Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-53
lâé Â2 országgyűlés képviselőházának 53. Ország számára. És csak így tudjuk lehetővé tenni, hogy — ami már az egészséges jövedelem- és vagyonmegoszlással kapcsolatos — itt mindenki jól tudjon lakni és az emberek tömegeinek ne kelljen nyomorúságoskodniok, kínlódniuk, éhezniök és kutya módjára koplalnlok. Mert azt aztán meg kell mondanom, hogy a mezőgazdasági munkások nagy tömege valósággal koplal és rongy os kodik ebben az országban. (Malasits Géza: Egész télen sült tülköt esznek!) Nagyon szeretném a földmívelésügyi miniszter úr f'gyeimét nyomatékosan felhívni érre a körü-iiiényre. Sokszor beszéltünk itt a képviselőházban ezen az oldalon erről a problémáról, amikor a túloldal ellenvetésével találkoztunk. Ma az egyik mozgatója annak a szociálpolitikai intézménynek, amelyről a belügyminiszter úr éppen a napokban beszélt a képviselőházban, állapítja meg mindazokat a tényeket, amelyeket mi itt a képviselőházban hosszú-hosszú évek során keresztül szóvátettünk. Elmondottuk mi itt, hogy milyen nyomorúságos viszonyok között és milyen elhagyottan él a magyar mezőgazdasági munkásság és parasztság, kritika tárgyává tettük azt az eljárási módot, amelyet karitatív intézkedésnek neveztek el, s ami ( abból állt, hogy erőteljes, egészséges munkabíró embereket ínséglevesekkel traktáltak és megmondottuk, hogy ez megközelítőleg sem olyan eszköz és módszer, amely az évről évre visszatérő nyomorúságot csak csillapíthatná is, sőt éppen ellenkezőleg, demoralizálja az emberek lelkivilágát az ilyen hatósági leves osztogatás. Mindezeket elmondja most Esztergár Lajos abban a kis könyvében, amelyet most posta útján megkaptunk. Ebben elmondja, hogy (olvassa): »Ha összehasonlítást lehet tenni a falu és a város szegénysége között, azt kell megállapítanunk, hogy a falusi szegénység kietlenebb, reménytelenebb, mint a városi, a falvakban nagyobb a közöny, nagyobb az önzés és éppen ezért a szegényeknek a helyzete sokkal nehezebb és több né]külözést kénytelenek elviselni, mint a városiak«. Elmondja, hogy mennyire sikertelen volt az a házhelyakció, amelyet ugyancsak itt tettünk kritika tárgyává, s amelynek során sokszor a községtől kilométer távolságra osztottak ki házhelyeket (Malasits Géza: Vízmosásos partokon!) vagy pedig, mint Jászberényben, gödörbe telepítették az embereket. Amikor mi kritika tárgyává tettük az ilyen kormányzati intézkedéseket, akkor felzengett velünk szemben a jobboldal és mindazt, amit ezekről a kérdésekről a parlament színe élé hoztunk. kéts£ r ;'i,cvonták, de ma Eszterfrár Lajos, szociálpolitikai intézmények élén álló közéleti férfiú mondja el, hogy egészen természejtes az. hogy a kiosztott házhelyekre csak nyomorúságos viskókat és egészségtelen lakásokat ékíthettek az emberek; elmondja ebben a kis füzetben majdnem szó szerint mindazt, amit a szociáldemokratapárt t parlamenti csoportja idehozott a képviselőház elé, amelyekkel kapcsolatban azonban a kormányzat részéről sohasem találkoztunk megértéssel. (Malasits Géza: Ügy van!) Most pedig" a belügyminiszter úr. akinek tárcája sokkal erőtelesebb, irgíít a földmívelésügyi tárca, mert rendészeti kérdéseket ölel fel. próbálkozik, amint ő mondatta: tiém karitatív, hanem intézményes «zo«•íálpolitikai módszereket és eszközöket alkalMazití e£zel