Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-53

Az országgyűlés képviselőházának 53. ülése 1939 navember 174n, pénteken. 185 nem tudná a rádiót igazgatni. Ez igaz, de azt mondom, hogy 270 mezőgazdasági munkás aratási teljesítményét azután nem volna olyan nagyjövedelmű ember a világon, akár rádióigazgató, akár más, aki teljesíteni tudná. Csakhogy megszoktuk: a mezőgazdasági munkás a ranglétra legalacsonyabb fokán ill, elégedjék meg a legalacsonyabb életszinttel, amelyet a társadalom neki juttat, legyen neki elég a káposzta, legyen elég a bab, legyen elég a burgonya és ne vágyjék az életnek arra a szépségére, amelyet 135.OüO pengő évi jövedelemmel el lehet érni. (Stitz János: Ugyan már! Hogy lehet ilyet mondani!) Miért ne lehetne 1 Ezek tények! (Malasits Géza: Az még jómódú ember! Hát aki káposztalevesen meg répalevesen él! Sokan élnek sültkrumplin és sülttökön egész éven át!) Elnök: Csendet kérek! Szeder Ferenc: Igen, tudom, hogy ezek a tények, amelyeket előadok, kissé szokatlanok a képviselőházban, de amkor ezeket a tényeket idehozzuk, ezek az élet által vannak alátámasztva, hárommillió koldus által, száz- es százezer nyomorgó, kinlóüó mezőgazdasági munkás által. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen túlzásoktól tartózkodni. (Malasits Géza: Miért? Kormánypárti lapokban áll, hogy hárommillió koldus!) Malasits Géza képviselő urat rendreutasítom. (Oláh György: Én irtani!) Szeder Ferenc: Tudom, én elolvastam. (Oláh György: Ügy állítják ke, mintha maguk fedezték volna fel a spanyolviaszt!) Dehogy! Eszembe sincs! (Kéthly Anna: A képviselő ur már csak a morzsákat szedte fel.) Elnök: Csendet kérek minden oldalon. (Kéthly Anna: Braun Kóbert... — Oláh György: Nem Braun Kóbert! — Zaj.) Kérem, méltóztassanak ezt a vitát itt befejezni és talán majd az ülés után folytatni. Szeder Ferenc: Önként következik ebből, hogy nem tehetek mást, mint hogy a kormányt ismételten és ismételten felszólítsam annak az ígéretnek a beváltására, amely a mezőgazdasági munkások munkabérének megállapítására vonatkozik. A miniszter űr ezt a törvényjavaslatot megígérte és én olyan fontosnak tartom ennek a törvényjavaslatnak a t beterjesztését, hogy ne vegye rossznéven a miniszter úr, hogy én ezt állandóan reklamálom egészen addig, amíg csak ide nem kerül a Ház asztalára. A mezőgazdasági munkások balesetbiztosítási ügye elhanyagolt ügy. Van egy kis rétege a. mezőgazdasági munkásoknak, akik balesetbiztosítási (kötelezettség 'alá. tartoznak. Nem lehetne ezt kiterjeszteni a 'mezőgazdasági munka egész területére, hogy necsak a béresek és necsak a cséplőgép, vagy más gép mellett dolgozó munká3pk részesülhessenek valamely segélyben, ha baleset éri őket, hanem végig az egész mezőgazdaság területén dolgozó munkások? Amikor a mezőgazdasági munkás aratás idején balesetet szenved, — mint ahogy a statisztikai tények igazolják, egész tömeg ilyen baleset fordul elő az életben — akkor a munkás egy fillér nélkül, gyógykezelés nélkül, minden nélkül el van hagyatva és senki sem törődik vele. Sőt^ továbbmegyek: az 1898:11. te. a mezőgazdasági munkásokra vonatkozólag olyan intézkedéseket tartalmaz, hogy ha a mezőgazdasági munkás idegen határból való, akkor munkáltatója munkaközben történt megbetegedés esetén 8 napig köteles gyógykezeltetni. Azontúl pedig? Azontúl senki sem törődik vele. Sőt