Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-49
Az országgyűlés képviselőházának 4-9. ü nem igen kerülhetnek be a jobbágyok, a földr mívesek fiai, pedig azok között is igen sok érték van. En ezt aláírom és azért mertem azt hangoztatni, hogy ezen a téren a katolikus egyház nemcsak a múltban vezetett, de mindig fog vezetni a jövőben is és meg . fogja tartani társadalomformáló erejét és hatalmát azért, mert éppen ebben az egyházban nem tekintettek se jobbra, se balra, ott az egyszerű sorsból eredő ember éppúgy felemelkedhetett a legmagasabb egyházi méltóságok polcára, mint a legmagasabb rangú ember. (Egy hang a jobboldalon: A katonaságnál is!) Itt az . őrségváltásnál igen kellemetlenül érinti az embert, ha a múlt hibáit kifogásoljuk, gáncsoljuk és mégis ugyanazokba esünk bele. A másik gondolat az átképzés kérdése. . Tanfolyamokat rendeznek, azokon akarják átformálni az emberek tudását és lelkét s rá akarják őket tanítani a gyakorlati pályák művelésére. Ez természetesen rendjén van, mégis .azonban azt kell mondanom, hogy ezt az átképzést mindjárt a gyermekkorban kell megkezdeni és át kell alakítani az egész magyar gondolkozást és mentalitást. (Ügy van! a középen!) Bele kell vinni a magyar lélekbe, amikor fejlődni kezd, hogy neki nemcsak a vármegyeházán van életlehetősége, hivatása és munkája, hanem neki a szabad pályákon komoly munkát végezve éppen- úgy megvan a lehetősége a boldogulásra, mint megvolt azoknak, akikről most olyan sokat beszélünk. Ezért nem győzöm hangsúlyozni nemcsak itt, de máshol is azt, ami már e tárca keretébe tartozik, hogy a tanoncvi]ággal, a kezdő kereskedő- és iparosvilággal sókkal átfogóbban kellene foglalkoznunk és ezeknek szak- és egyéb kiművelését nagyobb gonddal kellene végeznünk. Még a békeidőből emlékszem arra, hogy a tárca költségvetésében na.,-gypbb összegek állottak a miniszter rendeike• zéssére.a különböző szakmájú tanfolyamok megrendezésére. A háborús évek után ez a kérdés mostohagyermek lett, pedig ha mi új világ felé akarunk menni, akkor ennek a kérdésnek a legédesebb gyermekké kell lennie. Minden költséget megér, ha mi ezt az átképzést állandóan, minden vonalon végezzük és a magyar lélekbe beleültetjük a gondolatot, hogy a kereskedői pályán, az ipari pályán nagyobb lehetősége nyílik a boldogulásra, mint ita hivatalokban keresi az elhelyezkedést. Ehhez azonban az is kell, hogy mi az iparost és a kereskedőt ne tartsuk magunknál valamiképpen alább való, lejjebb való embernek. Igen sokan azért féltek ugyanis ezektől a pályáktól, mert nem fogadták be őket a társaságokba, amelyekben pedig szerintem éppúgy megállják helyüket, mint akik iskolákat végeztek és tisztviselői pályákon mozognak. Ez a gondolat szinte megmételyezte az iparos- és kereskedő világot, és tanuja voltam a magam közéleti működésében is annak, hogy sokkal szívesebben álltak szóba egy akármilyen kis írnokkal, vagy díjnokkal, mint egy tisztességes iparossal vagy kereskedősegéddel. Ez lélekből eredő hiba, éppen ezért az átképzést, az átállítást nagyon korán kell megkezdenünk és állandóan folytatnunk kell; bele kell vinnünk a magyarság lelkébe azt, hogy mi mindannyian éppenúgy megálljuk a helyünket a kereskedelemben, mint ahogyan mások is megálltak. Néhány héttel ezelőtt egy egyetemi hallgatóval beszélgettem ezekről a kérdésekről és az új világról *s azt mondtam, neki, hogy a . KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. ése 19S9 november 10-én, pénteken. 