Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

144 Az országgyűlés képviselőházának 52. reskedelmi árak magasak. Nagyon egyszerű példát mondhatok éppen a textilipar terén. Említettem a gyapjút, mondottam, hogy a gazda 1 pengő 70 fillért kap a nyersgyapjú kilogrammjáért. Textilgyáraink, posztógyá­raink a legjobb minőségű posztókat legfeljebb 15—16 pengős árban adják el méterenként és ugyanakkor a kereskedelemben, ha meg akar­juk venni ugyanazt a szövetet, 35 pengőért kapjuk meg. Nem az iparban van tehát a hiba és nem az iparban kell keresni a hiba megjavítását. Visszatérve még textiliparunk behozatali és elsősorba a nyersanyagbehozatali kérdésére, megállapítom, hogy nagyon örvendetesen ja­vult a helyzet, mert míg a behozatal 1931-ben különösen félgyártmányokból és készgyártmá-, nyokból is 79 millió pengőt tett ki, addig 1938-ban már 25 millió pengőre szállott alá. Ez a fejlődés olyan örvendetes, hogy teljes el­ismerés illeti az iparügyi kormány fáradozá­sát. A bőriparban már -kedvezőbb a helyzet, mert itt aktív a mérlegünk, a kivitel és a be­hozatal között körülbelül ötmillió pengős ak­tívával állunk szemben. Vegyészeti iparunk, amely szintén egyike a hadászatilag legfonto­sabb iparoknak, túlnyomóan sok tekintetben behozatalra van rászorulva a nyersanyag­kérdésekben. Kizárólag hadászati szemmel nézve a dolgot, mert hiszen ma aktuális ez a kérdés, Európa egy része lángban áll és ami­kor három ország hadserege mozgósítva van, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a körülöt­tünk levő országok ipara is mozgósítva van és mozgósított ipari állapotban vagyunk mi is, mondom, amikor az ipar mozgósítása és az ipari kérdés elősegítése, az ipar felvirágozta­tása egyike a legfontosabb nemzeti, nemzetvé­delmi kérdéseinknek, felvetnem azt a kérdést, váj­jon az iparügyi miniszter úr nem érzi-e már, nem gondolja-e, hogy elérkezett az ideje an­nak, hogy a nyersanyagprobléma, a nyers­anyagellátás kérdése centrálisán irányíttas­sék. Amikor kivitelünket, külkereskedelmün­ket a Külkereskedelmi Hivatal formájában centrálisán igazgatjuk, úgy mondhatnám, az egykéz formájába vezettük át és bizonyos szervezeti hibák kiküszöbölése mellett és után ez feltétlenül abszolút nól is működik, mint ahogyan működik és működött, felvetném azt a kérdést az iparügyi miniszter úrnak, nem volna-e meggondolandó a nversanyagorobléma egész komplexusát egy központi, a kormány által irányított, (Malasits Géza: TTjab'b korall­szigetet létesítsenek?) egyk ezzel intéztetni a nagyipari vállalatok egész műszaki és keres­kedelmi tapasztalatának igénybevétele mellett. (Egy hang a jobboldalon: Jó gondolat!) A külpolitikai helvzet ezen a téren mindig súlyo­sabb és súyosabb lesz. Behozatalunk feltétle­nül akadályokba fog ütközni. A nagyvállala­tok ezeket a kérdéseket még nól meg tudják oldani, megfelelő nagy felkészültségükkel, azon­ban számos kisebb vállalat nem tudja megol­dani vagy ha megoldja, olyan drágán oldja meg, hogy ez a megoldás már a termelés hát­rányára szolgál és a fogyasztók érzik meg végeredményben ennek a drága beszerzésnek a hátrányait Ügy gondolom, hogy az állami irányítás megtalálná a módját annak, hogy lénvegesen olcsóbban lehessen beszerezni a nye^san vágó­kat, — a legfontosabb ipari nyersanya sióikra gondolok itt — és azokat olyan mértékben tudná tárolni, amilyen tárolásra egy magán­ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. vállalat nem vállalhozhatik, azért, mert a. tárolás alkalmával befagyott tőkéről néim. mondhat le. Méltóztassanak csak elgondolni azt, hogy a hadviselő felek bármelyike — de különösen az, amely a szomszédságunkban van, — hogyan viselhetne eredményes küzdel­met, ha már előre nem gondoskodott volna az, iparhoz és főként a hadiiparhoz szükséges nyersanyagok nagyobb mértékű tárolásáról, központi irányításáról és központi elosztásá­ról- Nem tudhatjuk, hogy meddig fog tartani ez a mai háborús helyzet, amelyben Európa van. Az optimisták rövid időt jósolnak, a pesszimisták azonban éveket mondanak. Ami­kor pedig nekünk több évre kell iparpoliti­kánkat^ irányítanunk, akkor egy ilyen meg­gondolás megoldása valószínűleg nagyban elősegítené hadiiparunk s főképpen hadi felké­szültségünk biztosítását. Az iparügyi költségvetés indokolásában az iparügyi miniszter úr az energia-kérdést is odaállította, mint az egész komplexusnak egyik sarkpontját. Az energia-kérdéssel kap­csolatban bátorkodom felhívni az iparügyi miniszter úr figyelmét arra, bog:/ a villamos­energia f termelése magánvállalatok kezé­ben lévén, ez ezekre a vállalatokra óriási terhet ró. A közönség általában csak a fogyasztási árakat ismeri (Csoór Lajos: Az drága!) és a kritika rendesen csak a fogyasz­tási árakat érinti, de nem vesz tudomást azok­ról a horribilis befektetésekről, amelyeket egy nagyfeszültségű áramvezetéknek távoli . vidékekre való elvezetése tesz szükségessé. Egy ilyen nagyfeszültségű áramvezeték 5— 0000, bizonyos vidékeken és bizonyos viszo­nyok között 10—12.000 pengőbe kerül kílomé­terenkint. Ezeket a költségeket a vállalatok viselték és viselik, de megfontoláo tárgya lehetne az, hogy amint az állam vasutakat,. utakat, hidakat épít, akként ezeknek a nagy­feszültségű ánaímvezetékeknek — kizárólag fővezetékeknek, nehogy tévedés legyen — más távoli vidékekre való átvezetését is az állam vállalja magára. Ennek mindenesetre egy előnye lenne, az, hogy az ipari áram s egy­úttal minden fogyasztási áram ára leszállna. Legyen szabad néhány »számadatot elő­adnom gyáriparunk fejlődésére éa a munkád­kérdésre vonatkozóan. Munkáslétszámunk a I devízazárlat után következő esztendőben, az ipari dekonjunktúra legmélyebb pontján 171.000 főt tett ki, a munkabér pedig ugyan­akkor 203 millió pengő volt. 1937-ben a mun­káslétszám 275.000 főt tett ki, — most csak gyáriparunkról beszélek — a munkabér pedig 316 millió pengőre emelkedett. 1938-ban a munkáslétszám 289.000 főt tett ki, a munka­bér pedig 345 millió pengőre emelkedett. Ugyanakkor az ipar netto termelési értéke 855 millió pengőről 1300 millió pengőre emel­kedett. Amikor azt látom, hogy az iparügyi kor­mány az ipar fejlesztése terén ilyen erőteljes léptekkel halad előre, amikor a munkáslétszá­mot 120.000 fővel, azok keresetét 142 millió pengővel tudta évenkint emelni, ugyanakkor természetesen a legnagyobb elismeréssel va­gyok az iparügyi kormány és az iparügyi miniszter úr működése iránt és a költségve­tést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és o, középen.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Mocsáry Ödön jegyző: Tildy Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom