Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-56
l^umiwwvuippiipiu. iJ . ipiipiMijiJ iiwii^j..puin _i.,- ' Az országgyűlés képviselőházának 56. embernek a .gyakran drága ruháját el kell pusztítani, már pedig ez ruhapusztítás. Azután külön mellékbüntetés a ruhapusztítás mellett az, hogy az önélelmezést még abban az esetben is, ha a bíróság ezt kimondja, megtagadják tőle. Ennek indoka az, hogy a fogházvezetőség arra hivatkozik, hogy náluk nem a fogházi, hanem a fegyházi szabályok az irányr adók, vagyis akit sajtóvétségért vagy más politikai bűncselekményért elítéltek, az egyszerűen fegyenc abban a pillanatban, amikor kikerül a gyűjtőfogházba. Könyvtartási iránti engedélyeket csak rendkívül nehezen adnak ki. Nem tudom, hogy az a tisztviselő, aki a gyűjtőfogházban ezt intézi, milyen felekezetnek, vagy milyen politikái pártnak tagja, de az bizonyos, hogy Anatole France, Tolsztoj, Gogoly és ehhez hasonló destruktívek könyvét nem engedi meg. Általában csak magyar könyvet engednek meg, azt is szigorú cenzúra után, világirodalmi hírességek könyvei egyáltalán cenzúra alá vannak helyezve, még azok is, amelyeket a pápa megengedett. Németnyelvű könyveket csak egészen kivételesen engednek meg, más idegen nyelven megjelenő munkát a fogoly semmi körülmények között nem kaphat. A zárkának más által való tisztántartását is csak egészen kivételes esetben engedélyezik, mint ahogy természetesnek találják, hogy az az író, vagy egyéb politikai bűncselekményért elítélt egyén, aki gyűjtőfogházba kerül, maga tartozik zárkáját kisúrolni, zárkáját kimeszelni és mindazokat a dolgokat elvégezni, amelyeket egyébként egy fegyencnek kell elvégeznie. A beszélgetés időtartama törvény ellenére rendesen öt percnél nem hosszabb, csak rácson át. lehet beszélni, az ügyvédi látogatást a gyűjtőfogház igazgatója fegyházi szabályokra való hivatkozással csak egészen kivételes esetekben engedélyezi. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy az, akit valamely sajtóvétségért vagy politikai bűncselekményért elítélnek, abban a pillanatban, amint el van ítélve és az ítélet egy hónapnál hosszabb időre szól, gyakorlatilag már fegyházra van ítélve, ugyanúgy, mint a betörő, a rabló vagy az útonálló. Bocsánatot kérek, valami különbséget mégis csak kellene tenni ebben a tekintetben. A pénzügyi bizottság ülésén, ha nem is ilyen széles terjedelemben, de már felhoztam a dolgot. Ott a volt igazságügyminiszter úr, aki tárcáját képviselte, destrukciónak mondta, amit állítottam, hogy t. i. vigyázzunk egy kissé a politikai bűncselekményeknél, mert ami _ ma bűncselekmény a mai ember szemeiben, a jövő kortársak szemeiben talán nemzeti hősiesség lesz. (Mozgás és zaj.) Legyen szabad ezzel kapcsolatban Cesare Beccaria márkira, az egyik legnagyobb büntetőjogászra hivatkoznom, ^ aki a bűncselekményekről és a halálbüntetésről szóló munkájában már sok évvel ezelőtt megírta, hogy politikai bűncselekmény elbírálásánál legyünk óvatosak, mert nem tudhatjuk, hogy ami ma bűncselekmény, nem lesz-e a kortársak szemében erény. TJgyanőtőle származik az a mondás is, hogy nagyon gyakran lesz a vérpadból szobortalapzat. De ugyanezt az elvet vallja Carrara olasz büntetőjogász »A büntetőjog Programm ja« című művében. Ugyanezeket a gondolatokat találjuk igen neves francia, német vagy angol büntetőjogászok könyveiben is. ,.,, Nem kérünk kivételt, csak azt a méltányos elbánást, amelyet a politikai bűncselekményekért vagy sajtóvétségért elítélt kultúrember ése 1989 november 23-án, csütörtökön. 355 joggal megkívánhat. Elvégre az. illető nem tört be, nem rabolt, senkinek vagyonát nem háborgatta. Az ellen, aki megírta, hogy egy polgár- ' mester »alpári hangon« felelt, kéthónapi fogházról szóló ítéletet hoztak, ami a gyakorlatban kéthónapi fegyházat jelent. Mert ha az illető a Markó-utcai ügyészségen jelentkezik büntetése kitöltése végett, kiviszik a gyűjtőfogházba, közben itt is. ott is fertőtlenítik a ruháját, külön élelmezés nincs, és így tovább. Ezt az állapotot nem lehet sokáie- fenntartani, mert nem méltó a magyar lovagias felfogáshoz, hogy azzal a politikai ellenféllel, aki egyébként a hazáját akarta szolgálni, de más irányban, olyanmódon bánjanak, mint egy közönséges bűncselekmény elkövetőjével. Örömmel hallottam az előadó úr fejtegetését a rehabilitációs törvény megalkotásáról, csak kissé keserű lett a szám íze, amikor az előadó úr is teljesen egybehangzóan a volt miniszter úrral, arról beszélt, hogy ez a rehabilitációs törvény nem lesz általános, hanem egyénileg fogják mérlegelni, kinek adják meg és kinek ne adják meg a rehabilitációt. Még Angliában is kifogásolnák ezt, annál inkább kell ezt Magyarországon kifogásolnom, ahol tömérdek befolyás érvényesül rejtett ajtókon, sőt repedéseken keresztül abban a tekintetben, hogy ezt a kivételes jótéteményt, hogv letöröljék valakinek a priusáról, hogy hat évvel ezelőtt karbidot lopott, ki kapja meg. Itt hátárt kellene megállapítani, — mint az előttem szólott egyik t. képviselőtársam is mondotta — mert tudok esetet, amikor valaki 1921-ben elkövetett valamit és még most is sínyli, Pedig cselekménye mindössze a következő volt. Az illető mint munkás egy gyárban dolgozott. Akkoriban szokás volt abban a gyárban, hogy az üresen visszakerülő karbidos hordókból kivert karbidot mindenki hazaviheti. Ez bevezetett szokás volt, a művezető és mindenki csináltá : A szóban lévő munkásra egy csendőr valami okból megharagudott. A munkás — ahogyan a többi is megcsinálta — az étel csajkájában hazavitte az üresen visszaküldött hordóból kivert karbidot, amely nem volt a vállalat tulajdona hanem annak tulajdona volt, aki megvette azt a karbidot. A csendőr feljelentette és a bíróság háromnapi elzárásra büntette. Ez az ember a Magyar Királyi Államvasutaknál még pályamunkás sem lehet, mert mindenütt erkölcsi bizonyítványt kérnek tőle. Hiszen ma pályamunkás sem lehet senkisem erkölcsig bizonyítvány nélkül és a nélkül, hogy ne igazolná állampolgárságát, aminek megszerzéséhez félkiló okmány kell. Minthogy tehát erkölcsi bizonyítványa nem tiszta, ennélforva pályamunkásnak sem veszi fel az illetőt. Bocsánatot kérek, ilyen kegyetlenül büntetni embereket mégsem volna szabad, mert így olyan emberek, akik fiatalkorukban elkövettek; valami apró csínyt, egy apró bűncselekményt, amelyet talán már régen megbántak, regen expiáltak, ma családjukkal együtt ki vannak téve a legszörnyűbb helyzetnek. Ha ilyenirányú törvényt méltóztatnak hozni, akkor arra kérem az igazságügyminiszterium törvényelőkészítő osztályát, méltóztassék elővenni Balogh Jenő volt igazságugyminiszter úrnak 1914-ben a képviselőházban 'benyújtott rehabilitációs törvényjavaslatát, knuél emberségesebb, igazságosabb, ennél mélyebben humánus törvénytervezetet nem igen Olvastam még. (Antal István államtitkár: Az is a bíróságra bízza, csak a fiatalkoruakra l'ot%