561 falun járva, láttam két embert, akik hatalmas zsákokat cipeltek a vállukon. Azt kérdeztem tőle: Mit gondolsz, mi járatban voltak ezek az emberek? Rájött, megmondta, hogy tollat szedtek össze. Erre megkérdeztem tőle: Te menynyiért mennél végig a falun ilyen zsákkal 1 ? Nagy húzódózások közepette azt választolta, hogy bizony semmiért sem. T. Ház! Itt a magyar lélekben van a hiba. Ezt kell az átképzés során kiemelni a magyar lelkiségből és megszüntetni. Megengedem, hogy ez nem fog gyorsan menni és éüpen ezért nem lehet szemrehányást tenni a Hangyának sem, lm a régi kezekkel dolgozik még bizonyos relációkban, mert hiszen — azt hiszem — szinte lehetetlen, emberfeletti dolog lenne ezt ilyen g:*orsan átállítani. (Gr. Festetics Domonkos: De lehet!) Az egykéz politikáia mindig jobban és jobban előtérbe nyomul. (Gr. Festetics Domonkos: Az egész világon!) Az egész világon így van ez. Miután nem tudjuk még, vájjon az egykézpolitika meg fogja-e valósítani azokat az álmokat és vágyakat, amelyeket eziránt az új világ iránt táplálunk magunkban, ezen a ponton is szeretném aláhúzni elgondolásomat, és szeretném azt mondani, hogy ennek az egykéznek nagyon erősnek, nagyon becsületesnek és igazságosnak kell lennie. Nem azt mondom, hogy szentnek, mert a közmondás is azt mondja, hogy minden szentnek magafelé hajlik a keze. Itt éppen az volna a fontos, hogy ez az egykéz ne magafelé hajoljon, hanem azok felé, akiket előbbre akar vinni a gazdasági életben. (Gr. Festetics Domonkos: Ne díszgojok legyenek, hanem valódi keresztények!) Az egykézpolitikába nagyon sok etikát és keresztény erkölcsöt kell belevinni, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és nem szabad beleesnünk a múlt hibáiba, mert akkor egyrészt nevetségessé fogunk válni, másrészt szomorúan fogunk tovább vergődni olyan lehetetlen gazdasági viszonyok között, amelyektől éppen menekülni kívánunk ezzel az új gazdasági rendszerrel. Falun élő ember vagyok. Látom, hogy gabonát, állatot vásárolnak a földmívestől, de nem akkor, amikor annak pénzre van szüksége és amikor azon segíteni kellene mert hiszen a földmívesember termését kénytelen eladni mindjárt cséplés után, mert az államhatalom minden erővel rámegy, hogy adót fizessen. Akkor nincs ott az egykéz a szegény ember mellett, hogy feléje nyúljon és segítségére menjen. (Cselényi Pál: Ma már igen!) Ez a kéz igen sokszor elfelejt arrafelé nyúlni és a szegény földmíves az ő kis gabonájától kénytelen alacsony áron megválni. Viszont, ha ez a kéz erős volna, ha nagy tőkével rendelkeznék és behoznák a gabonaelőleg rendszerét, a gabonát tárházakba tudnák raktározni, (Cselényi Pál: Ezért van a Futura.) és a haszonból a kisember is részesülne, ez volna az igazi egykéz-politika igazi kötelessége és haszna. Lebélyegzik az állatot, azután nem viszik el egy^ hónap, két hónap, néha még három hónap múlva sem. A kisember érdeklődik, ki fizeti meg neki a továbbtartás költségeit, amit az árból már nem bír behozni? Választ a legritkábban kap. Ezek kiragadott esetek a nagy tömegből, amelyekkel az ember egész nap tudná a Házat foglalkoztatni. Hogy az államkapitalizmus jobb világot fog inaugurálni, azt nem merném mondani, nem merném vállalni érte a felelősséget, mert a nagy államkapitalista Olaszország sem teremtett jobb gazdasági viszonyokat és életlehető84
