Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

ÀZ országgyűlés képviselőházának 54. ülése 1939 november 21-én, kedden. 236 istentelenséggel szemben. Szerencsés adománya azonban a véletlennek, vagy talán nem is a véletlennek, hanem a magyar külpolitikának és annak a nagy férfinak, Mussolininak, hogy a két nemzet, az olasz és a magyar nemzet egymásra talált. Mussolini a magyarok igaz és legönzetlenebb barátja, ezt le keli szögeznünk, mert tőlünk semmit nem akar és nem is akarhat, hiszen nincsenek ellentétes érdekeink. Nagyon örülök, hogy ez a két nemzet ilyen szoros együttműködésben áll, különösen most, amikor — mint mondtam ^- a jövőben megint a kereszténység védbástyáját kell alkotnunk. Magyarország ma olyanféle helyzetben van, mint Erdély voit a fejedelemségek idején, amikor töbtrielé kellett tekintenie, többfelé kellett tárgyalásokat folytatnia, de mindezt mindenkor és mindig csak azért tette, hogy az ország függetlenséget és szabadságát megóvja. En örülök, hogy a külügyminiszter úr erdélyi ember, hogy ezt az erdélyi külpolitikai vért magával hozta és magával hozta ezt a külpolitikai tájékozottságot ezt a külpolitikai érzéket abba a székbe, ahol ül. Kernelem, hogy minden tekintetben meg fog felelni annak a várakozásnak, amellyel a nemzet iránta viseltetik. Súlyos teher nehezedik vállára; kevés külügyminisztere volt még ennek az országnak, akiinek olyan súlyos teher nehezedett volna a vállára, (Ügy van! Ügy van!) mert úgyszólván a parlament kritikájának kikapcsolása val sokszor óráról órára, percről percre kell elhatározó lépéseket tennie. Remélem, hogy ezekben a lépésekben a jó Isten megsegíti őt az ország érdekében. (Elénk éljenzés és taps.) Mélyen t. Képviselőház! Fontosnak tartom újabb barátok megszerzését is. Itt elsősorban Jugoszláviára célzok, amelynek népe a történelem folyamán sokszor együtt küzdött a magyarral, amely népnek nagyon sok közös jellemvonása van a magyarral: szabadságszerető, függetlenségét védő, bátor vitéz katona és nyilt ellenség volt. Remélem, az idők a sebeket begyógyították és a közös tárgyalások során minél előbb az a baráti viszony jön köztünk létre, amely mindkét országinak feltétlen érdeke. Engem érzelmi momentumok is és a józan ész szava is arra késztetnek, hogy e két vitéz katomanemzet barátságának a kimélyítését szorgalmazzam. Ezért csak helyeslem, ha azt látom, hogy a másik oldalról is megtörténtek nemcsak a kezdeményező, hanem a továbbépítő lépések is. 1920-ban, az akkori első meruzetgy ülésen egy nagyobb képviselőküldöttséggel akartunk lemenni Jugoszláviába éppen abból a célból, hogy ezt a barátságot létrehozzuk; sajnálatos külpolitikai és — meg kell mondanom az igazat — bizonyos legitimista irányzatok meggátoltak akkor bennünket abban, hogy leutazzunk, pedig szent meggyőződésem, hogy ha mi akkor leutazunk, amikor még a kisantantról és Rapallóról szó sem volt, amikor óriási volt a feszültség Románia és Szerbia között, miioidenesetre Magyarország és Szerbia érdekeit nagy mértékben előmozdítottuk volna. T. Képviselőház ! Matolcsy t. képviselő úr a lengyel menekültekről beszélt. Megbocsát a t. képviselő úr, ha őszintén megmondom, hogy nem mindenben osztozom az ő felfogásában. A velünk rokonszenvező lengyel nemzetnek ezek a szerencsétlen fiai a legsajnálatosabb, mondhatni KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IIL