Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1939 november li-én, kedden. 597 nebb gazdásági liberalizmust gyakorolják ab­ban a legrosszabb formájában, hogy teljesen versenyenkívül állanak, mert hiszen az állam segítségével monopóliumokká váltak. Ma már államot jelentenek az államban, kiszorítják az exivsztenciákat széles területekről, önök kifogá­solják — majdnem az egész Ház egyetért eb­ben — a nagy latifundiumokat, pedig ezek a nagy latifundiumok nem szorítanak ki annyi exiszteneiát a helyükről, nem akadályoznak meg annyi születést, mint ezek az óriási nagy kereskedelmi és ipari koncentrációk, amelyek kevés kézben egyesülve, teljesen lehetetlenné teszik a keresztény társadalomnak, a keresz 1 tény kisembereknek is a boldogulását, hogy ők ipari és kereskedelmi pályákra tódulhassanak s mindegyik a maga kis üzletét megnyithassa, családot nevelhessen és igen sok katonát az or­szágnak, szóval, sok életlehetőséget jelentsen. Ezek a koncentrációk a maguk racionalizálásá­val egypár .kézbe szorítják össze a jövedelme­ket s ebből az egész rendszerből nincsen más­nak haszna, mint az elnököknek, a vezérigazga­tóknak, az igazgatóknak és az ide-oda szalad­gáló ^revizoroknak, úgyhog-y végeredményben azután annak a célnak is elébevágnak, keresz­tezik azt. amelynek jelszava alatt ezeket az in­tézményeket megvalósították, hogy tudniillik az árszabályozást szoléulják, a fogyasztást és a termelést szabálvozzák. mert hiszen a helyzet az, ha az ember falun jár, mindenütt panasz­kodnak, hogy például a Hangya mennyivel drá­gábban 3dia a portékát, mint más. Ha már a gazdasági liberalizmus ellen va­gyunk, annak manchesteri formájának is ellene vagyunk, mi is megköveteljük a tőkés termelés, a magántulajdoni termelés alapján álló e-azdasági rendtől azt, hogy teljesítse szociális kötelességeit, megköveteljük azt, hogy ne legyen féktelen szabad verseny, szabad -hajrá, amelyben az erősebb marja a gyengéb­bet és elnusztítja, hanem ennek féket akarunk vetni, mint ahogy a múlt törvényhozások is a messze magyar múltban, — hiszen ezt nem ma kellett kitalálni — gondoskodtak arról, hogy a fák ne nőhessenek az égig. Ennek te­hát mi is ellene vagyunk, de nem vagyunk ellene a gazdasági liberalizmusnak abban az értelemben, amennyiben az a régi rendet, az 1914-es rendet jelenti, mert az Isten csak még egyszer adná. hogy visszajuthatnánk még egy­szer 1914-be és az 1914-et meerelőző abba a bol­dog* korszakba, amelyben voltunk és amelyben ez az állami rend és ez a társadalmi rend csak­ugyan az individualista rendszeren épült fel. Bocsánatot kérek, társadalomszervezést kö­vetel az individualista rendszerrel szemben a t. előttem felszólaló. Hát igen: társadalmi kollektivizmus volt már, rajtunk tiport, mi is gyakorlatilag a bőrünkön éreztük 1919 elejétől egészen őszéig; hát az nem volt atomizált tár­sadalmi rendszer, nem volt individualista rendszer, de vájjon kinek kellett? Minden ál­lam a maga egyéneinek boldogulásán épül fel, csak azon lehet erős és annak a talapzatán maradhat meg. Abban tehát egyetértek t. kép­viselőtársammal, hogy sok boldog egyént, bol­dog egyedet kíván, — némileg önmagának el­lentmondva — csakugyan a ííiesrelégedett lelke­ken, a nem éhező, a jólétben élő egyeseken át épül fel úgy a társadalom, mint az állam. S itt visszatérek egy előttem korábban fel­szólalt képviselőtársam beszédére, mert ez a beszéd ütötte meg ezekben a kérdésekben a