Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-48
Az országgyűlés képviselőházának 48. ülése 1939 november 9-én, csiitörtökön. 509 tése mellett képes olyan teljesítményre egy hadsereg, amilyet Kárpátalja visszafoglalása alkalmával végzett dicsőséges honvédségünk, figyelembevéve különösen az igen nehéz időjárási és terepviszonyokat. Büszkeség töltötte el minden magyar szívét legfiatalabb fegyvernemünk dicsőséges tűzkeresztsége alkalmával, mert amilyen teljesítményt repülőink akkor vóghezvittek, az azt bizonyítja, hogy kiváló harckészségük, vakmerő hősiességük és tökéletes szakképzettségük fölényben volt az ellenség felett. Néhány tolyan dolgot sorolok fel, amelynek megoldása a honvédség érdekében áll, és kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy felszólalásomnál ne a politikust, htanean a 23 évi tényleges szolgálattal rendelkező tiszt tapasztalatait vegye figyelembe és tegye megfontolás tárgyává javaslatainkat. A tisztikar munkabírása és rátermettsége megfelel honvédségünk magas nívójának. Ha figyelembe yeszszük a tisztikar szinte túlzott elfoglaltságait, ami ia csapatoknál, fennálló tiszthiány következménye, elismerésünk csak nagyobb lehet. A léíha, a mulató, á könnyelmű, kártyás tiszt ma már csak a színpadokon, és állítom, csak a tisztikar tekintélyét sértő liberális zsidó irányzatú színdarabokban szerepel. (Úgy van! Ügy van! — Taps.) Minden önérzetes tiszt elpirul, amikor a mozikban és színházakban a könnyelmű és adósságesináló tisztet figuráizzák ki. (Ügy van! Ügy van!) Visszautasítok itt minden olyan vádat, vagy gyanúsítást, amely a magyar királyi honvédség tisztikarát politizálással vádolja. A magyar királyi honvédség tisztikara nem politizál. Igaz, hogy haza- és fiajszeretettel, áthatott nemzeti érzésekkel van tele, de minden olyan kísérlet, amely a tisztikarba a politizálást akarja belevinni, a nemzet érdeke ellen vét és a legsúlyosabb mértékben elítélendő, mert a tisztikar egysége jelenti a honvédségünk értékét. Az antimilitarista propaganda egyik eszköze a tisztikar egységének a megbontása. Nagyon könnyen elképzelhető, ismerve a nemzetköziség fejlett képzettségét ezen a téren hogy sokszor jobboldalú tendenciájú röpcédulákkal akarják megbontani a honvódtisztikar egysegét, azért, mert nagyon jól tudják, hogy hia baloldali hangú röpcédulával fordulnának a tisztikar egyes tagjaihoz, azokat még el sem olvasnák. (Meskó Zoltán: Röpcédulák nincsenek a kaszárnyákban!) Azonban az a tény, hogy ilyen kísérletezések történnek, semmiesetre sem hozhatja még gyanúba sem a magyar honvédtisztikart, Oiiogy a legcsekélyebb mértékben belpolitikai kérdésekkel foglallc07Tl ftÍK A tisztikar teljesítőképességét fokozni anyagi helyzetén való javítással lehet. A magyar tiszt önérzetes és szerény. Üri viselkedésével igyekszik súlyos anyagi helyzetét elpalástolni. Ezért nem köztudomású az, hogy különösen a családos és több gyermekkel rendelkező főtisztek, különösen akiknek gyermekei már iskoláztatásra szorulnak, igen nehéz anyagi helyzetben vannak. E célból talán célszerű volna a tisztikar 1931-es fizetését visszaállítani és a fizetés emelkedését vagy csökkenését a mindenkori drágasághoz megfelelően szabni. Szeretnék még néhány szót szólani az egyenruha kérdéséről is, amely szintén fájó problémája a tisztikarnak. Ma egy tisztnek külön társasági ruhája is van. Ezek az aranyzisinórral ellátott, sötét posztóból készült ruhák az anyag silánysága következtében hamar kifényesednek, a zsinórzat pedig megfeketedik. Sokkal célszerűbb lenne, ha a honvédségnek egységes ruhája volna, lehajtott nyakkal, — talán a repülőtisztikaréhoz hasonlóan — amely ruhán a díszt esetleg vállrojtokkal vagy sípzsinórral lelaetne jelképezni. A szolgálatnál ezeket a díszjelvényeket le lehetne venni s így megvolna a lehetősége annak, hogy minden egyes tisztnek mindig legyen egy vadonatúj díszruhája s ha az már kopottabbá válik, akkor a városban, később pedig szolgálatban használja azt. Ügy érezzük, a tisztikar anyagi helyzetében már ezzel is bizonyos fokú enyhülés állana be. Praktikussági szempontból célszerű volna szolgálaton kívül a hosszú kard helyett a repülőtisztekéhez hasonló tőr viselése, amikor is a hosszú kard csupán a csapat előtt parancsnokló tisztek számára volna rendszeresítve. Az a javaslatunk, hogy tiszt és altiszt csak az lehessen, akinek saját nagyszülei és feleségének nagyszülei is már kereszténynek születtek. Ha a magyar kormányzat szükségesnek tartotta, hogy törvényt alkosson a zsidóság ellen, akkor ezeket a nemzet szempontjából káros elemeket feltétlenül el kell távolítani a honvédség kereteiből. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az volna a javaslatunk, hogy azok a zsidótörvény szerint is zsidó származásúnak minősülő tisztek, — ha vannak még ilyenek — akik még szolgálatot teljesítenek, mielőbb végelbánás alá vonassanak. (Meskó Zoltán: Zsidó századokat kell csinálni, együtt kell őket tartani és dolgoztatni kell őket! — Elnök csenget.) Tisztes csak az lelhessen, aki kereszténynek és magyarnak született. A zsidók egyáltalán ne teljesítsenek katonai szolgálatot, hanem ehelyett két évig tartó közérdekű közmunkára vonuljanak be. (Bodor Márton: És sárga stráfot a nadrágjukra!) Elnök: Kérem Bodor képviselő urat, méltóztassék a Házhoz illő komolyságot megőrizni és tartózkodni az ilyen megjegyzésektől! Baky László: Kívánatosnak tartanánk a honvédség tisztikarának és a magyar faj érvényesülésének lehetősége céljából azt, hogy az erre megfelelő altisztek a tiszti rangfokozatot is elérhessék. Ha Simonyi óbester, az utóbbi időiben pedig Szurmay Sándor esetét nézzük, akik egyszerű altiszti sorból indulva, ragyogó katonai pályát futottak be, önkéntelenül felvetődik bennünk az az érzés, nem követünk-e el hibát, ha nem adjuk meg az egyszerű magyar népnek azt a lehetőséget, hogy katonai szolgálati ideje alatt megszerzett szaktudása révén elérje a tiszti rendfokozatot 1 ? Talán célszerű volna, ha, miután a karpaszományos intézmény valószínűleg megszűnik és már az úgynevezett önkéntesek is kétéves szolgálatot teljesítenek, a tisztes iskolából kikerülő. — mondjuk — első 10—15 hallgatót, tekintet nélkül arra, hogy karpaszományra jogosult-e vagy sem, tisztiiskolaba kerülne, amivel meglenne a mód arra, hogy egy intelligensebb parasztgyerek, mint tartalékos tiszt, a tiszti rendfokozatot elérje. Igen sérelmes és a tisztikart állandóan bizonyos fokú elkeseredésben tartó intézkedés a már oly sokat emlegetett házassági óvadéknak a kérdése. Kétségtelen, hogy az indokok, amelyek ennek a házassági óvadéknak az intézményét létrehozták, azt célozták, hogy a tiszt lehetőleg mindig jobb anyagi helyzetbe kerüljön, az önérzeteséblb tiszt azonban szeretné, ha családját és saját magát, saját keresetéből, nem pedig felesége hozományából tndná eltartani. Ez az egyik, a másik pedig
