövedelemadó-törvénynél a maximális adókulcs 4% volt a 200.000 márkát kitűző jövedelmeknél. Hol vagyunk ma már ettől! Akkor még el lehetett gondolni azt, hogy a vagyonosabb r osztályok progresszív, erőteljesebb megadóztatásával egyre több adóterhet viseljenek el és ezzel egyre inkább eliminálhatók lesznek a fogyasztási, forgalmi, szóval a közvetett adók. Az idők azonban változtak azóta. Bármennyire zsúfolódtak is össze a vagyonok az egvesek kezében, a nagytömegek, a milliók fizetőkéoessp^e és életstandardia mindinkább a oénz<razdláilkodás korába vetítődött át és ha összevetjük a legnasyobh vagyonok kinövelt értékeit és a nagvtöoxegeknek azokat az összeereit, amelyeket életre, életmódra elköltenek v akkor csakhamar rá kell jönnünk és ez a feilődés iránya, hogy a legnagyobb adózóké^psséff. a Je*ínagyobb fizetőerő mégis a naorytömeg-ek életstandardjában, fogyasztásában, jövedelem o lknltéséhen van. Efa az oka annak, hop-y a feilődps époen az ellenkeznie lett annak, mint amit a wagneri kathaeder szocialista adópolitika várt és követett, amelvnek hatása alatt állunk, még- ma is. hiszen ebben a oarlamemtben i=! folyton ezeket az ideálokat hangoztatjuk. Hangoztatjuk a progresszív adóihatárt, de
