Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. iozzék, olyan üzemekre azonban, ahol honvédelmi szükségletek kielégítéséről nincs szó, ne vonatkoztassák a felfüggesztés; mert számos visszaélést tapasztaltunk ebben a tekintetben. Meg kell állapítanom a gyermekneveltetési pótlékra vonatkozó törvény hiányosságát is. A törvénv értelmében csak azok a munkások kapnak gyermekeik után gyermekneveltetési pótlékot, akik olyan üzemben dolgoznak, ahol húsznál több munkást alkalmaznak. Nem tehet a, munkás arról, hogy ő nem jut be olyan üzembe, ahol húsznál több munkás van, és éppen ezért indokolatlanul sújtják és büntetik • ezt az elég széles munkásréteget azzal, hogy nem folyósítják számukra a gyermeknevelte

: tési pótlékot. Változtatni kell tehát ezen is, ki kell terjeszteni a gyermekneveltetési pótlékot valamennyi munkásra egyaránt. Ennek a módja és lehetősége megvan, az ipartanács ülé:sén erre vonatkozó javaslatainkat meg is tettük, de itt arra nincs időm, hogy részletesen beszélhessek róluk. Elég hátrány a munkásnak az, hogy akkor veszti el a gyermekneveltetési pótlékot, amikor arra a legnagyobb szüksége van; munkanélkülisége esetén, amikor nem keres, nem kap gyermekneveltetési pótlékot sem. A szociálpolitikai rendelkezések végrehajtására az 1937 : XXI. te. ellenőrző bizottság megszervezését teszi lehetővé. Erről a kérdésről egy interpelláció keretében beszéltem már. Nagyon örvendtem annak a kedvező válasznak, amelyet akkor az iparügyi miniszter úr adott. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy azóta jónéhány hét telt el és ezen a területen semmi változás nem történt. Éppen ezért ineg kell mondanom, hogy ezek a bizottságok, amelyek körülbelül mástél esztendő óxa dolgoznak, nem tudnak a rájuk rótt feladatnak eleget tenni. .Nincs hatáskörük az ellenőrzésre, munkájuk • vagy egyenlő a nullával, vagy a legjobb esetben akadémikus tanácskozás Dan merüi ki, mert széles területen kell működniük, amelyen az ellenőrzés munkáját elvégezni nem _ képesek, különösen azért sem, mert hatáskör hiányában vannak. Például Budapestnek, mint törvényhatósági városnak, valamennyi iparága felett egy héttag'ú ellenőrzőbizottságnak kellene őrködnie, hogy a szociálpolitikai alkotásokat miként hajtják végre. Képes erre egy héttagú bizottság? Még egy hetventagú sem! Éppen ezért elsősorban arra kellene törekedni, — mert ez az egész országban így van, a törvényhatósági jógii városokban és a megyékben — hogy legalább ipari főcsoportonként szervezze meg ,a miniszter úr a bizottságokat. így azután kisebb terület jut egy-egy bizottságnak és nagyobb lehetőség nyílik az ellenőrzésre. Ezen túlmenően hatáskört kell adni a bizottságnak, mert hatáskör nélkül egyáltalán nem tudja munkáját elvégezni. Kifogasolható az is a szociálpolitikai alkotásoknál, hogy há a munkásnak panasza van, hogy nem kapja meg az őt megillető minimális bért, akkor személyesen kell elmennie panaszt tenni, munkaidőt kell veszítenie, esetleg két vagy három tárgyalás is elmúlik és annyi munkabért veszíthet, hogy ha kedvezően intézik is el az ügyét, ez a veszteség nem ér fel azzal, amit megkaphat mint jogos követelését. Ezzel szemben a munkáltatók előnyben vannak, mert igen csekély Összegű pénzbirsággal sújtják őket abban az esetben, ha a kihágást megállapítják. Ezt nekik érdemes kockáztatniuk. (Malasits Géza: Hatszáz pengős nyereségért öt pengőt kockáztatnak!) Dehogy hatszáz pengő! Tíz-húsz pengős bír'llése 1939 november 16-án, csütörtökön. 