a végtelen nyomorúsággal szemülese 1939 naveniber 17-én, péntekén* ben, amely képekben és szavakban ebből a füzetből visszatükröződik. örömmel veszem már azt a körülményt is, ha meglátják ezt a végtelen nyomorúságot és jólesnék, ha segíteni lehetne azokkal az eszközökkel és módszerekkel, amelyeket a belügyminiszter úr a képviselőházban ezeknek a bajoknak orvoslására megjelölt, én azonban, méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, nem igen hiszem, hogy ezek r az eszközök és módszerek célravezetők lennének ezeknek a bajoknak megszüntetésére és orvoslására, mert én elsősorban és mindenekfelett a jól és rendesen fizetett munkát tartom olyan alapnak, amely megszüntetheti a mezőgazdasági munkások súlyos, szinte kétségbeejtő nyomorúságát. Önkénytelenül eljutok a mezőgazdasági munkások munka- és bérviszonyaihoz. A földmívelésügyi ^miniszter úr nem egyszer-kétszer tett kijelentést arra nézve, hogy törvényjavaslatot hoz a Ház színe elé, amellyel azután a mezőgazdasági munka egész területét szabályozza a mezőgazdasági munkások érdekeinek is megfelelően. Sajnálattal nélkülözzük ezt a törvényjavaslatot. Eddig mindig az 1923. évi XXV. te. alapján történtek az úgynevezett munkabérmesrállapítások, ezek azonban — lehet, hogy jóhiszeműen kezelik ezt a kérdést, nem vonom kétségbe — nem hozhatják meg megközelítőleg sem a mezőgazdasági munkások szempontjából a kívánt eredményt. Nagyon jól tudja a miniszter úr is, hogy más az, ha a béres maga^ vág a kenyérből és más, ha a gazdi 7 , vág számára. Eddig úgyszólván mindig a munkáltatók állapították meg a béreket. De különösen érdekessé válna nemcsak ebből a szempontból, hanem más szempontból is, — tekintettel az ezen a téren uralkodó állapotokra — ha a földmívelésügyi miniszter úr annak a sokat hivatkozott munkabérmegállapításnak eredményét letenné ide a Ház asztalára, mert ez számokban is nagyon furcsa képet mutatna s látnók, hogy ez a legkevésbbé sem érhette el a mezőgazdasági munkások körében azt a kívánt eredményt, amelyre olyannyira szükség volna. Helyesnek tartom a segíteniakarást, de mennyivel inkább helyesnek tartom, ha ez & segítség valóban meg is jöu, ha ez a segítség a mezőgazdasági munkások életviszonyainak javulásában jelentkezik is. Naeryon jól tudom, hogy nálunk azok, akik jó és kedvező életkörülmények között élnek, azt szokták mondani, hogy a mezőgazdasági munkásoknak 150 pengő vagy 2 pengő napszám elég; azok tudatlanok, azok nem tudják az élet szépségeit értékelni, azok magelégszenek nyomorúságos viszonyaik között azzal, ha két-három pengő napszámot kapnak. Szinte természetesnek tartjak a mi társadalmi életünkben egyrészt azt, hogy egyes embereknek százezerpengős jövedelmük legyen, másrészt pedig azt, hogy a lefokozott igények következtében a mezőgazdasági munkások olyan "/iszonyok között éljenek, mint amilyen viszonyok között most élnek. A héten az egyik tárca költségvetésének tárgyalása közben valaki közbevetette: 135.000 pengő évi bevallott jövedelme van a rádió igazgatójának. Nem tudom, valóban ennyi van-e, én csak hallottam, hogy itt ez a kijelenté«! történt és akkor arra gondoltam: 135.000 pengő! Jóságos Üristen! 270 mezőgazdasági munkáscsalád milyen btldogan és vígan élne ebből az évi jövedelemből. — Mondhatják nekem: igen, de az a 135 vagy 270 mezőgazdasági munkás
