Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-49
íe országgyűlés képviselőházának $p. ülése 19Ú9 november 104n, pénteken. 55] danák, és amikor véletlenül a fővárosba kerül ©SÉy gazdaember, kétségbeesetten állapítja meg, hogy semmivel sem jobb minőségű borhoz nem juthat hozzá literenként 1 pengő 40, 1 pengő 60 filléren alul. Így van az állatárakkal is, a hus arahoz viszonyítva. így van például a gyümölccsel is. A gyümölcs ott rothad el a különböző vidékeken a termelőknél és itt meglepi az embert, hogy a legegyszerűbb, a leggyengébb minőségű Jonatháii-almáért 60—70 fillért kell hzetni, amikor ott a termelők 30 fillérért boldogan adnák el, ha el tudnák adni. Egy szóval, igen t. Ház, a falu népének igen sok oKa és joga van ahhoz, hogy súlyos kifogásai legyenek a mostani értékesítési rendszer ellen. Általában nagyon kívánatos lenne valamiképpen legalább azt kialakítani a kereskedői vagy az értékesítési gyakorlatban, hogy ha mar ezepen keresnek is az értékesítési szerviek, — mert hiszen a falusi termelőember senkitől sem sajnálja a munkájának jól megérdemelt es 3ól megszolgált bérét — de legalább odáig ne menjen senki, hogy egyetlenegy közvetítői gesztussal többet akarjon keresni, mint amennyit a termelő egy egész esztendő alatti munkája után kap a terményért. f ?? }• 3f®) Én eD *»en a pillanatban még nem latok túlságosan nagy vigasztalást abban a mondjuk, világrendi átalakításban sem, amely mostan jelentkezik és a régi kereskedői vagy értékesítési rendszer helyére uj rendszereket kíván életbeléptetni. Meg kell mondanom, hogy én belülről vallhatom magamat valamelyik világnézet hívének, de amikor a falusi termelőtársadalom nevében és érdekében beszélek, akkor nem vigasztalhatom meg a falusi termelőt azzal, hogy most bizonyos akadályokat, esetleg bizonyos visszaesést is tudomásul kell venni, mert most egy nagv átalakulás van. Az átalakulásnak úgy kell megtörténnie, hogy annak a termelés, főleg pedig a minden fillért megszolgáló és minden fillérre rászoruló termelő ne vallja kárát. Igen t. Ház! A magam részéről boldog örömmel látom, hogy mind több és több magyar ember, keresztény ember kerül bele az értékesítésbe. Azt is meg kell azonban állapítanom, hogy értékesítési rendszerünk átalakításában az utóbbi időben a szövetkezetek közbenjötte lassanként domináló tényezővé válik. (Eitner Ákos: Szétlövik a keresztény kereskedelmet! — Bajesy-Zsiliiiszky Endre: Álszövetkezetek!) Én a magam részéről ízig-vérig szövetkezeti ember vagyok, minden olyan szövetkezetben, amelyet a magam kis falujában elérhettem, benne voltam, vezető voltam és vagyok ma is. Ha azonban figyelemmel kísérjük annak a kereskedelmi rendszernek, amely lassanként felváltandó lesz itt ebben az országban, az utóbbi időben való működését, akkor azt látjuk, hogy a szövetkezetek jelenlegi munkája kísértetiesen hasonlít ezeknek az utóbbi időben folytatott gyakorlatához. Mit láttunk? Azt láttuk, hogy egy-egy országrészt egy-egy nagykereskedő cég, vagy pedig értékesítési szindikátus vagy más néven nevezett értékesítési alakulat valósággal kiszakított magának. Felparcellázták az országot. {Meskó Zoltán: A sorkartel például felosztotta az országot!) A Duna—Tisza közén például nem lehetett másról hallani, mint Schneiderről, ha az ember terményt, baromfit vagy gyümölcsöt akart eladni, a másik vidéken egy másik nagy cégről. Amikor mi itt bizonyos átalakulást szeretnénk elérui a kereskedelmi életben és értékesítési formáinkban, éppen arra