Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

Az országgyűlés képviselőházának 51. államokat, győzteseket, legyőzötteket egy­aránt, de tönkretett különösen bennünket, akik az ország területének a szétdarabolásával még a gazdasági talpraállás létfeltételeitől is meg­fosztattunk, természetszerűleg be kellett követ­keznie állami életünkben is annak az átállí­tottságnak, — hogy ezt a kifejezést használjam — amelyben elsősorban a gazdasági kérdések nyertek az államigazgatás területén is sors­döntő jelentőséget. Egészen természetes tehát, hogy manapság, amidőn az államhatalomnak minden erkölcsi és anyagi erőt, minden szellemi és fizikai energiát a gazdasági talpraállítás nagy mun­kájának szolgálatába kell beállítania, maga a belügyi igazgatás sem maradhat meg a régi elszigeteltségében, amidőn csak mint a végre­hajtó hatalomnak egyik előkelő tényezője je­lentkezett az állam életében, hanem a megvál­tozott életviszonyokhoz igazodva be kell hatol­nia a gazdasági életnek mindazokra a terüle­teire is, amelyekkel a tárca egyes igazgatási ágazatai valaminő vonatkozásban vannak. Így tesz azután szert a belügyi tárca a régi je­lentősége mellett újabban gazdasági jelentő^ ségre is, t. Ház, mert nemcsak a jó gazdaság­politikának az alapfeltételéről, a társadalmi rendnek és nyugalomnak a biztosításáról gon­doskodik, hanem, amiként annak ez a költség­vetés is beszédes bizonyítéka, egyes igazgatási ágyazatainál — és ezek alatt elsősorban a nép­jóléti és szociális kérdésekkel foglalkozó ága­zatokat értem — maga is tevőlegesen részt­vesz a gazdasági élet talpraállítására és meg; erősítésére irányuló munkálatokban. (Szöllősi Jenő: Helyes!) Amidőn tehát a belügyi tárca költségveté­sét vizsgáljuk, t. Ház, nem szabad figyelmen kívül hagynunk ezeknek a most hangoztatott szempontoknak a fontosságát, mert csakis így tudjuk kellőképpen értékelni azokat a nagy nemzeti érdekeket, amelyek a tárcában képvi­selve vannak és csakis így lehetünk képesek tárgyilagos kritikával kísérni és kellően mél­tányolni azt a nagy erőfeszítést, amelyet a tárca gondozójának, az igen t. belügyminisz­ter úrnak, az ő kiváló munkatársai közremű­ködésének az igénybevételével kifejtenie kel­lett, hogy a tárcájában képviselt fontos nemj zeti érdekeket, a pénzügyi lehetőségek szélső határáig elmenve, kellőképpen ki tudja elé­gíteni/ Ugyanis egy dologgal tisztában kell len­nünk, t. Ház, de tisztában is vagyunk, s erről meggyőződhettünk mindannyian, akik az ál­lami költségvetés eddigi tárgyalását végig­hallgattuk, ahol minden egyes szónok beszédé­nek gondolatmenetében vezérfonalként húzó­dott végig ez a kérdés, amiről most szólni bá­tor vagyok, hogy ebben a háborús feszültség­gel telített időben, amelyben ma élünk, a hon­védség korszerű fejlesztésének mindennél fon­tosabb érdeke mellett az egyébként szintén nagy fontossággal bíró belügyi igazgatás ér­dekeinek a kielégítésére a jelenlegi állami költségvetés egybeállításánál is osak másod­sorban kerülhetett sor. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De van emellett, t. Ház, egy másik fontos körülmény, amelyet szintén számításba kell vennünk, amikor a tárca költségvetését a ha­ladás, a fejlődés szempontjából vizsgáljuk, ez pedig az, hogy ebben a, költségvetésben — amint beszédem bevezető szavaiban is bátor voltam már hangsúlyozni — nemcsak a tria­noni csonka országnak, hanem már a vissza­iilése 1939 november 15-én, szerdán. 