Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-50
Az országgyűlés képviselőházának 50. ü, például azzal, amikor a kereskedelmi pályának aranygy apjáért való kivonulásról beszélt, az új Jázonokról, akik a szakértelmet nem viszik magukkal a tengerre aktuális vonatkozásban éppen úgy, mint az, amit a zsidó betonerődök szétrombolásáról mondott, amelyről az á véleményem vele együtt, hogy valóiban szabaddá tette az utat, de nem a magyar és keresztény fiatalság számára, hanem idegen gazdasági előrenyomulás számára. Sajnos, ezekkel a kérdésekkel most nem tudok foglalkozni, beszélnem kell arról, amit a mait hét végén, magántisztviselői vonatkozásban itt az egyik képviselőtársain előadott és ami engem, szinte azt mondhatnám, személyes vonatkozásban is érint. Képviselőtársam azt mondotta a magántisztviselő-kérdésről, hogy erről itt a képviselőházban igen kevés szó hangzott el. Ez a kijelentés! csupán azt bizonyítja, hogy képviselőtársam újonc ebben a képviselőháziban, máskülönben nagyon jól tudhatná, hogy — a nélkül, hogy a magam felszólalásait emlegetném — itt ült Kertész Miklós képviselőtársam tizenkét esztendőn keresztül, aki munkásságának 90 százalékában ezzel a kérdéssel foglalkozott itt. De ezenkívül innét az ellenzéki padokról egyetlen költségvetési vita kapcsán sem maradt ez a kérdés megemlítetlenül. Ha egy kisgyermek a tenyerét szemecskéi elé emeli és azt hiszi, hogy a felnőttek őt nem látják, ez a naivitás a kisgyermeknek megbocsátható, felnőttnek azonban nem, mert a tények mégis megvannak. Azt az állítást, hogy ebben a képviselőházban a magántisztviselői probléma nem vetődött fel, vagy nem vetődött fel elégszer, helyre kell igazítanom ezeknek az új Kolumbusoknak számára, akik — ahogyan az utóbbi időben felfedezték a szociális kérdést a maga általánosságában, felfedezték a falukutatást, amelyet Braun Róbert és társai igen magas tudományos felkészültséggel és igen erős szociális felelősséggel művelték már évtizedekkel előbb is — felfedezték ma a munkást és evvel a tárcával kapcsolatban a magántisztviselőt is. Az elmúlt húsz év alatt láttunk már egy pár magán tisztviselő-vezért és azt hiszem, hogy majd csak kibírjuk ezután is azt, hogy az újkor boszoilkányüldöző jelszavaival boszorkányt faragnak a kenyerüket A r édő dolgozókból. A képviselő úrnak tehát Téves az a megállapítása, hogy ebben a Házban a magántisztviselői kérdés nem volt eléggé kimerítve. A másik megállapítását, tudniillik azt, hogy 20 év óta kevés cselekedet történt a kormány részéről ebben a vonatkozásban, már inkább aláírom,, csak hozzáteszem, hogy nem húsz év óta, hanem 21 év óta. Éppen ezekben a heteklben lesz ugyanis 21 éve annak, hogy Garami Ernő megalkotta az első magántisztviselői rendeletet. Ké sőbb a Friedrieh-féle rendelet is már erre épült fel; majdnem szórói-szóra átvette. Amikor ezt a legelső magánalkalmazotti jogalkotást nézzük, meg kell állapítanunk azt, hogy forradalmi idők hangulatában született, de államférfiúi mérséklettel alkotta meg Garami ezt a rendeletet és ennél jobbat máig sem tudtak csinálni. Amit azóta csináltak, az ennek a körülírása vagy lefaragása volt. Ami azután az utóbbi években, a reformkorszakban született, az a kérdés általános rendezése volt és az általános rendezés kapcsán jutott hely a magántisztviselői kérdés egyes speciális részleteinek feldolgozására, a bérzse 1939 november 14-én, kedden. 591 megállapításra, a munkaidŐmegállapításra, a szabadságidő megállapítására. A bérmegállapítás elbben a kategóriáiban is, úgy, mint az ipari munkásoknál általában, rendkívül alacsony. Igaz, el kell ismerni, hogy a magántisztviselői réteg egyes munkahelyein valóban voltak szennybérek és a bérmegállapítás ezeknél javulást jelentett, de aki ezeknek a bérmegállapító tárgyalásoknak előzményeit ismeri és ismeri a nagyiparnak a tárgyalásoknál tanúsított magatartását, abból az aránylag enyhe ellenállásból, amelyet a nagyipar ezeknek a béreknek megállapításával szembeúi tanúsított, megállapíthatta azt is, hogy általában ezek a megállapított új bérek alatta maradtak a szokásos béreknek. Ez áll természetesen a munkaidőre is, amelynek rendezése bizonyos kategóriákban éspedig főleg a kisüzemeknél^ a kisvállalkozásoknál javulást jelentett, nagy egészében azonban semmiféle hasznát sem látták ennek az alkalmazottak, mert hiszen azelőtt is nagyjában és egészében ugyanaz a munkaidő volt a pálya nagyrészén. Ott jelentett ez változást, ahol addig egyáltalán nem volt semmiféle rendezés, éppen úgy, mint a szabadságidő ajándéka is ott jelentett változást, ahol addig egyáltalán nem adtak szabadiságot. Ahol a magántisztviselő a szabadságidőt azelőtt is rendszeresen magkapta, ott a szabadságidő mostani rendezése tulajdonképpen csökkentést jelentett, azt jelentette, hogy azelőtt sokkal többet élvezett a magántiszt viselő ezen a területen. De, t. Képviselőház, ezektől és egyéb igényeinktől eltekintve, amelyeket bejelentünk és bejelentettünk minden költségvetés tárgyalásánál, számtalan interpelláció 1 során és különféle vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalásánál, néhány különösen súlyos kifogásunk van, amelyeket itt a kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál kell szóvátennem. Az egyik az, hogy a munkabérnél, a munkaidőnél az ellenőrzés hiányosságai olyan méretűek, hogy igen sok helyen teljesen illuzóriussá teszik a bérrendezésnek és munkaidőmegállapításnak a hatályosságát. A feljelentések elintézése olyan hosszadalmas, a büntetések olyan alacsonyak: hogy valósággal kihívják a törvény ellen vétő munkáltatói magatartást. Különösen az utóbbi időben, a legutóbbi rendelkezések szerint a munkaidő felfüggesztésével és a túlmunka engedélyezésével kapcsolatban a túlmunka díjazása tekintetében annyi visszaélés van, hogy ezeknek a feljelentéseknek gyors elintézésével és a büntetésnek hatályosabbá tételével feltétlenül rendezni kell ezt a kérdést." Másik súlyos kifogásunk az alkalmazotti kategóriák megállapítására, illetőleg egyes kategóriáknak a törvényes rendelkezések hatálya alól való felmentésére vonatkozik. Általában is kifogásoljuk a felmondás és végkielégítés kérdésében, különösen pedig a bér, a munkaidő és a szabadság megállapítása kérdésében fennálló viszonyokat. Itt van például, hogy a többiekről ne is szóljak, az ügyvédi és közjegyzői alkalmazottak munkaidejének, bérének, a szabadságidejének kérdése, amelyre vonatkozó rendelet idestova már harmadik éve készen van az igazságügyminisztériumban és az egyik munkáltató érdekképviselettől a másikhoz vándorol. Mindegyik megteszi ellene saját kifogásait, de a másik érdekelt fél, a munkavállaló kifogásainak előterjesztésére még csak nem is került sor.