kellene toreked• j u-i. k ' 108T a kereskedelemnek ezeket az utóbbi időben egyenesen kulmináló kinövéseit ne utánozzuk, hanem inkább bontsuk részekre és a helyükbe állítsuk oda a jól és alaposan megszervezett szövetkezeteket. A szövetkezeti értékesítés különösen az utóbbi időben monopóliumra törekszik (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Termelőszövetkezetekre volna szükség!) és igen s °k helyen a , zt látjuk, hogy ezeknek a nagy vidéki értékesítő szerveknek, nagy értékesítő szindikátusoknak a szerepét úgy, ahogyan négy vagy hat esztendővel ezélőtt volt, átveszi az egyik vagy másik nagy szövetkezet. A szövetkezetek szerepe nem fejeződött be. Én vallom és állítom, hogy mezőgazdasági állam, különösen ha helyes birtokmegoszlás van, akkor élheti ki, mondjuk, szervezettségének teljességét, ha eljut a szövetkezésnek ahhoz a formájához, amelyhez eljutottak az északi ós nyugati agrárállamok, ahol a világon minden értékesítési gondot a szövetkezet vesz le a gazdának, a termelőnek a nyakáról. Azt szeretném, ha ezt a folyamatot látnám itt megindulni a szövetkezetek részéről Magyarországon is és nem törekednének annyira a monopóliumokra, mint inkább a népiességre és a faluból kiköltöző, vagy pedig a faluban koncessziójától megfosztott kereskedő helyére lépne a. szövetkezet és ott teljesítené a maga feladatát. (BajcsyZsilinszky Endre: önsegélyre alapítsuk!) Azt sem állítom, hogy a mostani nagy szövetkezeteket már nem lehet visszavinni a népies szövetkezeti formára, mert .most kezdeni hozzá a meglévő szövetkezeti rendszerrel szemben új szövetkezéshez, tisztára képtelen dolog. De viszsza kell vinni a mostani nagy szövetkezeteket eredeti rendeltetésükhöz, ahhoz a rendeltetéshez, amelyet hirdettek akkor, amikor gróf Károlyi Sándor idejében a falusi nép forintjaiból és lelkesedésével megalakultak ezek a szövetkezetek. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: A felvidékieket kell megkérdezni, hogy hogyan kell csinálni az igazi szövetkezeteket. Azok tudják.) T. Ház! A kereskedelmi és közlekedési költségvetéssel kapcsolatban éppen a falu népe ré' széről még egy súlyos hiányra kell rámutatnom és ez az utaknak, a bekötő utaknak a kérdése. Az útkérdés ma már nem kényelmi kérdés Magyarországon, az útkérdés nem azt jelenti, hogy egy falu vagy egy tanya-csoport népe el akarja kerülni a sarat, nem azt jelenti, hogy egyik falu különb akar lenni a másiknál akkor, amikor utat szerez magának. Az útkérdés azt jelenti, hogy út nélkül nincs kultúra, nincs olyan kulturális előrehaladás, mint amilyenre szükség van, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: És nincs termelés!) nincs termelés, nincs megfelelő értékesítés és akkor, amikor en a kereskedelmi kormány útpolitikáját nézem, kifogasolnom kell azt, hogy még mindig mérhetetlenül foiitosabbnak tartja a nagy állami utak rendszerének a továbbfejlesztését, mint a bekötőutak építését. A bekötőutak építése tagadhatatlanul szép haladást mutat az utolsó néhány esztendőben. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Egyes vidékeken!) Amikor azonban azt látom éppen az indokolásban, hogy a vármegyék és a községek altai létesítendő bekötőutakhoz való hozzájárulás utolsó részlete az, ami most itt a költségvetésben szerepel és a további tevékenységet mar tisztán a beruházási alapból erre a célra rendelkezésre bocsátandó hitelre építi a kereskedelmi kormányzat, ezt nem tartom helyesnek, mert az indokolás maga bevallja, hogy ezek-