lé­nyeget. A mai időkben minden tekintetben, mint minden veszélyes korszakban, a honvéde­lemről van szó. Az elsőrendű fontosságú kér­dés, amelynek mindent alá kell rendelni, a honvédelem, ha tehát ez a fontos, akkor kö­nyörtelenül és kérlelhetetlenül meg kell szün­tetnünk azt a pénzügyi és közgazdasági kor- . rupciót is, amelyet itt előttem szólott képviselő­társaim közül nem egy a t. Ház elé vetített. Csakugyan nem megy az, hogy itt koncentrá­ciók zsebeljenek minden hasznot, magánérdek­ből minden magánzsebekbe vándoroljon, hogy itt a Külkereskedelmi Hivatal vagy akárme­lyik más ilyen közhatalmi szervezet egyesek­nek juttasson üzleteket, kiviteli engedélyeket, mint ahogy Malasits t. képviselőtársam is be­szélt egy kis színésznőről, aki megkapta az egész afrikbehozatalt. (Derültség. — Egy hang balfelŐl: Szakszerű!) Ez nem megy. Ha ezeken a réveken nyereséget, hasznot lehet elérni, amit, lígy látszik, nem lehet az atomizált tár­sadalomnak átengedni, akkor tessék, a t. állam maga zsebelje ezt be. Ugyanígy ( a rádióról is szólanom kell. A rádióról is szólott már egyik kormánypárti képviselőtársam, aki részben sokallja, részben kevesli a rádióelőfizetési díját és azt mondja, hogy szállítsák le a kisvevő után járó rádió­előfizetési díjat. Nagyon helyes ez az óhaj, mert csakugyan a mellett az óriási bevétel mellett és a mellett a sovány programm mellett amelyet a rádiótársaság nyújt, túlságosan sok ti / í I havi 2 pengő 40 fillér. Abban azonban már nem értek egyet a képviselő úrral, hogy a nagyvevők rádióelőfizetési díját pedig fel kell emelni. (Peyer Károly: Elég magas!) Miért? Nem a magyar rádió adja azoknak a táplálékot. A nagyvevők külföldi rádióelőadá­sokat vesznek fel, ezek ellenértékét talán csak nem fizettetik meg a rádiótársaság részére? (Horváth Zoltán: Villanyt úgvis fizetnek!) A villanyt pedig úgyis fizetik. Ha már szó le­het arról, hogy a nagvvevők díját emeliük fel. rendben van, még ehhez is hozzájárulok, r de jusson ez a többlet tisztán a kincstár javára, ne pedig vegyesen a kincstár és az illető ma­gántársaság javára, amely ebben a rádió­ügyben benne van. Ami az egyesek, az atomok érdekeit illeti. a következőket kell elmondanom. Mindig azt kell néznünk, hogy mit kíván a honvédelem? Az előttem szólott t. képviselő úr szerint is megelégedett lelkeket, megelégedett embereket kíván. Legyen szabad ebben a tekintetben csak két konkrét esettel foglalkoznom, minthogy az idő többet nem enged. Itt van a felvidéki ipar­igazolványok és a felvidéki kereskedések kér­dése, ezeknek elvétele, a kereskedések és ipari üzemek bezárása. Felvidéki képviselőtársaink jönnek hozzánk panaszkodni, (ügy van! bal­felŐl.) szinte elborzadva mondják el, hogy mi megy ott végbe, hogyan pusztítják ott minden bölcseség nélkül a magyar közgazdasági élet és pénzügyi élet ereiét. (Ügy van! balfelöl.) Hát,,bocsánatot kérek, ha a honvédelemről van szó, a honvédelemnél az egyik dső feltétel az, hogy ez az ország adóerős ország legyen, hogy minden áldozatot megbírjon, (ügy van! bal felől.) Ha tömegszámra irtják ezeket a keres­kedőket és ipari műhelyeket, akkor mit csinál­nak? az adóalanyokat irtiák, az adóforrásokat tömik be és ennek már jelentkeznek is a kö­vetkezményei. Vidékről jönnek fel hozzánk fa­lusi emberek panaszkodni az adóemelések és az irgalmatlan adóbehajtások miatt (Ügy van! a baloldalon.) és már ők maguk is azt mond-

Next

/
Oldalképek
Tartalom