Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-54
236 Az országgyűlés képviselőházának 5. mettség predesztinál valakit arra, hogy erre a ihuit^an tiltott térületre menjen, amely azelőtt egy bizonyos főúri társadalmi osztálynak voit fenntartva. A kormány politikája iránt általánosságban bizalmatlan vagyok, mert nem látom éppen azoknak a szociális javaslatoknak a gyors huzatalat, egyiket a másik után, amelyek a legjoiüb ellenpropagandát jelentik a szovjet propagandával szemben. Mivel ezt nem látom, —• bár a miniszter úr működését bizalommal kísérem — az összkormany ténykedésével szemben uizalommal nem viseltettem és a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaioldaion.) Elnök: Kíván mes valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A külügyminiszter úr kíván szólni. br. Usáky István külügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! Taps.) Mindenekelőtt őszinte köszönetet akarok mondani vitéz gróf Hunyady Ferenc előadó úrnak, aki megértéssel é,3 szeretettel foglalkozott a külügyi tárca problémáival és bebizonyította azt is, hogy évek sora óta mind belföldön, mind külföldön figyelemmel kíséri a külügyi szervezet működését. f ; T. Ház! Hónapok óta szívszorongva kém-leljük a láthatárt körülöttünk. É?zakon két olyan államot állított fegyveres kézzel egymással szembe a könyörtelen sors, amelyhez járati kapcsolatok fűzik a magyar nemzetet évszázadok óta. (Ügy van!) Mindkettőben személyes barátaink küzdöttek és haltak meg egy céltudatos! harcban olyan önfeláldozó (hősiességgel, amelyre minden nép örökre büszke lehetne. (Úgy van!) És a háború pedig tovább folyik. Szorongó érzésünket nem csökkenti, hogy eltolódott határainkról a távolabbi nyugat felé. Nagyon is tudjuk, hogy nem lehet kiszámítani, hogy az egyszer lángra lobbant tűz mely pillanatban hová és milyen módon csaphat át! Ezenfelül a küzdelmet nemcsak mint magyarok._ hanem Szent István királyunk hagyományaihoz híven, mint aggódó európaiak is figyeljük. (Ügy van! Ügy van!) A világháború befejezése óta külföldön is mindinkább közismertté válik ez a kettős világnézetünk: elsősorban magyarok vagyunk, (Ügy van! Ügy van!) de különleges magyar érdekeink érvényesítésekor isohasem feledkezünk meg arról, hogy ezeket a lehetőség határáig hozza kell hangolnunk az egyetemes európai érdekekhez. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Érvényesítésüket állandó jelleggel csak így biztosíthatjuk. Eme elvi^ álláspontunk alapján a háború kitörésekor úgy véltük, hogy első és legfontosabb feladatunk (azoknak az erőfeszítéseit 'tár mogatni, akik arra törekedtek, hogy az égési felületet minél szűkebb térre szorítsák. (Helyeslés.) És ezt a kötelességét, amely a magyar néppeL barátjaivaü íés egész Európával izemben fennáll, a kormány — merem állítani — erejének legfelső határáig teiljesítette. (Üay van! Ügy van!) Közismert, hogy ez nem voit mindig könnyű. De legalább élő bizonyságát adtuk azoknak, akik őszinte békekészségünkben nem tudtak vagy nem akartak hinni, hogy külpolitikai vagy éppen háborús kalandokra a kormány nem kapható. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon, a középen és a báloldalon.) Ennek a külpolitikának, t. Ház, hosszú múltja van. Összes elődeink követték és ha régebben talán nem jutott bele ilyen kifejezetten a nemzetközi köztudatba, úgy velem, ez \i ülése 1939 november 21-én, kedden. azzal magyarázható, hogy a háború előtt kevésbbé voltunk előtérben, mint ma. Pedig már 1920 május 12-én a magyar kormány félhivatalos kiküldöttei az Európa élén álló, tehát döntő súllyal rendelkező 'francia kütügyminisztériumban Paiéologue vezértitkárnak ilyen szellemben tartott emlékiratot adtak át. Kitűnik abból, , hegy milyen súlyt helyezett már az akkori magyar kormány arra, hogy Magyarország és szomszédai között a Kapcsolatok őszintén rendeztessenek. Az emlékirat bevezetésében ezt mondja (olvassa): »Attól á meggondolástól [vezettetve, hogy az emberiség fejlődéséhez oly szükséges tartós békés állapot csak Magyarország és összes szomszédai közötti teljesen kielégítő viszony helyre állít ás a révén biztosítható, Magyarország kész iközvelüen tárgyalásokat kezdeni összes szomszédaival, hogy a függő kérdések összességet velük barátságosan é3 valamennyi érdekelt fél teljes megelégedésére rendezze.« Az emlékirat azután felsorolja azokat a pontokat, amelyeknek alapján ilyen tartós megegyezés lehetséges volna. Ezek kiterjeünek területi és gazdasági követelésekre, felölelik a területi autonómiák (megadására és a kisebbségi jogok védelmére irányuló kívánságokat, az önrendelkezési jogot ós az államközi lorgalom megkönnyítését célzó elveket. Végül kitérnek bizonyos meghatározott politikai, gazdasági és pénzügyi jóvátétel szükségességére. Varsói követségünk 1920 június 6-an külön utasítást kap, hogy amennyiben mód van rá, kísérelje meg Jrilsudski marsall útján a Lengyelországgal szorosan együttműködő Eomániával a lentemlített emlékirat alapján megindítandó tárgyalások gondolatát elfogadtatni. T. Ház! A magyar követelések nem voltak észszerűtlenek, sem túlméretezettek. Sokan ülnek itt közöttünk, akik még emlékezni fognak arra, hogy 1920 elején milyen törhetetlen hittel és megrendíthetetlen, önfeláldozó bizalommal, kézlegyintéssel intézett el a nemzeti közvélemény minden tényt, amely a nemzet felemelkedésének és jövőjének útjában állott. Vetítsük vissza az akkori ragyogó optimizmus tükrébe a magyar vezetők külpolitikai célkitűzéseit és csak akkor tűnik ki igazán, hogy milyen nagyvonalúan tudtak gondolkozni, hogyan tudták izzó magyar lelkük lendületét lecsökkenteni az európai tények és a nemzeti erőforrások szintjére. A külügyminiszter különben akkor gróf Teleki Pál volt. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Nem a magyar kormányon múlott, hogy a hatalmasok csak későn eszméltek rá. hogy a magyaroknak igazuk volt, amikor saját tömegeik lelkes túlzásai közepette is hideg fővel bizonygatták, hogy a páriskörüli békeszerződések erőszakos fenntartása katasztrófához vezethet úgy a felülmaradottak, mint az alulmaradottak részére. Elődeink nem szorítkoztak negatív kritikára, hanem rámutattak a pozitív kivezető útra, amelyre aligha mondhatja valaki, hogy szerénytelen volt. Sajnos, amikor Európa urai észlelni kezdtek, hogy baj van, csak a tüneteket akarták gyógyítani. Ha lehetett, szép szóval, ha kellett, erőszakkal. A szép szavak élén halad a Millerand-fé^» 1920 május 6-án kelt válaszjegyzék. (Ügy van! Ügy van!) amelyben a magyar békedelegáció érveléseit zárja le. A szövetséges és társult
