Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-52
Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. 141 — átsiklott egy először kifejezetten osztrák-magyar külpolitika vonalára, holott azAndrássyléle külpolitika mindig a magyar szempontokat hangsúlyozta elsősorban. Átalakult azután egy a Németbirodalom érdekeibe állított külpolitikává és az az Andxássy-féle hármas-szövetség, amely még nem volt védő- és dacszövetség, ! lassan azzá alakult át. Amíg egyfelől a magyar külpolitika beletorkollott az osztrák-magyar külpolitikába és együtt beletorkolltunk egy németbirodalmi külpolitikába, másfelől a bis marcki gazdaságpolitika megindította Magyarország és a monarchia gazdasági bekeritéfeét. És mert a 67-es korszak kitermelte azt a szerencsétlen gondolatot, hogy u&tn Magyarország a birodalom, nem Magyarország az autarchia, nem Magyarországnak kell a régi, árpádi politika szerint és annak szellemében a dunai népekkel megteremteni elsősorban a gazdaságpolitikai kapcsolatokat, hanem Ausztriának kell átengednünk a feladatot, lassanként lemondtunk az önálló gazdaságpolitikáról is. A Duna völgyének sohasem Bécs volt a középpontja, hanem Buda, majd Budapest. A magyair 67-es kormányok — sajnos — belenyugodtak abba, hogy mi gazdaságpolitikailag Bécs függvényei legyünk. Bécsből diktálták a magyar iparpolitikát és — sajnos — az- akkori hazai tőkés világ sem tudott arra a magaslatra emelkedni, hogy azokat az erőket támogatta volna, akik az önálló magyar külpolitikát és gazdaságpolitikát hangsúlyozták, amely irányzatnak akkor az önálló vámterület volt a központi problémája. Akkor kellett volna a magyar Önállóságot gazdaságilag kiépíteni és az önálló magyar kapitalista hálózatot az ország, a magyar birodalom minden részében megépíteni. Akkor egészen más érőkkel tudtunk volna szemíbesz állni ama viharokkal, amelyek azután elkövetkeztek. Mert ha a tőke szálaival sokkal jobban összekapcsoltuk volna az elszakított országrészeket és ezt természetesen kiegészítettük volna egy nagyszabású telepítési politikával, akkor — merem mondani — Trianon sem lett volna az a katasztrófa, amellyé vált. Sajnos, ez a mi húszévi gazdaságpolitikánk jórészt még mindig a 67-es vizeken evez. Magyarország birodalmi, dunai középponti hivatása bizony-bizony elhalványodott a mi politikánkban és közvéleményünkben is. Az, hogy Budapest az egész Duna völgyének és — mondhatni — egész Keleitközépj Európának az idegközéppontja és hogy e köré a középpont köré kell megépíteni Magyarország külkereskedelmi kapcsolatait elsősorban, nem érvényesült kellőképpen. 1930-ban még e hibák ellenére is az volt a helyzet, hogy a magyar külkereskedelmi forgalom 60%-ban a dunai országokkal bonyolódott le, ma viszont — tudomásom szerint — a magyar forgalomnak több, mint 50%-a Németországgal bonyolódik le. Itt hivatkoznom kell a kormányzó úr országgyűlést megnyitó beszédére, amelyet mi ezen a párton is a magyar külpolitikának és a magyar kereskedelmi és ipari politikának is mintegy Magna Char ta-jaként tekintünk. Arra a beszédre, amelyben azt hangoztatta a kormányzó úr, hogy vigyázni kell az ország gazdaságpolitikai függetlenségére, mert a gazdaságpolitikai függőségből nagyon könnyen válik külpolitikai függőség is. Meg kell, hogy mondjam itt őszintén, — ha Kunder volt miniszter úr volna ma is a kereskedelemügyi miniszter, neki is megmondtam volna — hogy azt a kereskedelmi és azt az ipari politikát, amelyet ő csinált, túlzottan 67-es szellemű gazdaságpolitikának kell mondanunk, holott a mai idők 48-as, kossuthi szellemű gazdaságpolitikát követelnek. (Maróthy Károly: Azt mondják, túlzottan fajvédő volt, ez voit a baj!) Én sose mondtam. És a fajvédelmet annyiféleképpen magyarázzák... (Maróthy Károly: Nem liberális értelemben!) Elnök: Ne méltóztassanak párbeszédeket folytatni. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Egy nagyon előkelő bécsi német gazdasági lapban olvastam egy cikket, amelyben arról volt szó, hogy Németország bizonyos kívánságokkal lépett volna fel velünk szemben a mi iparunk tekintetében. Én nem akarok teljes mértékben hitelt adni ennek a hírnek és ennek a cikknek.. Emlékeztetem azonban a t. Házat a régi, 67-es időkre, amikor mindig ezeket a túlzottan hangsúlyozott szomszédos, nyugati kapcsolatokat kellett szembeállítanunk az eredeti magyar állásponttal, a magyar érdekkel, a magyar gazdaságpolitika önállóságával. Meg kell mondanunk erről az oldalról is, hogy nemcsak hogy nem vagyunk senki vazallusa, de egyáltalán nem vagyunk senkinek az élettere sem. (Ügy van! Úgy van! — Elénk helyeslés a jobbés a baloldalon és a középen.) Magyarország önmagában élettér és ha itt élettérről beszélünk, akkor csak egy élettér van számunkra: a magyar birodalmi élettér (Ügy van! Ügy vant balfelől.) és ennek a birodalomnak régi politikája, amely soha nem szakított és nem szakíthat a dunai kapcsolatokkal. Hála Istennek, ebbe az irányba visznek bennünket az eseményeik is, de meggyőződésem, hogy a t. kor^ mánynak okos politikája is. Hiszen megmondottam már, t. Ház, a honvédelmi tárca vitájánál is, hogy mi a külpolitikában általánosságban véve bízunk a kormányban és elismerjük azt, hogy az ország függetlenségét helyesen, okosan és bátran védelmezi, bár nagyok a veszedelmek, azt mindnyájan tudjuk. Nem mondhatjuk azonban ugyanezt a magyar gazdasági politikáról, mert ahol egy szomszédos országgal 50%-nyi forgalmunk van, ott ez már feltétlenül jelent bizonyos függőséget és nekünk ebből a függőségből feltétlenül szabadulnunk kell. Mi márkával egyszerűen nem csinálhatunk nagyszabású gazdasági politikát. Nekünk nyitva kell tartanunk a kapukat Európa minden országa felé, mert különben megáll az iparunk, mert különben nem tudjuk kihasaaálni azt a konjunktúrát, amelyikbe, igenis, belejutottunk. Ha Olaszországnak, az olasz nagyhatalomnak nem derogál az, hogy a semlegességet felhasználja a maga gazdaságpolitikai és gazdasági erősödésére, akkor nekünk sem derogálhat. Nekünk őszintén semleges politikát kell csinálnunk gazdasági téren is. (Vitéz Hertelendy Miklós: Ahol piac van, oda kell vinni! — Maróthy Károly: Ebben igaza van!) Nincs Í igaza a t. túloldali képviselő úrnak és a képviselő úrnak sincs igaza, mert a piacok nem . jelentkeznek, a piacokat nem hozzák tálcán, a piacokat meg kell keresni. Bocsánatot kérek, ennek a piackeresésnek megvannak a maga külpolitikai alapjai és föltételei is. Hangoztattam, hogy a külpolitikai függetlenségünk megvan ahhoz, hogy mi igazán független gazdasági politikát is csináljunk. (Maróthy Károly: Persze francia orientációt akarl) Nem