Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés képviselőházának 5U- ülése 1939 november 21-én, kedden. 22Í szállították le a vízumdíjat. Továbbá Roma- i niával kapcsolatban is az átmenő forgalom vízumdíja 50% -kai mérséklődött. Ha már a vízumdíjjal és a vízumkényszerrel kapcsolatosan megemlítettem a közelmúlt eseményeit, rá kell mutatnom arra is, hogy külképviseletünk munkája és felelőssége mérhetetlen módon megnövekedett, mert fokozott mértékben kell őrködnie a külföldön élő magyar állampolgárok és a külföldi magyar nemzettestvérek érdekei felett, akiket az utódállamok magyarságának levonása után is körülbelül 880.000 lélekre lehet becsülni. Ha tekintetbe vesszük, hogy a semleges, de még inkább a hadviselő államok intézkedései milyen súlyos terhet és milyen nagy problémákat jelentenek a külföldön élő magyaroknak, ha látjuk, hogy a külképviseleteknek sokszor gondoskodnia kell ezeknek a magyaroknak hazautazásáról és sokféle módon alá kell támaszta- í niok ottani megélhetésüket, akkor ismét csak azt sajnálhatjuk, hogy a magyar külügyi háló- i zat még nem épült ki alaposabban és nem tud még nagyobb apparátussal dolgozni. Amikor azonban ezt kimondom, egy sajátságos jelenségre leszek figyelmes. A parlamentáris rendszerek kiindulópontja az egész világon az adósérelem. Az alkotmányos élet mindenütt abból indult ki, hogy a rendi gyűlések az adóvisszaélések ellen panaszkodtak, harcoltak a királyok és a királyi miniszterek túlköltekezésével szemben és követelésük az egész világon egy volt: az adóleszállítás. Ezzel szemben a modern parlamentarizmusban az egész világon mindenütt a költségvetési vita úgy alakult, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselők egymással versenyezve, mindig új és új kiadások előirányzását követelik, teljesen tekintet nélkül a polgárok teherviselőképességére. Felismerve ennek jelentőségét, tisztelettel elfogadásra ajánlom a külügyi tárca költségvetését, nem azért, mert szerény, mérsékelt és takarékos, hanem ennek ellenére annak figyelembevételével, hogy ez a költségvetés is csupán csak kompromisszum az akarat és a lehetőség, a külügyminiszter úr és a szegénység közt. (Taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Bajcsy-Zsilinszky Endre! Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Pártom, a független kisgazdapárt a tiszta alkotmányosságot képviseli programmjában és pedig nem csupán azt az alkotmányosságot, amely van, hanem főieg azt az alkotmányosságot, amelynek lennie kellene. A virtuális magyar alkotmányosságot képviseljük, a tökéletesebb parlamentarizmust és éppen ezért nem mondhatunk le — szemben bizonyos újabban elterjedt helytelen felfogásokkal — a külpolitika szabad bírálati jogáról sem. Elismerjük viszont, hogy a külpolitikában a legnagyobb óvatosság és a legnagyobb önfegyelem kötelező mindenkire, de nemcsak az ellenzékre, hanem a kormányra és a kormánypártra is. Az elmúlt 20 esztendőben voltak olyan kormányaink, vagy legalább is ezeknek a kormányoknak voltak olyan exponenseik, akik nem mindig tartották be ezt a köteles külpolitikai óvatosságot. Talán nem veszi rossz néven az igen t. külügym*niszter úr. ha azt mondom, hogy külügy miniszterségének első idejében ő is elragadtatta magát néha olyan merész nyilatkozatokra, talán jóslásokra, amelyek ezzel a szabállyal nem mindenben voltak összeegyeztethetők. Helyesnek tartom a magyar külügyminiszteri gyakorlatnak azt a stílusát, amelyet Kánya Kálmán volt miniszter úr képviselt oly szépen és mesterien s amely szerint a külügyminiszter lehetőleg csak kevésszer nyilatkozzék. Örömmel konstatálom, hogy a külügyminiszter úr újabban valamivel kevesebbet beszél, (Derültség jobbfelőt és a középen) kevesebbet nyilatkozik (Homonnay Tivadar: Egy szót sem lehet kipréselni belőle! — Derültség jobbfelal és a középen.) és így az utóbbi időben mi, ellenzékiek sem kerülettünk olyan helyzetekbe, hogy kifogásoljuk a külügyminiszter úr tovább; merész kijelentéseit, amelyeket szerintem a kávéházi külpolitikusoknak kellene privilégiumként meghagyni, (vitéz CsicseryKónay István: Ilyet még sem lehet mondani!) Mindjárt hozzáteszem azonban, nem kívánok rekriminálásokba bocsátkozni, (Mozgás a jobboldalon,) sőt ellenkezőleg: ha nem is vagyunk nr\ a mi pártunk, bizalommal a kormány külpolitikája iránt, bizonyos bizakodással azonban feltétlenül vagyunk. Sőt pártom nevében köszönetet is kell mondanom a Telekikormánynak azért, hogy az országa függetlenségét nehéz helyzetekben, valóban rendkívül súlyos viszonyok között megőrizte, sőt elmondhatjuk azt is, hogy a Teleki-kormány az ország presztizsét is megnövelte az egész világ előtt. (Helyeslés a középen.) Nem volna igazságos dolog, ha ezt mi ezen az oldalon el nem ismernők. Teleki Pál miniszterelnök úr nyugodt és fölényes szelleme, amelyet átsző még a magyar ösztönösség is, megnyugtató lehet az egész országra és megnyugvás a mi számunkra is, mert hiszen elsősorban ő az irányítója a magyar külpolitikának, mint ahogyan a régi magyar parlamentáris gyakorlat szerint is a legfőbb külpolitikai irányító, aki a külpolitikai szellemet és a külpolitikai módszereket — hogy úgy mondjam — diktálja, mindig a miniszterelnök. Pártom külpolitikai bizakodásának — bizalomról nem beszélhetek azért, mert a kormánnyal általában több kérdésben, főleg a szociális és gazdasági kérdésekben ellentétben vagyunk — legfőbb alapja azonban a Kormányzó úrnak országgyűlést megnyitó hatalmas beszéde. Ez a beszéd újra fogalmazta és szerintem húsz esztendő óta a legszerencsésebben fogalmazta, meg a magyar külpolitikát és ennek elvi lényegét. A kormányzói beszéd külpolitikai főtételei a következők voltak: az első az, hogy nagyhatalmi barátaink: Olaszország, Németország és Lengyelország, a második, hogy külpolitikai és gazdasági függetlenségünket a korábbi idők mértékénél jóval erősebben hangsúlyozta, a harmadik pedig az, hogy meglévő barátaink mellé más barátokat is kell szereznünk. T. Ház! Lengyelországra vonatkozólag azt hiszem, nem kell revideálnunk ezt az alapvetést, mert ahogy mi századokon keresztül, amikor a magyar függetlenség elveszett és Magyarország ténylegesen szinte beolvadt egy idegen birodalomba, hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig a virtuális Magyarország jogait követeltük, úgy mi ebben az országgyűlésben nem feledkezhetünk meg a virtuális Lengyelországról sem. És nem akadhat olyan magyar országgyűlés, amely a lengyel és a magyar nemzet közötti régi barátságot ne hangsu29*