Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

246 Az országgyűlés képviselőházának J. megyeházáig azt juttatja szóhoz, akitől min­den hatalom származik, a népet.« r A belügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál Keresz­tas-Fischer belügyminiszter úr azt mondta, hogy nagyon szívesen venne az autonómia kérdéséről egy széleskörű vitát, hogy a külön­féle fölfogások és félreértések ebben a kérdés­ben tisztázódjanak. Nos, a miniszterelnökség cenzúrája erre a vitára egyszerűen a vörös ce­ruzával adia meg a választ. Egy cikkből kicenzurázták a »demokra­tikus« szót. Ebben a szövegben »Ha maradan­dót akarunk alkotni, akkor közeledni kell a demokratikus tervgazdálkodás elvéhez«, a »demokratikus« szó megütötte a cenzúra fülét, amint megüti más cikkekben a »reakciós« szó is, amelyet a világért benne nem hagy egyet­lenegy cikkben sem. Szinte azt kell hinnem» ez az a bizonyos tömjénfüst a cenzúra ördö­gének, amelyet nem bír el. Schiller születésének 180 éves évforduló­jára a Népszava egy cikket akart közölni, amely Schillernek, ennek a nagy német gé­niusznak az értékét és érdemeit méltatja. Eb­ből egyszerűen kihúzza a cenzúra azt (ol­vassa): »Természetes, hogy Schiller művei kö­zül ma azok vonják magukra leginkább a fi­gyelmünket, amelyek a zsarnokság és a kiirt­hatatlan szabadságeszme harcát vetítik elénk.« Ugyanerről a témakörről szól az a másik cikk, amelyből kihúzza a cenzúra ezt a részt (ol­vassa): »Hadd zengjék ezek a sorok Weimar emlékezetét, a dicsőséges német városét, amelynek falai között oly hosszú évtizedeken át volt a német múzsának, muzsikának, költé­szetnek, írásnak, tudománynak hajléka.« T. cenzúra, ez nem a weimari Németországról szól, az arról a Weimarról szól, amelyben Gothe é3 Schiller élt és ezt kellene a cenzúrá­nak is tudnia. Az egyik cikkből törli a cenzúra azt a mondatot: »Megnyugtatom, akik részére ké­rem segítségüket, mind baloldali érzelműek.« A továbbiakban az egyéni véleményt is teljes mértékben érvényesíti a cenzúra, mert amikor egy cikket küldünk fel t a",' semleges Svájcról, a demokratikus Svájcról, amely cikkben semmi egyéb sincs, mint ennek az államnak, szerkezetének és belső szellemének a méltatása, semmiféle olyan hivatkozással, célzással vagy vonatkozással amely esetleg a cenzor számára veszedelmessé tenné, a cikket, a nélkül, ^hogy átolvasná, egyszerűén keresz­tülhúzza és nem engedi meg a közlését. »A Tragédia munkáselőadása elé«, címmel írott cikkből törli a cenzúra azt, hogy »A Tragédia minden egyes jelenete megcáfolna azt a vérszegény történelmi elméletet, amely az Ádámok életleírásában látja csupán a tör­ténelmi élet lényegét.« A színészkamara alakuló választmányi ülésével kapcsolatban törli a cenzúra azt a passzüst (olvassa): »Aggodalommal tekint a jövőbe a magyar színésztársadalom és mind­azok, akik a magyar színészek sorsát szívükön viselik, mi lesz a szerződés nélkül maradó szí­nészekkel, hogyan bldjá még nehéz problémá­júkat a színészkamara, amelynek hivatása volna és amelyről hosszú időn át széltében­hosszában hirdették, hogy ; gondoskodik a szí­nészet és a . magy-a^p ••..színészek jólétéről.