Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

590 Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1939 november 14-én, kedden. azért, hogy a zsidó betonerődöket szétlőtték, de most, amikor az erődök szét vannak lőve és az út tiszta, következzék a gyalogság rohama, amely nem lehet más, mint a keresztény kiskereskedők előretörése és érvényesülése. (Helyeslés a jobboldalon.) A szövetkezeteket annak idején még a régi Reifíeisen, vagy nálunk Magyarországon gróf Károlyi Sándor eszméi révén tulajdonképpen árszabályozó tényezőkként állították fel és szervezték meg. A szövetkezetek azonban sajnos, ma messze eltértek eredeti hivatásuktól. Csúcsszövetkezetekké, egykézzé, egyeduralkodókká váltai, ez pedig semmiképpen sem lehet helyes. Nem akarok rekriminálni, csak egy példát mondok el. A vezetésem alatt •álló és színtiszta keresztény kereskedőkből álló Országos Magyar Terménykereskedő Egyesület tagjainak a kormányzat egymillió métermázsa búza felvásárlását engedélyezte, amelyen mótermázsánként 30 fillér bruttó 'hasznuk lett volna. A kormány részéről a szerződő fél természetesen a Futura volt, amely szövetkezet — elismerem, hogy mindenféle külpolitikai okokból is — de valójában hosszú ideig nem adott, talán nem is tudott szállítási rendelkezéseket adni, úgyhogy mire azokat tagjaink megkapták és szállíthattak volna, eltűnt a búza a piacról. Ennek az lett a következménye, hogy az a 300.000 pengő, amelyet a kormányzat ennek az egyesületnek a kötelékébe tartozó kiskereskedőknek szánt volna, egyszerűen kihúzatott a lábuk alól. Én hiszem, hogy nem ez volt a kormányzati cél. Hogy mégis ez lett a vége, ez a kisembereken kívülálló okok következménye. Valójában a Futura ma egy olyan csúcsszövetkezet és lolyan egykéz,, amely természetesen a maga nagy szervezetével, a maga tőkeerősségével az egész felesleges és piacra kerülő búzamennyiséget felvette, fel tudta venni. Áttérve a külkereskedelmi kérdésekre, meg kell állapítanom, hogy a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal valóban hivatása magaslatán áll. Ez az intézmény a semmiből nőtt ki és azt hiszem, ma teljességgel hivatva van és alkalmas arra, hogy az ország agrárterményeit elsősorban, de továbbá az ipari cikkeket is a megfelelő külföldi fogyasztókezekhez eljuttassa. Némi kis kifogásom volna azonban az intézmény ellen. Az egyik az, hogy talán egy kicsit túlsók díjat szed be, arái ok nélkül erősen terheli az exportkereskedfilmet. A másik kifogásom pedig, — ezen talán a későbbi időben lehet segíteni — hogy az exportőröknek most sok helyre kell szaladgálniuk. Talán egy rövid példával világosítom meg ezt. Ha valaki például mezőgazdasági terményt akar exportálni, akkor elsősorban az ő érdekképviseleti egykezéhez kell mennie, onnan a Külkereskedelmi Hivatalhoz, a Külkereskedelmi Hivataltól az illetékes szakminisztériumhoz vagy minisztéíriumokhiQz, azután jön esetleg még a növényvagy más vizsgálat, onnan a Nemzeti Bankhoz kell menni. Én úgy szeretném megoldatni ezt a dolgot, hogy reggel 8 órakor az egyik ablakion adjuk be a kérelmet és délben 12 órakor a másik ablakon kapjuk ki készen az engedélyt. Ezeket a szerveket, amelyek ezzel foglalkoznak, talán mind össze lehetne vonni. Mindenesetre igen nagy mértékben megkönnyítené ez az exportőrök helyzetét. Hogy összefoglaljam a keresztény kiskereskedők ,kérését a kormányzathoz, ezt talán így tudnám összefoglalva kifejteni: kérjük mindnyájan a hitelikérdésnek, még pedig a pénz- és az áruhitel kérdésének kategorikus megszervezését; kérjük az árubeszerzési és ellátási lehetőségek megadását, tehát a munkaalkalom, a munkalehetőség megadását; kérjük, hogy a szövetkezeteket eredeti működési terükre fokozatosan visszaszorítsák és végül kérjük, tétessék lehetővé, hogy keresztény kiskereskedőink idővel, ha megtelelő tanultságuk, rátermettségük, készültségük és tőkéjük megvan, nagykereskedőkké válhassanak. A szövetkezetek pedig legyenek nagybani árubeszerzők, legyenek a kiskereskedők szövetkezései, de a valóságban végső fokon az árunak a fogyasztóhoz való eljuttatását, vagy pedig az árunak a termelőktől való bevásárlását méltóztassék a keresztény kiskereskedelemre rábízni. Ezenfelül még szükséges kormányzati intézkedésnek tartom, hogy ne mulassza el a kormányzat az árufelhalmozásokat a legszigorúbban, a legkrudélisebben megbüntetni. Ez nemcsak a mostani háborús helyzetben és a háborús gazdálkodás mellett a legelemibb követelmény, de ez követelménye az" összes keresztény kereskedőknek is. Gondoskodjék végül a kormány arról, hogy a felvidéki és kárpátaljai iparigazolványok revíziója révén az ipari és kereskedelmi ágak csak a valójában arra való, rátermett keresztény kezekbe kerüljenek, legyenek azok magyarok,^ rutének vagy tótok, mindenesetre csak odavaló és illetékes tényezők kezébe kerüljenek ezek az ágak. Én híve vagyok a szabadkereskedelemnek, híve vagyok annak a klasszikus szabadkereskedelmi kornak, amelyet Smith Ádám, rxicardo vagy Cobden fejtettek ki az ő klasszikus tantételeikben, híve vagyok azoknak az eszméknek és álláspontoknak, amelyek szerint a kereskedelmet csak a kínálat és kereslet örök törvényei szabályozhatják, híve vagyok annak az álláspontnak, hogy egy ország gazdasága valójában külkereskedelmi mérlegének aktivitásától függ, de ennek a kornak, amelyet vágyvavágyunk, csak akkor szabad bekövetkeznie, ha közben már a kereskedelem teljességgel átállítódott keresztény kézre. Természetesen sokadmagammal nem szeretem a mai — hogy úgy mondjam — gazdasági bukfenceknek ezt a korát, hiszen velünk együtt vájjon kinek tetszik ez a sok mai »Abschöpfung«, meg »ClearingSpitze« meg egyéb ilyen intézmény, de ha már meg kell lenniök, intézzük úgy a dolgokat, hogy az exportőrök számára minél nagyobb könynyebbség származzék belőlük. Bízom abban, hogy amikor a népekhez elérkezik a megértés szelleme és abban a pillanatban, amikor háború nélkül is meg lehet oldani az őket érdeklő kérdéseket és el fog következni ismét a szabadkereskedelem korszaka, ez olyan egészséges, hatalmas, keresztény kereskedői gárdát fog itt találni, amely soha többé a kezébe vett pozíciókat nem fogja kiadni idegen elemeknek. Miután tudom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úrnak hazaszeretetei, fajtája iránti szeretete (Éljenzés.) és munkatáirsainak álláspontja az enyémmel azonos, a költség-vetést örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Kéthly Anna! Elnök: Kéthly Anna képviselőtársunkat illeti a sző. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Nagyon sajnálom, hogy a költségvetési vita rövid beszédideje megfoszt engem attól, hogy részletesebben foglalkozzam az előttem szólott képviselőtársam felszólalásával, pedig néhány megállapításával igenis kellene foglalkoznom,