Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-54
Àz országgyűlés képviselőházának 54. rendkívül érdekes az eljárása. Az egyik szakszervezeti hírben az van, hogy a szakszervezetben tömegével találunk olyan cukrászmunkásokat, akik: évek óta nem jutnak munkához. A cenzúra a »tömegével« szót egyszerűen kiihúzta, holott ha neon sajnálta volna a fáradságot és elment volna megnézni, megláthatta voina, hogy valóban tömegével vannak ott a munkanéiiíüliek. Egy másik cikk azt írja, hogy az útkövezőmunkasok a lélektelen mechanizálás ellen küzdenek. A cenzúra kihúzta a »lélektelen« szót; és ahol arról írt a cikk, hogy kicsi és jól megérdemelt kenyerük érdekében harcolnak, a »kicsi« szót gondosan kitörölte belőle. (Felkiáltások jobbfelől: Nagyobbat akart!) Azt gondolja talán, hogy így nagyobb lesz az a darab kenyér, ameiyet az umovezőmunkások kapnak? A Valéria-telepről szóló cikkben kihúzta azt, hogy helytelenítjük, hogy azokkal szemben, akik keresethez jutnak, mindjárt a kilakoltatás eszközéhez nyúlnak. Szerintünk meg kellene várni, amíg a munkavállalók kereseti viszonyai állandósulnak. A mezőgazdasági munkásság ügyeivel kapcsolatban úgyszólván semmit sem enged a cenzúra írni. Azt a mondatot, hogy (olvassa): »a bizottság befejezte a költségvetési vitát, a kormányzat szelleme változatlanul reakciós minden fogadkozás ellenére«, a cenzúra közölni nem engedte. Egy munkanélküli keserves fejnajdulása »Levél a szerkesztőhöz« formájában jelenne meg, de a cenzúra nem óhajt erről tudomást venni és nem óhajtja azt sem, ha hivatalos statisztikai adatokat hozunk és akarunk hozni, mert ezeknek a hivatalos statisztikai adatoknak a mi lapunkban való közlését veszedelmesnek tartja. »A munkanélküliség és munkáshiány kérdése Franciaországban« című ciküet még csak részleteiben sem volt hajlandó engedélyezni, hanem egész egyszerűen törölte az egész cikket úgy, ahogyan volt. De egy rendkívül különös ügyre külön is rámutatok és ez Bata letelepedésének a kérdése. A Bata-gyár magyarországi terjeszkedésével kapcsolatban a hivatalos és félhivatalos intézményeknek, szervezeteknek és ipartestületeknek ezerféle beadványa, memoranduma és feljajdulása jelent meg a magyar sajtóban és a magyar közvéleményben. A cenzúra az utóbbi időben ezeket a cikkeket egyáltalán a maguk teljességében törli. Nagyon szeretném tudni, kiket és micsoda érdekeket véd. kik vannak azok mögött, akiket a cenzúra ilyen módon véd, akik miatt a cenzúra ilyen messzire megy a törlésével? Nem részleteket dob ki azokből, hanem egyszerűen nem engedélyezi a cikket, holott egészen bizonyos az, hogy a magyar cipész kisiparosságnak a védekezése, egy. az ő munkaterületét, az ő gazdasági lehetőségét elöntő beszivárgás ellen nem sérthet sem katonai, sem külpolitikai, sem gazdasági érdeket. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Már Bata urat is tisztelnünk kell?) Ha csak egyesek gazdasági érdekei nincsenek védelem alá helyezve 1 ? (Szeder Ferenc: Igen, már az ellen sem lehet felszólalni, hogy ide jöijjön, hogy itt telepedjék meg. — Egy hang a jobboldalon: Kicsoda 1 ? — Szeder Ferenc: Bata, a cipőffyáros. — BajcsyZsilinszky Endre: Elveszi a magyar ipar kenyerét! Menjen a pátriájába, a protektorátusba! — Szeder Ferenc: Erről sem lehet írni! — Egy hang a közéven: A miniszter úr válaszolt erre nagyon bölcsen.) ütése íPéÚ november Èl-ên, keâÂéii* 247 Egy különös törlést külön is meg kell említenem, és ez a német kiseobségek, visszatelepítéséről, tenát egy reűdkivül aktuális keruésről szóló tanulmány, amely a legteijtsebb objektivitással, a legnagyoDb komolysággal és mérséklettel, és mondhatom, emelkedettséggel tárja a nemzeti kisebbségi kérdést a közvélemény eléA cenzúra ennek a tanulmánynak meg c-sak a címét sem engedte közölni. i\em tudom megérteni, kinek van ellene kifogása, hogy a Magyarországon élő, a magyarul érző és Magyarországhoz hűséggel ragaszkodó ném&t nemzeti kisebbség kérdésének ilyen vonatkozásban és ilyen hangon való tárgyalása a sajtóban megjelenjék? JJe öncél is a cenzúra, mert önmagához sem enged nyúlni. »A »kritika a kritikáról« című cikk, mely a cenzúráról szólt, szintén, áldozatául esett a vörös ceruzának, valamint az az ÍUJtervjú is, amelyet Arthur Wauters belga információs miniszterrel folytatott az egyik újságíró. Ebből kitörölte a cenzúra azt a részt, hogy: »Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy szakmabeli jártassággal akár egy jelző erejéig is megfogja azt a tollat, amelyet az újságíró tart a ke-zében, s amely f toll a közvélemény, százezrek és milliók érzésének, panaszának és kívánságainak a közvetítője a hatalom, a kormányzat urai felől. Hála Istennek, nincs cenzúra, megmondhatjuk szabadon« — mondja a miniszter. Számtalanszor találkozik az ember ilyen mondatokkal a balga lapok hasábjain és hogy ma 19.9 októberében a háború f közepette Belgium sajtója korlátozás nélkül bírálhatja a kormány intézkedéseit, nem utolsó sorban ennek a miniszternek. Arthur Wauters szerkeszti úrnak köszönhetik. Amiket felsoroltam a cenzúra betegségeiképpen, azokat az első szótól az utolsóig igazoltam. De ez még nem minden, ez csak egy maroknyi abból az anyagból, ami napról-napra összegyűl a különféle újságok szerkesztőségeiben. A törlések, felesleges és bántó bosszantást jelentenek s a törölt rész, amelyek átengedése semmiféle módon sem sértették volna az ország külpolitikai, katonai vagy gazdasági érdekeit. A politikai bírálatot is törli a cenzúra, a politikai bírálat szabadsága e.lé odadobja a maga vörös ceruzáját, ami lehet a kormány dolga, ami ellen tiltakozhat a túloldal, amit mindenki, aki a parlamentben vagy" a közvéleményben . él, ineertehet, csak éppen a cenzúrára nincs bízva az, hogy politikai bírálatot gyakoroljon. Végeredményben kíváncsi vagyok arra is, hogy ezt a felszólamlásomat, amely a cenzúráról szól, a cenzúra át fogja-e engedni a közvélemény felé, nem veszi-e elő a vörös ceruzáját és nem mondja-e azt, hogy én úr vagyok ezen a területon, a betűk világában, a nyilvánosság elé tehát csak az mehet, amit én megengedek. Átnézve a külföldi lapokat, szintén • látok fehér foltokat, úgynevezett házi hirdetéseket, amelyek a kicenzúrázott helyekre vannak nyomtatva, de azt is látom, hogy ott valahogyan könnyebben gyakorolják ezt a szomorú köteles séget, — ha így akarom nevezni — egy kicsit derűsebben, kevésbbé egyoldalúan mint nálunk« Komoly, szomorú idők vannak valóban s azt kérem a miniszterelnökségtől, hogy ezeket a komoly időket felesleges zaklatásokkal ne te-ye még: elviselhetetlenebbé. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik János Áron. János Áron: T. Ház! A miniszterelnökségi tárca költségvetésének tárgyalása során két
