Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

p 252 Az országgyűlés képviselőházának 54- ülése 1939 november 21-én, kedden. ezt az időt a régi hivatalukban töltötték volna el. Különböző anomáliák fordultak elő ezen a téren. Például Léván a postánál volt egy postatiszt, aki véletlenül szlovák nemzetiségű Volt, sírna ember volt, a cseheknek tetszett, azok átvették, amikor pedig jött a magyar rezsim, a visszacsatolás, megint sima ember volt, tudott alkalmazkodni, megint átvették. Közben húsz év alatt a ranglétrán ment előre. Volt ugyancsak egy kollégája, megnevezem, Budaváry postatiszt, akit a csehek kitettek az állásából, mint párttitkár nyomorgott, életét, szabadságát veszélyeztetve éveken keresztül a mi táborunkban, most kérte a postához való visszahelyezését, visszahelyezték oda, ugyanabban az állásba, ahol 18 évvel ezelőtt volt, 80 vagy 90 pengős fizetéssel és haptákban kell állania — bocsánat ezért a kifejezésért — és

! szalutálnia kell annak a símamodorú tót vezető postatisztviselőnek, akivel együtt kezdték ott a munkát, de aki simaságában jó volt a cseheknek, jó volt a magyaroknak, ő pedig elbukott. (Mozgás.) Ilyen anomáliák vannak. Mi nem kiváltságokat akarunk, de az az ember nem azért nem dolgozott, mert nem akart, hanem mert kiállítottak, elküldték az íróasztal mellől. Ez csak egy kiragadott eset. Egy másik esetet is említek, Katkovics István esetét, aki 44 éves vasúti alkalmazott, altiszt volt, négy gyermek apja, 13 évig a pártban szolgált ingyen, intézte az adóügyeket, kijárója, útbaigazítója volt a magyar népnek, üldözték, most visszahelyezték abba az állásba, amelyből a csehek kimozdították, havi 80 pengő kezdő fizetéssel négy gyerek mellett. A másik ilyen diszparitás, amely indokolttá teszi azt, hogy a tárcanélküli minisztérium egyelőre fennmaradjon, a Felvidéken lévő állami és önkormányzati alkalmazottak nyugdíjának a kérdése. Ennek a rendezése is folyamatban van, de lassan halad olőre, mert vannak egyesek, akik hónapok óta nem kapnak már nyugdíjat, nem is állapíttatott meg eddig a nyugdíjuk, kölesönökből ebiek. Volt közöttük egy olyan, aki azt írta nekem, hogy bútorát kénytelen eladni, mert^nyugdíját nem tudja megkapni. Ugyanígy kérik, hogy szerzett jogaikat érvényesíthessék, vagyis, hogy ne kapjon valaki most kevesebb nyugdíjat, mint kapott annakidején a eseh-szlovák államban. Egy másik kérésük a nyugdíjasoknak az, hogy azokat az éveket, amelyeket a cseh-szlovák állam szolgálatában töltöttek el, becsületesen kitartván magyarságuk mellett, nyugdíjeveikhez hozzászámítsák. A harmadik sérelmes kérdés a felvidéki pályázók kinevezésének a kérdése. A cseh-szlovák statisztika 1930-ban megállapította, hogy a magyarok száma a köztársaságban csupán 47%. Ez igen erősen leszorított százalék volt, mert hiszen ennél sokkal többen voltunk. Ugyanakkor kimutatta ez az 1930-as statisztika azt is, hogy a magyarok nem helyeztettek el állami alkalmazásban számarányukhoz mérten és 25.700 olyan állás volt, amelyet magyarnak kellett volna még a leszorított 4'7%-os számarány mellett is betöltenie, de a csehek kiüldözték őket az állásokból. így tehát a mi véreink, a mi családfenntartóink nevelték a gyermekeket, álláshoz azonban nem tudták őket juttatni. Akkor mellőzték őket, nem kapták meg a számarányukHqz mért kellő számú alkalmazást, most tehát elvárjuk, hogy elsősorban