Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. 145 Elnök: A képviselő úr nincs jelem jelentkezése töröltetik. Következik? 1 Mocsár y Ödön jegyző: Maróthy Károly. Elnök: Maróthy Károly képviselő urat illeti a szó. Maróthy Károly: T. Ház! örömmel olvasom az iparügyi minisztérium költségvetésében azt a bejelentést, hogy a miniszter úr a karteltörvényt módosítani kívánja. (Csoór Lajos: Nagyon régen várjuk!) A miniszter úr nagyon szelíden azzal a kritikával él, hogy ez a törvény az idők folyamán kiegészítésre szorult. Legyen szabad őszintén megmondanom kritikámat, amit nem hallgattam el akkor sem, amikor Bornemisza ült az iparügyi miniszteri székiben, hogy ez a törvény kezdettől fogva rossz volt és hiába kértük és követeltük többször a karteltörvény megváltoztatását. Megengedem, hogy a karteltörvényt talán nemes intenciók szülték, de olyan tökéletlenül valósította meg azokat a szándékokat, amelyeket a törvényhozás imputait neki, hogy hézagai, szakaszai között a lényeg minduntalan el tudott menekülni. A karteltörvény teljes revíziójára már közvetlenül a törvény meghozatala után szükség lett volna és nem tudjuk elfogadni azt a megkülönböztető elméletet, amelyet olyan sokszor hallottunk itt kifejteni, hogy kétféle kartel van, az egyik jóindulatú, a másik kiuzsorázó kartel, mert megengedjük ugyan, hogy igenis vannak bizonyos olyan szempontok, ameilyek a kartel létesítését indokolttá teszik, azonban azt tartjuk, hogy még az ilyen karteleknél is mindig vigyázni kell arra, hogy túl ne lépjék ezt a hatáskört és ezt a célt és mindig igyekezni kell megfogni a kartelt, mert a jószándék mellett, a gazdasági szempontok és a takarékosság szempontjai mellett természetesen ott van mindig a második szándék is, hogy saját érdekeit védje tökéletesebben. T. Ház! Rá akarok térni a kisiparosság súlyos helyzetére és különösen ezzel kívánok foglalkozni. Köztudomású az, hogy a mostani nehéz állapotok, a külpolitikai helyzet anyaghiányt teremtett a kisiparosság munkaterén is. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy egyes iparágak szinte katasztrofális helyzetbe kerültek éppeln az anyaghiány következtében, (Csoór Lajos: Különösen a vidéken!) különösen a vidéken. Nem beszélek a szövethiányról, amely talán még majd rövidesen pótolható lesz, de annál inkább beszélek a bőr- és talphiányról.^ Most az ősz beálltával és a tél kezdetén még csak volna munkaalkalom a kisiparosságnál, de most anyag nincs. Megtörténik, hogy 150 pengő értékű talpbőrért Zalából külön autóval utaznak le Pécsre, ami 50 pengő költségtclb

bietet jelent. Ez 25%-os drágulás, amit valakinek meg kell fizetnie, mert nem a kereskedő fogja az 50 pengőt a sajátjából fizetni, hanem továbbhárítja a kisiparosra, a vevőre, a megrendelőre. Természetes, hogy ha ilyen mérvű anyaghiány áll elő, hiába van az árvizsgálás, az ármegállapítás, mert akkor, ha az anyag elbújik, ha anyag nincs, ha le van foglalva, természetesen a zugkereskedelemben indul meg a forgalom, ami azután maga után vonja az árak elmélkedését is. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy például forrasztóanyagból egy iparosnak, aki öt munkással dolgozik, egy hónapra másfél kilogrammot utaltak ki, ami azt jelenti, hogy három nap alatt feldolgozta és a hónap többi részében nem tud tevékenykedni. Természetesen tudjuk, hogy milyen nemes és hazafias szempontok azok, KÉPVISELŐHÁZI XAPLO III. amelyek az anyaglefoglalást indokolták, nem lehet azonban azt mondani, hogy a kisiparosság megélhetése nem éppen olyan fontos és hazafias szempont — ez éppen olyan fontos és igazán figyelemreméltó szempont —, úgyhogy meg kell találni az egyensúlyt a honvédelem szempontja és a kisiparosság szempontjai között. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a bőr ára felment az utóbbi időben, még pedig a kemény-áru ára 1

9%-kai, a puha-áru ára pedig 11%-kai, ugyanakkor pedig a gumicsizma ára 16 pengőben volt hosszú időn keresztül maximálva. Mit jelentett ez? Azt jelentette, hogy a falusi lakosság rátért a gumicsizma viselésére, nem csináltatott csizmát a csizmadiánál, hanem gumicsizmát vásárolt. Most már lassan rájönnek arra, hogy milyen veszedelmes a gumicsizma viselése, mert tönkreteszi az ember lábát» mégis az a tény, hogy a bőr ára felment, viszont a gumicsizma árát 16 pengőben maximálták, a csizmadiaipart átmenetileg leállította. A vásári cipésziparosok, akik 15—20 segéddel szoktak dolgozni a nagyobb vidéki helyeken, kénytelenek voltak elbocsátani munkásaik felét az anyaghiány folytán; ezek a családos munkások ma éhhalálnak vannak kitéve és íay mennek neki a nehéz téli hónapoknak. T. Ház! A másik dolog, amit meg kell említenem a kisiparossággal kapcsolatban, az, hogy a kisiparosság eladósodása most már úgyszólván toronymagasságú. Nem beszélek itt most az ipartestületekről, mert az ipartesületék maguk is válsággal küzdenek; kapnak ugyan bizonyos kölcsönt és az állam átvállalta a felépített ipartestületi _ székházak építésére adott kölcsönök amortizációját, ugyanakkor azonban az újonnan épülő'székházak segélye szinte minimális. Tudom jól, hogy az országgyűlés dönt ebben a kérdésben, kérem azonban az igen tisztelt miniszter urat, emelje fel ezt a tételt, ha' most nem lehet, akkor a következő költségvetésben, mert lehetetlenség az, hogy a kisiparosság mostani elesettsége mellett képes legyen arra, hogy az új ipartestületi székházakat saját ereiéből felépítse. Ez a kívánságom annál is inkább indokolt, mert. hiszen a kisiparossá g ipartestületei ma már nem egyedül és kizárólag kisipari célokat szolgálnak, hanem^ ma már az állami célok egy részét is megvalósítják, ma már alsóbbfokú iparhatóságok is, tehát állami célokat szolgálnak. Az államnak tehát igenis kötelessége, hogy legalább a közületeknek hónuk alá nyúljon és igyekezzék az ipartestületi székházak építésére szánt segélyeket felemelni, mert ha most arra az álláspontra helyezkedünk, hogy azokat a könnyelműbb ipartestületeket • megsegítjük, amelyeknek volt bátorságuk régebben nagyobb kölcsönöket felvenni és építkezni, de a józanabbakat, az óvatosabbakat, amelyek később határozták el magukat építkezésre, nem segítjük meg, akkor természetesen éppen ezek kerülnek nehéz helyzetbe. T. Ház! Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a kisiparosság egyedei is teljesen el vannak adósodva. A kisiparosság hitelszükséglete egyáltalán,, távolról sincs kielégítve. Nern azt mondom, hogy a Budapesti Központi Hitelintézet, amely arra volna hivatva, hogy a kisiparosság hiteligényét kielégítse, mint pénzintézet nem áll azon a magaslaton, amelyen egy pénzintézetnek állnia kell, de ez nem lehet tisztán és kizárólag bankszerű intézmény. Hiszen a kisiparosságot még a kölcsönnel is segíteni kell, már pedig ez az intézet sajnos, nagytan ridegen, nagyon hidegen és nagyon mi19