3 csatolt területeknek a szükségletéről is gondos­kodni kellett. Ha tehát valaha, úgy a jelen esetben való­ban nagy gondot okozhatott ennek a költség­vetésnek az egybeállításánál megtalálni a gon­doskodásnak azt a módját, amely mellett elér­hető volt, hogy a tárcában képviselt érdekek­nek a kielégítése a múlthoz viszonyítva nem­csak, hogy csorbát nem szenvedett, hanem kellő támogatás és továbbfejlesztés szempontjából egyenesen a haladó tendencia ismérveit tünteti fel. S hogy mindez valóban így van, arról a költségvetés átvizsgálása során, amelyre leszek bátor rögtön áttérni, kétségtelenül meggyő­ződhetünk azokból a múlthoz viszonyítva fel­emelt számadatokból, amelyek úgyszólván min­den egyes igazgatási ágazatnál a beállított többszükségletek fedezésére vannak előirá­nyozva. Áttérve, t. Ház, a költségvetés vizsgálatára, azt hiszem, helyesen járok el, ha ezt a vizsgá­latot annak a három főcsoportnak megfelelően végzem, amely csoportokra a belügyi tárca anyagát a tárgyi vonatkozás szempontjából fel lehet osztani és amelyet talán úgy jelölhetnék meg helyesen, hogy az egyik rész az úgyne­vezett szoros értelemben vett közigazgatási rész, a másik a szociálpolitikai tárgykör, a har­madik pedig a közbiztonsági és közrendészeti rész. Bátor vagyok előrebocsátani, hogy vizs­gálódásaim során szigorúan követni kívánom a költségvetés alaki beosztásának rendjét, mert jómagam, aki kereken három évtizedet töltöt­tem el a gyakorlati közigazgatás szolgálatá­ban mint önkormányzati tisztviselő és így azt a rendkívül fontos szerepkört, amelyet a bel­ügyi igazgatás az állami igazgatás területén elfoglal, a gyakorlati élethez való közvetlen kapcsolatában tanultam megismerni, osak ön­magammal jutnék ellentétbe és megtagadnám ezt a háromévtizedes közigazgatási multat, ha vizsgálódásaim során a tárca egyes igaz­gatási ágazatalt egymással szembeállítani, avagy éppen jelentőségüknél fogva egyiket a másik elé, vagy fölé helyezni akarnám. Kétségtelen dolog, hogy ma az állami igazgatás egész területén egyrészt a gazda­sági jólét előmozdítására irányuló törekvésen, tevékenységen, másrészt pedig a népjóléti és szociális gondozáson van a hangsúly. Egészen természetes tehát az is, hogy az ebben a két irányban kifejtendő fokozottabb tevékenység alól a belügyi igazgatás sem vonhatja ki ma­gát, mert hiszen minden egyes állami igazga­tási ágazatnak az élet követelményeihez iga­zodva, egymással párhuzamosan kell haladnia a fejlődés útján. Szerény véleményem szerint azonban ez a most hangoztatott körülmény egymagában semmiesetre sem gyengítheti an­nak az általános felfogásnak helyességét, hogy a közigazgatás, a szociálpolitika és a közbiz­tonság, mindhárom tárgykör egyenrangú té­nyezője a belügyi igazgatásnak. (Ügy van! a jobboldalon és a balközépen.) Ugyanis ha igaz az, amire már az előbb is bátor voltam rá­mutatni, hogy a gazdasági jólét alapja a nyu­godt termelési munka, nyugodtan termelni pedig csak kiegyensúlyozott szociális viszo­nyok között lehetséges, akkor abban a tekin­tetben sem maradhat fenn semmi kétség, hogy a gazdasági jólét csakis akkor fokozható fel arra a magasabb szintre, amelyben már a szo­ciálpolitikai tevékenység is hatásosan érvé­nyesülhet, ha a rend és nyugalom mellett*

Next

/
Oldalképek
Tartalom