« Vannak cikkek, amelyek : megjelenhetnek bizonyos lapokban, deinem jelenhetnek meg nálunk. Egy cikk,.: amelyeit: : beküldtek hoz­zánk és beküldtek:^egyíimgísik;laphoz is,, ná­\, ülése 1939 november 21-én, kedden. Iunk nem jelenhetett meg, (Oláh György: A tegnapi Kunfi-cikket nem cenzúrázták meg!) ellenben a másik lapban, amelyhez beküldték, változatlanul megjelenhetett. Megjelent az egyik lapban egy erős támadás a pártunk el­len, amelyre a választ egyszerűen kihúzta a cenzúra. A legérdekesebb azonban az, t. Képviselő­ház, hogy amikor az orosz kérdéssel kapcso­latban a szerkesztőségbe érkező levelekre a szerkesztőség egy cikkben válaszolt és abban a legélesebb antibolsevista álláspontot fejtett ki, a cenzúra szó nélkül áthúzta az egészet. (Oláh György: Láttuk tegnap a Kunfi-cikkben az ál­láspontot!) Az egyéni, illetőleg az újságírói képessé­get is kimutatja, illetve kiéli a cenzúra akkor, amikor megváltoztatja a cikkek címét, holott azok a címek semmiképpen sem ütköznek a védett érdekekbe. Egy cikknek ezt a címét »Kegyeletsértés-e a hősök emlékművére elhe­lyezett koszorú eltávolítása« 'kihúzza és oda­írja, hogy: Pereskedés egy koszorú szalagja körül. Egy másik cikkben, amelynek címe »A kisgazdák ne kótyavetyéljék el búzakészle­tüket« kihúzza a címet és ezt írja oda »Hírek a búza értékesítéséről«. Az egyik cikkben hi­vatkozás van arra a hivatalos forrásra, amely­ből ezek az adatok vétettek, a cenzúra egy­szerűen kihúzza ezt a hivatalos intézményt, amelyet a r cikk forrásként megnevezett. A képviselőház elhunyt elnökének temetése után egy cikket írt a lapunk, amelynek ez volt a címe: »Tasnádi lesz a képviselőház elnökp«, — az ezzel kapcsolatos kombinációkat az idő ké­sőbb igazolta — ezt a cenzúra csak abban az esetben engedélyezte, ha a cím mellé egy kér­dőjelet vagyunk hajlandók odatenni. Egy másik cikk címét úgy változtatta meg, hogy a kérdőjelet kihúzta és felkiáltóje­let tétetett oda. Ez a cikk a burgonyadrágítás­sal volt kapcsolatban s a címe ez volt: Csak egy fillér? — idézve az egyik miniszter fel­szólalását. A cenzúra a kérdőjel kihúzásával és a felkiáltójel odatételével tulajdonképpen az egész értelmét megváltoztatta a cikknek. A cenzúra azt akarja, — de mi nem fogadjuk el azt, hogy a cenzúra akarhatja — hogy a cikk értelme más legyen, mint amit a szer­kesztőség megarat és mint amire a szerkesztő utalni akar. A cenzúrának nincs jega arra, hogy lapot írjon és beleavatkozzék egy lap irányába és abba a jogába, hogy miképpen fe­jezi ki azt a gondolatot, amit kifejezni óhajt. Megváltoztatja a számadatokat, kiforgatja az adatokat, törli a cikkek konzekvenciáit és ilyen módon valósággal nevetségessé teszi vagy tonné azt az írót, aki a cikket megírta; töröl hirdetéseket, megengedi, hogy bizomyos cikkek megjelenjenek az egyik lapban, a má­sikból pedig kihúzza. A legérdekesebb azon­ban, az, amit a drágasággal, a munkanélküli­séggel, a nyomorral kapcsolatban tett. Napo^ kon keresztül nem engedte meg, hogy a bur­gonyadrágításról írjunk s itteni és városházi felszólalásainkat ebben a tárgyban törölte, ugyanakkor azonban megengedte azt, hogy más lapokban ilyen felszólalások jöjjenek. Nem tudom, azt véli-e a cenzúra, hogy a drá­gaság abban a pillanatban elmúlik, amikor ők erről minket írni nem engednek vagy pedig a kormánybiztosság munkája hatásosabb lesz akkor, ha a kormánybiztosság figyelmét a mu­lasztásokra és visszaélésekre nem hívjuk fel? A munkások ügyeivel kapcsolatban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom