Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

142 Az országgyűlés képviselőházának 52. mondtam ilyet soha, t. képviselő úr de igenis állítom, hogy nem szomszédi, hanem európai gazdasági politikát és külpolitikáit kell csinálnunk. Ez volt a régi magyar politika ezerév óta és amit Szent István kitalált, azt Kunder volt miniszter úr se akarja megváltoztatni. Nemrégen a t. kultuszminiszter úr tengelypolitikust csinált Szent Istvánból. Kér" dezem, ha most véletlenségből a tengellyel tényleg valami Ibaj történik, akkor megint újjáértékeljük Szent Istvánnak alapvető egyéniségét? A régi, nagy magyar államférfiak lefektették a magyar külpolitikának és a magyar gazdasági politikának alapjait. Azokhoz nem lehet hozzányúlni és ha hozzányúlunk, akkor a legszentebb magyar érdekeket sértjük vele. (Maróthy Károly: A külpolitikában hasznos a macohiavellizmus!) Csakhogy nem a malom alatti maechiavellizmus, már pedig sajnos, ennek vagyunk sokszor tanúi. (Ronkay Ferenc: A kereskedelemnek megvannak a maga törvényei!) Utóvégre valuta nélkül nem tudjuk megoldani gazdaságpolitikai kérdéseinket. Végre hogyan fogjuk mi, ha ezeket a kapukat nyitva nem tartjuk, a szükséges valutát megszerezni? Hiszen nyilvánvaló, hogy ha évekig, vagy osak egy évig tart ez a semlegesség, akkor itt nagy gazdasági megerősödés fog bekövetkezni, ha helyesen oldjuk meg ezeket az alapfeltételeket. T. Ház! Nagy örömmel hallottam az igen t. miniszter úrnak kereskedelmi expozéjában azt a kijelentést, hogy bár a szövetkezeteiket támogatja, igen nagy súlyt helyez az önálló kisexisztenciákra. A miniszter úr szerintem a helyes úton van, amikor ezt mondja és ezt teszi, mert gazdasági politikát sem lehet csinálni másképpen helyesen, mint ha azt a magyar egyéniségre szahjuik. Hiába mennek más országok bármiféle mesterkélt kollektivista irányokba. A kollektivizmus maga, a közösségi gondolat, a szociális gondolat, valóban a kor terméke, de az, hogy ezt a szociális és közösségi gondolatot hogyan, milyen intézményekben oldjuk meg, minden ország politikai bölcsességétől függ és ezt ^elsősorban csak az illető népnek, fajnak egyéniségére lehet helyesen szabni. A magyarság világemlékezet óta és a világ végéig erős egyéniségekbői álló nemzet volt és marad. Individuális nemzet vagyunk, a szabadság bizonyos mértéke nélkül nem tudunk megélni. Ezt a magyar faji erőt, amelyről Széchenyi beszélt és írt annakidején, gazdaságpolitikánkkal sem tudjuk igazán csúcsteljesítményekig emelni, csak akkor, ha megadjuk a szabadságnak ezt a mértékét. Nem védem és nem akarom védeni a régi manchesteri világot* mint nagyon sokan az ortodox liberálisok. Tisztában vagyok azzal, hogy a liberalizmus klasszikus hazájában, Angliában is a mostani úgynevezett liberális politika gazdaságpolitikailag már réges-régen otthagyta a laissez faire elvét. Nekünk a laissez faire nem kell, nem így akarjuk, nem az ellen tiltakozunk, hogy az állam, a kormány és a törvényhozás a gazdasági életet jobban akarja ellenőrizni és bizonyos általános irányítást akar adni, hanem csak azt a szabad mozgást kívánjuk a szabad magyar egyéniségek milliói számára, amely nélkül élni nem tudunk és amely nélkül nagyszabású magyar gazdasági politikát sem tudunk mégvalósítani. Nagyon jól tudom én azt, hogy vissza nem fordul a világ kereke, a laissez faire volt valamikor ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. a világgazdálkodás és az akkori fejlődés legfőbb elve, a laissez faire oda van, de a szabadság nem szabad, hogy elpusztuljon. Legyen szabad nekem itt egy nagyon kiváló túloldali képviselőtársamnak, Bálás Karoly t. barátomnak a tegnapelőtti Nemzeti Újságban megjelent nagyszerű cikkéből idéznem a következő sorokat (olvassa): »...éppen a szabadságnak egy bizonyos mennyisége igen fontos tényező nemcsak társadalmi, hanem gazdasági szempontból is és hogy a szabadságmennyiségeknek a nagysága a gazdasági érvényesülési lehetőségek nagyságát is jelenti az emberi társadalomban. Ezért mondhatjuk, hogy a jogokhoz és a szabadsághoz való ra: gaszkodás több a szimpatikus és romantikus nemzeti vonásnál: Az egészséges életösztönt jelenti az, mélyeb'benfekvő gazdasági tekintetekben is. Ezért nem véletlen dolog, hogy a legtartósabb jólét példáját is az egyéni és az alkotmányos szabadságot a legszerencsésebben kiépítő népek körében találjuk meg. A magyarság ősi alkotmányos ösztönében is ott él tehát a tudat alatt a biztos és rendezett anyagi boldogulásra való törekvés egészséges ösztöne.« Legyen szabad még rámutatnom arra az egészen csodálatraméltó, világraszóló politikai, gazdasági, katonai teljesítményre, amely a testvér finn nemzet elmúlt 20 esztendejének politikáját jellemzi. Csak egy szabadságra termett, csak egy szabadon élő, a maga erejét kifejteni tudó, a maga alkotmányos jogaihoz mélységes meggyőződéssel szilárdan ragaszkodó nemzet tud olyan magaslatra emelkedni, hogy az egész világ bámulattal és levett kalappal áll ma előtte. Amikor a kis Dávid szembeszáll a világ legnagyobb hatalmasságával, ez a kiállás, ez az elszántság minden nemzeti, minden gazdasági és minden katonai erőnek egy deltában való összetorlódása. Ez adja meg egy szabad nemzetnek azt az óriási önbizalmat, hogy meg meri kockáztatni a maga Önállóságának védelmét olyan rettenetes veszedelmek közepette is, mint amilyenek között a finn nemzet él. A szabadságra termett nemzetek így építik ki a maguk szabad alkotmányosságát ós így építik ki a maguk gazdaságpolitikáját is. És én, aki eleget bíráltam... Elnök: Figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy már csak 5 perc van hátra beszédidejéből, ezért talán méltóztassék a tárgyra áttérni. Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! En a kormány gazdaságpolitikájáról beszéltem és ez abba beletartozik. Elnök: A finnekről méltóztatott beszélni és egyebekről. Nagyon kérem, méltóztassék legalább ezt az öt percet a tárgynak szentelni. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Örömmel üdvözlöm a miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy Budapestet tengeri kikötővé kívánja fejleszteni, új hajókat épít. A mai nemzetközi viszonyok között szerintem fokozott jelentősége van annak, hogy Budapestet valóban tengeri kikötővé építsük, de talán azt merném mondani, hogy ha örvendetes is az a programm ezen a téren, amelyet az igen t. miniszter úr előttünk kifejtett, nem elegendő, sokkal nagyobb arányokban kellene szerintem ezt a dnnai kikötőt kiépíteni, annál is inkább, mert annak énszerintem szimbolikus jelentősége is van, ha mi egy valóságos kereskedelmi flotillával jelenünk meg a Dunán és azzal megjelenhetünk a szabad tengereken. Egyébként a miniszter úrnak első politikai expozéját csak a legnagyobb örömmel és meg-