a Felvidéken, vagy pedig az anyaországban alkalmaztatáshoz jussanak. Fontos dolog volna azután, hogy a Felvidéken ne vegyék tekintetbe /VI^RTI Szigorúan a korhatárt. Ezt a korhatárt különösen a vasútnál szokták szigorúan venni, de én úgy gondolom, hogy ha az illetőt az orvos megvizsgálja s fizikailag és szellemileg erősnek, egészségesnek, munkaképesnek találja, akkor alkalmazni is kell, nehogy azt mondhassák, bogy mint az ő^zi csirke, se itt, se ott, mert hiszen a cseheknél nem lehetett elhelyezkedniök, mert magyarok voltak, itt pedig azért nem tudnak elhelyezkedni, mert korban előrehaladottak, tehát a szolgálatban nem volnának megfelelőek. Ezek az emberek most nélkülöznek. Igen sérelmes továbbá az, hogy a felvidéki pályázók 90%-a^ gyakornoki minőségben neveztetett ki. Egypár dolgot gyorsan fel fogok olvasni. A felvidéki gazdasági felügyelői szolga! latba a földmívelésügyi minisztérium 35 egyént j nevezett ki gyakornoki állásba, az állami I számvevőséghez gyakornokká neveztek ki 40—42 ,' éves embereket, akik pedig érdemesek lettek 1 volna arra, hogy legalább is a IX.—X. fizetési osztályba neveztessenek ki. A Felvidék visszatérésével kapcsolatos státusemeléskor egyetlenegy felvidéki sem neveztetett ki, az új állások csak előléptetésre használtattak fel. Felvidéki embert a legritkább esetben neveztek ki hivatalfőnökké. Ki kellene még térnem bizonyos fokú diszparitások szemléltetésére, amelyek a közoktatásügy és a pénzügyminisztériumban fordulnak elő, de majd ezeket is megvitatjuk a költségvetés tárgyalása során és lesz majd felvidéki szónok, aki ezt ki fogja fejteni. Húsz éven át nehéz körülmények között vállaltuk népünk érdekeinek a képviseletét s nem volnánk becsületes emberek, ha ezt az érdekvédelmet nem vállain ók itt is és nem folytatnék most ugyanazt a munkát, amelyet annakidején a csehszlovák köztársaságban folytattunk. Nagyon kérjük mi, felvidéki képviselők a miniszterelnök urat, hogy eddig tanúsított jóindulatát tartsa meg s legyen azon, hogy ezek a diszparitások mielőbb megszűnjenek, az unifikáeió a Felvidék és az anyaország között mielőbb bekövetkezzék, hogy ezáltal a tárcanélküli minisztérium fenntartása feleslegessé váljék. Ha teszek is itt összehasonlítást, nem a nemzet hitelének kifelé való megrontása érdekében teszem, ez távol legyen tőlem, de be kell ismerni azt, hogy ha egyben-másban voltak a Felvidéken szociálisabb reformok, szociálisabb törvények és rendeletek is, mi nagyon jól tudjuk azt, hogy az a szociálisabb törvény és rendelet nem Benesnek az ajándéka volt, hanem annak kivívásában a Felvidéken mi is részt vettünk. S mivel mi is segítettünk azokat ott kivívni, itt is akarjuk azokat érvényesíteni, röviden szólva nem akarunk visszafejlődni. (Szeder Ferenc: Ez nagyon helyes!) T. Ház! 20 éven keresztül a politikában bennünket a magyar öncélúság vezetett ós a. nemzet öncélúsága vezet itt is. Mielőtt beszédemet befejezném, néhány szóval kitérek az úgynevezett felvidéki szellemre is, amely szintén ide tartozik. A felvidéki szellem bizonyos atmoszféraképpen volt beállítva a tárcanélküli minisztérium körébe. Sokat beszélnek róla, hogy van-e felvidéki szellem, milyen az, jobb- vagy baloldali-e és mi az értelme? Én ezt itt nem akarom kifejteni, nem akarom dicsérni a felvidéki szellemet, nem akarom, hogy esetleg önmagasztalással illessenek bennünket. Felment engem