Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-56

384 Az országgyűlés képviselőházának 56. nál. Egészen természetes az is, hogy különösen érvényesülnie kellett a felvidéki szükségletekről .való gondoskodás kérdésének. Itt azonban meg kell állapítanom azt, hogy a költségvetés összeállításából, sajnos, nem tudunk meggyőződést szerezni arról, hogy milyen mértékben történt a felvidéki szükségletekről gondoskodás és a költségvetés összegeiből mennyit szánnak a területgyarapodás előtti Magyarország szükségletére. En bizonyos vonatkozásban örülök annak, hogy a Felvidék, a. visszacsatolt részek tulajdonképpen nem szerepelnek a költségvetésben elkülönítetten, szeparálva, meg kell azonban mondanom azt is, hogy még azt a közigazgatási szeparálást sem tartom, egészen helyes és ibölcis dolognak, amely eddig volt és még ma is van, — talán a szükségletek indokolttá tették ezt, nem ismerem a dolgot — mégis legalább a költségvetés indokolásában <me^ kellett volna tenni bizonyos elkülönítést, egyrészt azért, hogy mérlegelhessük, megkapta-e a Felvidék azt, amire joggal számított, másrészt azért, hogy mérlegelhessük, hogy a múlthoz képest milyen terhek esnek a területgyarapodás előtti országrészre. » A harmadik kérdés, amelyről szó volt, a szociális szükségletről való gondoskodás kérdése. Ez megint olyan kérdés, amellyel senki sem szegült szembe. Nagyon helyesen mondta azonban expozéjában a pénzügyminiszter úr, hogy a jó gazdasági politika az igazi szociálpolitika. Egészen őszintén meg keli állapítanom azt, hogy a mi szociálpolitikánk túlnyomórésze kegyadományok osztogatása, (Ügy van! balfelöl.) közjótékonyság gyakorlása, szinte megszervezése a szegénységnek öndicsekvő jótékonykodás kifejthetése végett, de a szociálpolitika, amelyről nagyon helyesen mondotta a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy az az igazi szociálpolitika, még nem érvényesült olyan mértékben, amilyen mértékben annak érvényesülnie kellett volna. Mélyen t. Ház! Rá kell itt mutatnom arra, hogy ezzel a szociálpolitikai elgondolással nem tudom összeegyeztetni azt sem, hogy míg a forgalmi és fogyasztási adók, amelyek a legjobban kifogásolhatók szociálpolitikai szempontból, az 1914—15. évi, tehát az utolsó világháború előtti békeköltségvetésben a közjogi bevételeknek 25%-át tették ki, addig- 1929-ben — amely évre azért hivatkozom, mert tijabban az indexszámok kiszámításánál 1929-et veszik alapul száznak — 26'6%, a most beterjesztett költségvetésben 288%, sőt ha a szeszegyedáruságból való bevételt számításba veszem (Reményi-SchnelIer Lajos pénzügyminiszter: Az bruttó-nettó!), abban az esetben 30%-on felül van a forgalmi és a fogyasztási adókból való bevétel az állam közjogi bevételeivel szemben. Ezt szociális szempontból a legnagyobb mértékben kifogásolom, de hogy még kirívóbb ellentétekre mutassak, rá kell mutatnom arra, hogy például 1914—15-ben a eukoradó bevétele 69 millió korona volt Nagy-Magyarországon, a mostani költségvetés pedig 64 millió #

pengőt irányzott elő. Az ásványolaj adó bevétele 18 millió korona volt, a mostani r költségvetés 28 millió pengőt irányoz elő. A só jövedék 38 millió korona volt, a mostani költségvetés 30 millió pengőt irányoz elő. Ezek megint olyan számok, amelyek visszavetítve az életre, azt mutatják, hogy azt az elvet, amelyre a pénzügyminiszter úr hivatkozott, nem vitte keresztül kellő következetességgel az állam pénzügyi gazdálkodásában. (Reményi-Schnellcr Lajos ülése 1939 november 23-án, csüiörtöko-rí. pénzügyminiszter: A számokból olvasni kell tudni!) Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatban utaljak arra a nagyon helyes dologra is, amelyet régóta vártunk, hangoztattunk és követeltünk, hogy az adóztatásnál a terheket igazságosabban és arányosabban kell elosztani, a gyengébbek terheit csökkenteni, az erősebbekét megnövelni. Ezt a mélyen t. pénzügyminiszter úr mindnyájunk helyeslése mellett be is jelentette expozéjában. Bejelentett azonban még valami mást is, amit én már nem tudok helyeselni. Azt jelentette be ugyanis, hogy az ebből a gondolatból eredő reformjai nemcsak azt fogják eredményezni, hogy kiegyenlíti a gyengébbek és az erősebbek vállán lévő terhet, de megvallotta őszintén azt is, hogy ezek a reformok igen jelentős súlyosbításokat fognak eredményezni és végeredményben az állami bevételeket tekintélyes összegekkel fogják növelni. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: A tehetősebbek rovására!)' Bocsánatot kérek, ez megint más kérdés. Amíg arról van szó, hogy a gyengébbeket tehermentesítjük és a terheket áthelyezzük az erŐsebbre, addig helyeselek. t Az azonban egy továbbimenő kérdés, hogy vájjon az összesség a mai tehetnél nagyobb terhet megbír-e, vagyis hogy a viszonyok lehetővé teszik-e azt, hogy az eddigi összbevételeket emeljük fel a gazdasági élet messzemenő igénybevételével ési megterhelésével. Talán még ebbe is bele tudnék menni, ha ezzel kapcsolatban az a kijelentés is elhangzott volna, hogy ez a bevételi többlet a szociális szempontokból súlyosan kifogásolható forgalmi és fogyasztási adók csökkentésére fog felhasználtatni. Ebben az esetben akceptálnám az erősehb teherviselőképességűek ilyen nagymértékben való megterhelését. Nagyon helyesen érvényesül tehát bizonyos mértékig az az elv is, hogy az adóztatásnak nem egyetlen és elsőfontosságú célja a közszükségletekről való gondoskodás, hanem talán jelentőségben ezzel egyenlő értékű az a lehetőség, hogy az adóztatás útján kell belenyúlni abba a kérdésbe, hogy a nemzeti jövedelem eloszlása miként tétessék arányosabbá és igazságosabbá. Mélyen t. Képviselőház! Meg kell említenem, mintegy részletkérdést, a személyi kiadásoknak és a nyugdíj terheknek igen lényeges további növekedését. Méltóztassanak megnézni^ a költségvetés számadatait; — annak ellenére, ihogy a személyi illetmények háromízben meglehetősen lényeges mértékben csökkentettek s hasonlóképpen csökkentettek a nyugdíjterhek is — ha az 1931 óta lefolyt években a legalacsonyabb személyi illetményeket és nyugdíjterheket veszem, ezek a csökkentések több mint százmillió pengő összértékben jelentkeznek,.— és annak ellenére, hogy az illetmények visszaállítása nem következett be, a személyi illetmények és nyugdíjaik összege ma már eléri, sőt bizonyos helyeken felül is haladja azt az összeget, amely összeg az illetménycsökkentések előtt az államháztartásban teherként jelentkezett. (Giller János: De azóta megnőttünk!) En a megnövekedés figyelmen kívül hagyásával mondottam ezt. Ez nem a megnövekedés következménye, mélyen t. Ház, hanem következménye a folytonosan új hivatalok szervezésének, következménye annak, hogy különösen a gazdasági életet szinte napról-napra további jogszabályok korlátozó rendelkezésiéinek vetik alá. Ezeket az újabb jogszabályokat valakinek végre kell