Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-53

Az országgyűlés képviselőházának 53. ülése 1939 november 17-én, pénteken. 189 Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék fejtegetéseit a földmívelésügyi tárcával összeköttetésbe hozni. Meskó Zoltán: Nagyon természetes, hogy a földmívelésügyi tárcával akarom mindezt kapcsolatba hozni; nem akarok az elnök úrral — nem is tehetem, nem is szabad — vitába szállni, de leszögezem, hogy sokkal könnyebb az egyes javaslatokat tanultabb, iskolázottabb néppel megértetni, mint egy félrevezetett, tanulatlan néppel. Ebből a szempontból, azt hiszem, nem nagyon tértem el a tárgytól. T. Képviselőház! Annakidején, a múltban az átkos pártpolitika is akadályozta ezt a fejlődést. Emlékszem arra, hogy amikor mint fiatal függetlenségi Apponyi-párti képviselő itt felállni és a Gazdaszövetség vezetőjének megbeszélése alapján meg akartam alkotni a parlamenti gazdaszövetséget, hogy a gazdák egyetemes érdekeit érintő kérdéseket pártokon felül állva, közösen beszéljük meg, akkor a másik oldalon érthetetlen pártpolitikai féltékenységből vagy nem tudom, milyen okból meggátolták ezt azzal az indokkal, hogy ez esetleg a pártkeretek rovására menne. Nagy hiba volt ez, mert ha mi a magyar falu népét annakidején megszerveztük volna, ha annakidején akár a kisgazdapárt, akár a kereszténypárt vagy akármelyik párt, amely polgári és keresztény alapon állt, megszervezte volna a falu népét, akkor szembe tudott volna szállni a falusi társadalom a felforgató vörös törekvésekkel, így azonban szervezés hiányában vagy a papirosszervezetek gyöngesége miatt nem volt képes azoKkal szemDeszallni és a vörös rémuralom az egész országban garázdálkodott, a Szamuelliek és egyebek lementek a vidékre és irthatták a legértékesebb magyar fajtát, a magyar parasztot. A múltból okulnunk kell és nem szabad mindenkiben felforgatót látni, aki az egyszerű ember szeméről a hályogot le akarja operálni, mert inkább egy hozzáértő lelkiismeretes ember operáljon, mint egy olyan, akinek mellékszándékai vannak. Ma már nem lehet a politikát ott folytatni, ahol abbahagytuk: a magyar földmívelőnép azóta világot látott, végigharcolta a világháborút, tehát más, mint amilyen 1914-ben volt. Ha valaki vissza akarná állítani a régi állapotokat, ezt csak akkor tudná megtenni, ^ha fel tudná támasztani az elesett hősöket és vissza tudná adni a rokkantak testi épségét. El kell ismernem, hogy az utóbbi időben a kultúra terén is sok történt a falun és _ itt meg kell emlékeznem valakinek az érdemeiről, aki politikai ellenfelem volt. Őszintén megmondom, nem vagyok barátja annak, hogy valakinek a halála után azonnal szobrokat állítsanak a barátai, (Rajniss Ferenc: Vagy még életében! — Mozgás half elől.) mert évtizedeknek el kell múlnia ahhoz, hogy az utókor megállapítsa, hogy az alkotások méltók voltak-e arra, hogy neki szobrot emeljenek. Amikor azonban Klebelsberg Kunó gróf szobra előtt elmegyek, nem támadnak bennem ilyen érzések, mert arra a sok ezer és ezer tanyai iskolára gondolok, amelynek alkotója igazán méltó arra. hogy emlékét megörökítsük: sokat tett, felvilágosította a magyar népet. Ma már látjuk, amikor kimegyünk a faluba, — én, aki a falut járom, látom ezt — hogy mennyire más a falusi nép szelleme, mint 25 évvel ezelőtt, (Ra'niss Ferenc: Végre!) Nem értem, hogy Rajniss képviselő úr mire mondotta azt, hogy végre. (Rajniss Ferenc: Klebelsberg Kuno gróf dicséretére!) Ez nem dicsérete, csak elismerése annak, aki a magyar tanyai iskolákat megcsinálta; amikor élt, akkor támadtam, de halaiában megemlékezem érdemeiről. Mélyen t. Képviselőház! Nem is olyan régen tárgyaltuk itt a kishaszonbérletekről szóló törvényjavaslatot. Annakidején, 1920-ban, amikor a földbirtokrendezést tárgyaltuk és az első földbirtoktörvényt csináltuk, az a törvénv a megalkuvás eredménye lett. Kicsiben megismétlődik a világon minden: a legutóbbi javaslatnál is ez a helyzet volt. Itt is tárgyalások voltak, értekezletek voltak és sajátságos, 1920-ban is, amikor nagyatádi Szabóval együtt elkészítettük annakidején a földbirtokreform.layaslatot, az eredeti liavaslat sokkal melegebbszívűbben és sokkal bőkezűbben emlékezett meg a kisemberekről, a falu népéről, mint később, amikor jöttek az ankétek, az értekezletek. Minden értekezleten lefaragtak valamit és mindig a kisember rovására. Az egész 1920-as földbirtokreformtörvény magán viseli a megalkuvás bélyegzőjét. Minden sorából kitűnik, hogy valaki belekontárkodott, minden második sorából kitűnik, hogy valamelyik nagybirtokos, vagy feudális gondolkodású egyén féltette az ő. érdekeit és így igyekezett a törvény hatását letompítani- Nem csoda azután, hogy maga az Onige., a nagybirtok hivatott kénviselete felhívást intézett a földhözjuttatottakhoz: mondják meg, hogy mik a panaszok, mert ki akarták mutatni, hogy milyen rossz volt az a földreformtörvény. Ez éppen olyan dolog. — hogy egyszerű hasonlattal éljek — mintha én csináltatok a suszternél egy pár CÍDŐ*. az rosszul csinálja nekem a cipőt, szorít, nem megfelelő és akkor az illető cipészmester mondja nekem: úgy-e, szorít, úgy-e, rossz? (Derültség.) Ugyanezt tették azok, akik meggátolták, hoory e,sy jobb földbirtoktöryény jöjjön létre. Utólag jöttek és mutatták ki, hogy ú^y-e, nem sikerült és milyen rossz volt. Persze rossz (volt. mert rossz földet adtak, kis darabkákat adtak, messze, a. községektől tíz kilométerre adták. (Felkiáltások bal/elől: Meg huss kilométerre') hogy elvegyék az illetőknek a kedvét a földtől. Pedig nagyon tévednek: a magyar ember lelkében annyira él a föld iránti szeretet a föld utáni vágyódás, hogy ilyen mesterséges taktikázással ezt belőle kiirtani nem lehet. Nem azt mondották, hogy ha rossz volt a törvény, hát nem kell föld, hanem azt mondották: lia rossz .volt az első, jöjjön a második, a bővített, a jobb kiadás. (Tóth János: Ügy van!) Tudiuk, hogy a telepítési törvény sem felelt meg a hozzáfűzött reményeknek. Kellett iönni ezzel az újabb törvénnyel, anlely mint a Házban mondani szokás, az első lépés, a kezdeményező léDés. Meg vas-yok róla győződve és ellenzéki álláspontom ellenére kijelentem, hogy nagyobb lépéssel akart a miniszter úr lépni, de hiába akart lépni, megfogták a kezét, vagy a lábát is, hogy a lépés kicsiny legyen, mert mindig vannak, akik nem szívesen látják, ha mások haladni akarnak. Az ilyen maradi emberek azután azok, akiket amikor -baj van, nem találni; akkor nekünk kellett helytállnnnk, akik itt voltunk, ők pedig Svájcban szoktak az ózondús hegyekben turisztikát űzni (Mozgás.) és amikor a levegő megint jó lett, —tapaszatalatból beszélek —• amikor a levegő megjavult, akkor szépen megint hazaszállingóznak, mintha a semmi sem történt volna. Azok. akik egészséges szociálpolitikát akarnak és egészséges intézmények útján akarják 25*