még tovább megyek. Jogi magyarázat szerint, ha az ő saját határában betegszik meg, akkor a mezőgazdasági munkás munkáltatója sem törődik vele, mert expresses verbis ki van mondva a törvényben, hogy »idegen határban«. Meg kellene látni ezeket az aLúzusokat, amelyek jóllehet nem nagy politikai kérdések, de, amelyek a mezőgazdasági munkások szempontjából óriási jelentőségűek. Itt van azután a családi munkabér kérdése. A földmívelésügyi miniszter úr nagyon jól tudja, hogy a munkásszakosztály ülésein mennyit tárgyaltuk ezt a mezőgazdasági kamarában. Amikor karitatív módon elkezdték ezt valahol Komárom vármegyében s azt mondotr ták, hogy egy liter vagy másfél liter teiet adnak az olyan családoknak, ahol több gyermek van, mennyire örültek a mezőgazdasági kamarák! Ezt azután az ipari munkásokra nézve meg is valósították, de csak hiányosan, mert csak a húsz munkásnál- többet foglalkoztató üzemekre vonatkozóan valósították meg a családi munkabért. A mezőgazdasági munkásokkal ki törődik ebből a szempontból? Lehet ott 10, vagy 20 gyermek, nincsen aki segítségükre álljon törvényes intézkedéssel. Karitatív intézkedések? Azok, mint a belügyminiszter úr'ís megállapította, elveszítették értéküket, nincs semmi néven nevezendő értékük és amikór a belügyminiszter úr beszélt, éppen arról az oldalról mondották, hogy az elnöknők és egyebek — hegy is mondjam? — pusztán csak társadalmi szereplésből kifolyólag vannak az ilyen karitatív intézmények élén. A mezőgazdasági munkásoknál azonban úgyszólván még ez. sincsen. Én tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr jószándékú, de én már nem jószándékot kérek, hanem cselekvést szeretnék, mert iószándékot már annyit kaptunk a mezőgazdasági munkásság felé ettől a képviselőháztól is és más intézményektől is, hogy ne vegyék rossznéven, ha azt reklamálom, hogy a jószándékot kövesse vésrre a cselekedet is ilyen kérdésekben, mint amilyen kérdéseket itt rapszodikusan és csak gyorsan, távirati stílusban felvetek. Itt van azután az 1898 : II. te, egy több mint 41 éves törvény, amely annakidején meglehetősen furcsa légkörben, egy aratósztrájk után született meg. Amikor az ember elolvassa most e törvény javaslatának tárgyalási menetét, akkor látja csak, hogy mennyire inkább a hoszszú, mint a mezőgazdasági munkásság iránti megértés fűtötte ennek a törvénynek a megalkotóit. Nem kellene a mai változott viszonyoknak megfelelően a mezőgazdasági munkások érdekeit is figyelembevéve, ezt a törvényt végre revízió alá venni? Ha a miniszter úr kíváncsi rá, alkalomadtán akár szakankéten, akár másutt készséggel előterjesztem azokat a módosításokat, amelyek a mezőgazdasági munkások érdekében is valók, vagy készséggel előterjesztem egy, a mai viszonyoknak megfelelő új törvényjavaslatra vonatkozó felfogásomat. Egészen mások a „mai politikai viszonyok, mintsem hogy mellőzni lehessen ezeket a kérdéseket, mert nemcsak belpolitikai és gazdasági érdekek követelik, t. miniszter úr, a mezőgazdasági munkásság fokozottabb védelmét, hanem súlyos külpolitikai érdekek is. Ezekről a kérdésekről nem beszélek, azt hiszem, a miniszter úr is nagyon jól tudja, hogy mire célzok ebben a pillanatban. Az 1898:11. tc.-kel kapcsolatban a miniszter úr bizonyára nem ismeri azt az abúzust, nem ismeri azokat a visszás jelenségeket, amelyek a szerződések kötésénél a munkások hátra-