117 . ságokkai sújtják őket. Ez olyan csekélység, j amiért megkockáztatják és a jövőben is elkövetik a kihágásokat, a munkás pedig a legtöbb esetben inkább nem is megy panaszra, mintsem hogy a munkabérét elveszítse. Ez tarthatatlan állapot. Ezen is változtatni kell és ezt a rendszert át kell szervezni olymódon, hogy hibák ne maradjanak. A bányamunkásoknak egy régi jogos kívánságát is ez alkalommal kívánom szóvá tenni. A magyar szervezett bányamunkásság évtizedes küzdelmének és a szociáldemokratapárt parlamenti frakciója harcának, ennek az együttes tevékenységnek eredménye tehát az a kerettörvény, amelyet a nemzetgyűlés 1925 október 23-án elfogadott. A kerettörvény alapján 1926-ban 4004. szám alatt a népjóléti és munkaügyi miniszter rendeletet bocsátott ki és így született meg a központosított bányanyugbérpénztár. Az abban az időben elhangzott ígéretek szerint a kezdő szolgáltatmányok lépésről-lépésre fognak növekedni. De ez nem történt meg, annak ellenére, hogy a bányamunkásság már annakidején elfogadhatatlannak tartotta a rendelet értelmében felállított bányanyugbérpénztár szolgáltatmányait. Az illetékes fórumokon megállapítják, hogy egy évtizede folyik az adatgyűjtés munkája, de ennél több eredményre nem lehet jutni. Az iparügyi miniszter iír jelenlétében november 11-én értekezlet volt és a bányamunkások a következőkben adták elő kívánságaikat: az életkor leszállítása 65 évről 60 évre, 60 évről 55 évre, a szolgálati idő leszállítása 40 évről 35 évre, a vároinányi idő leszállítása 10 évről 5 évre, a nyugbér összegének a mai életszínvonalhoz mérten való felemelése. Különösképpen fontos ez már a nyugdíjban levőkre. Azután -a nyugdíjas családok számára ingyenlakások, otthonok létesítése, a biztosított nők végkielégítése férjhezmenés esetén. Mindezek végrehajtásához pénzügyi megalapozásra van szükség, v

ezt elismerem, de azt mondom, hogy ez az iparügyi miniszter úr feladata. A pénzügyi megalapozásból a bányatársulatoknak is ki kell venni a részüket. Köztudomású, hogy a bányatársulatök mind rendkívül gazdag vállalatok, amelyek, ha részt vesznek a pénzügyi megalapításban, nem fognak elpusztulni, nem fognak tönkremenni, sőt nagyszerűen fogják tovább is űzni a bányakitermelést. A bányamunkások méltán megérdemlik, hogy kérésük bosszú vajúdás után végre elintézést nyerjen. Az a nehéz testi munka, az az életveszélyes foglalkozás, amelyet a bányamunkás folytat, feltétlenül jogosulttá teszi őt a megkülönböztetett bánásmódra. A bányamunkások életük kétharmadrészét napfény nélkül, sötétségben, egészségtelen levegőben, veszélyes helyen töltik el, megérdemlik tehát, hogy megadják számukra a nyugalmat és a viszonylagos megelégedést keltő életlehetőséget, arra az időre, , amikor a munkaszerszám kiesik a kezükbői vagy amikor a megállapított életkort, illetőleg szolgálati időt elérték. A bányanyugbérpénztár kimutatása szerint 1939 október havában a nyugdíjas férfiak száma 7194, akik átlagban fejenként és havonként 36 pengő 40 fillért kapnak. Az özvegyek száma 4957, akik átlagban fejenként és havonként 16 pengő 11 fillérben részesülnek. Az árvák száma 2135, akik átlagban fejenként és havonként 4 pengő 60 fillért kapnak. Ezek a számok mutatják legjobban, milyen nyomorúságban élnek azok, akik életük legnagyobb részét be-