tragikus körülmények között kerültek ide Magyarországra, körülbelül negyvenegynéhány ezren. Elismerem, hogy sok költségébe kerülnek az államnak, hogy a fegyelem terén nagy hibák vannak, az orvoslásra azomban megvan a mód: meg kell őket fegyelmezni, de a magyar vendégszeretet jogát tőlük megvonni nem illik össze a magyar lovagiassággal. (Élénk helyeslés és taps.) En azért mondom ezt, mert hálával tartozom magam is, művel a szabadságharcok alatt az én őseim is Lengyelországba menekültek és ott második hazára leltek. Számosan vannak ebben az országban, akik így gondolkoznak s ezért azt mondom: tessék katonai fegyelem alá vonni őket, (Helyeslés.) tessék a legszigorúbb ellenőrzés alá vonni őket, minden mód és eszköz rendelkezésére áll a magyar kormánynak, de azt, hogy a bajbajutott, mélyen sújtott nemzet gyermekeitől megvonjuk a magyar részvétet és szeretetet, aiem tartom a magyar lovagiassággal Összeegyeztethetőnek. (Ügy wan! Ügy van! — Zajos helyeslés. — Taps.) Mélyen t. Képviselőház! Itt van egy másik kérdés, a bolsevista veszedelem kérdése. Egyetértek Matolcsy Mátyás képviselő úrral aoban, hogy nem szabad szemet hunynunk ebben a kérdésben; a kormány bizonyoe mértékben feszélyezve van ennél a kérdésnél, de mi magyar ellenzék és különösen mi, magyar nyilaskeresztes párt első kötelességünknek tartjuk, — hiszeai megalakulásunknak egyik főoka éppen ez volt — hogy a nemzetközi bolsevista irányzat letörésén fáradozzunk és mindent kövessünk el eb'oen a tekintetben. Eibben a ténykedésünkben a jó Istenen kívül senki nem fog minket meggátolni, mert mi azok közé tartoztunk és tartozunk nemcsak mint párt, hanem mint magyar emberek, — mert nemcsak ez a párt, hanem mindem magyar ember, aki jól fogja fel ennek a nemzetnek a hivatását, így gondolkozik — akik azt vallják, hogy mi itt élünk, itt fogunk meghallani, — hogy

t milyen formák között, az nem lényeges, a lényeg az, hogy keresztény vallásunk, hitünk, nemzetünk és magyarságunk iránti kötelességünket minden vörös felforgató irányzattal szemben az utolsó percig tedjesíteni fogjuk. (Ügy van! Ügy van!) A legmeszszebbmenő ellenpropagandát fogjuk kifojteni az ő propagandájukkal szemben, mert azt én felfogásom szerint ez a kötelességünk. Mélyen t. Képviselőház! Röviden befejezem beszédemet, örülök, hogy az utóbbi időben azt látom, hogy a polgári elem, a középosztály fiai is elhelyezkednek a diplomáciai pályán. Sajnos, a múltban ezt nem tapasztaltuk: a múltban a régi ballplatzi politika idején nem mindig a rátermettség volt a döntő ezen a téred, hanem bizonyos születési előjogok, amelyekhez természetesen vagyoni jólét stb. következtében a nyelvtudás is hozzájárult; mert volt nálunk egy idő, amikor a középosztály elhanyagolta az idegen nyelveket s eleinte csak arisztokraták beszéltek idegen nyelveket, később a zsidók, keresztény részről pedig a portások. (Derültség.) El kellett azonban jönnie annak az időnek, amikor a keresztény magyar középosztály a maga nyelvtudásával, szakképzettségével és helyes érzékével ezekre a pályákra megy; én nem akarom megismételni — többször használtam én is ezt a kifejezést — azt, amit egyik felvidéki képviselőtársam mondott a Felvidékkel kapcsolatban, hogy tegyük ott le öt évre a monoklit, örülök, hogy most már nem a monokli és a lakkcipő, hanem a magyar tudás és ráter31