Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-47

Az országgyűlés képviselőházának 47. különösképpen, hanem egész énjükkel szerették és szolgálták a magyar földet és annak kérges kezű megmunkálóit, a mi példa nélkül álló derék magyar népünket. Talán éppen ebből fakadt az a kivételesen nagy szociális érzésük is, amely mindkettőjüket egyformán vezette és irányította idevonatkozó alkotásaikban is. A legnagyobbfokú tekintélytisztelet jellemezte mind a két Darányit és egész lényük", fellépésük tiszteletet parancsolt. Előrelátó és megfontolt politikus volt mind a kettő, sohasem zárkóztak el a korszerű reformoktól, de az ősi magyar alkotmány sziklaszilárd talajáról soha egyikük sem volt hajlandó letérni. Csöndes, nyugodt, szinte flegmatikus természetüket sokan félremagyarázták, pedig ez egyiküknél sem volt soha akadálya annak, hogy amikor szükség volt rá, gyorsan és határozottan ne tudtak volna dönteni a legnehezebb kérdésekben is. Egyáltalában inkább lágyszívű, engedékeny emberek benyomását tették, mert az indulatoknak egyikük sem engedte át magát sohasem, vagy csak nagy ritkán, de egyikükből sem hiányzott sem a szigor, sem az erély, úgyhogy hivatalaikban mindig vasfegyelmet tudtak tartani. Nem szeretett egyikük sem sokat beszélni, mindie- röviden és határozottan nyilatkoztak és mindegyikük kerülte az ünnepeltetést, annyira, hogy például szinte pirulni látszottak a parlament tapsai alatt. Nem volt közlékeny egyik Darányi sem, sőt alapjában véve inkább bizalmatlan természetűeknek voltak mondhatók, de ha valakit kiismertek, azt nemcsak megtisztelték bizalmukkal, de meghitt barátságukba is fogadták, amikor is a legszívélyesebb, legmegértőbb és leghálásabb barát tudott lenni mindkét Darányi. Mind a ketten mintaképei voltak a kötelességérzetnek, a lelkiismeretességnek, a pontosságnak. A feltétlen igazságszeretet és a mély vallásosság jellemezte mindkettőjüket, amely az igaz ember szívjóságával párosult. Végül talán legjobban alátámasztja szerény megállapításaimat az a tény, hogy Darányi Kálmán maga is a földmívelésügyi minisztériumban akart nagyot és maradandót alkotni és azok az alkotások, amelyeket rövid földmívelésügyi minisztersége alatt tető alá hozott, így az új hitbizományi reform, a telepítési törvény, az öregségi biztosítás és egyéb szociális vonatkozású intézkedései, úgyszólván mind a Darányi Ignác-féle nagy agrár és szociális elgondolásnak voltak méltó követői. Hogy Darányi Kálmán, a mi nagy halót; tünk mennyire ragaszkodott a földmívelésügyi tárca vezetéséhez, azt legjobban bizonyítja az a tény is, hogy egészsége első megromlásának ideje előtt minden illetékes tényezőnek odairányuló igyekezete hiábavaló volt, hogy tehermentesítse magát legalább azzal, hogy váljék meg a földmívelési tárcától. Ezek voltak, t. Ház, nagyjából azok a közös jellemvonások, amelyeket közvetlen közelről alkalmam volt megfigyelni mindkettőjüknél s amelyek szerény meggyőződésem szerint szinte kétségtelen bizonyítékai annak, hogy nagy halottunkat politikai pályafutása nyomán a vérségi köteléken kívül meg kellett, hogy ihlesse nagy elődjének és nagybátyjának nemes és magas példája is. És ez az az új szempont, amelyet ki kívántam domborítani mai ülésünkön annál is inkább, mert rajtam kívül ennek a Háznak már alig van egy-két olyan tagja, akinek módjában állott volna ezeket a közvetlen megfigyeléseket megtenni. Mi azonban itt ma, t Ház, elsősorban traülése 1989 november 8-án, szerdán. 489 gikusan elhalt, nagyrabecsült, mélyen tiszteit és szeretett képviselőházi elnökünket gyászoljuk: Darányi Kálmánt. Azt az elnököt, akit ez a Ház úgyszólván egyhangúlag emelt elnöki székébe és azt a kiváló elnököt, aki egész elnöki működése alatt mindnyájunkból, kormánypártból és ellenzékből egyaránt csak újabb tiszteletet, újabb szeretetet és újabb megbecsülést váltott ki a maga személye iránt. Mi azt a képviselőházi elnököt gyászoljuk benne, t. Ház, aki a magyar képviselőház nemes tradícióihoz mindig ragaszkodott, aki azon csorbát ütni soha nem engedett, aki a magyar képviselőház méltóságának, jóhírének és tekintélyének öregbítése érdekében egyetlen alkalmat sem mulasztott el. Tiszteletet parancsoló lénye ós nagy tekintélye tényleg meg is kímélte őt attól, hogy csak egyetlen elnöklése alatt is a Ház méltóságának megvédése érdekében valóban erélyesebb rendszabályokhoz kellett volna fordulnia. Szinte a régi nagy magyar képviselőházi elnökök állottak lelki szemeink előtt, amikor elfoglalta elnöki székét és vezette tárgyalásainkat mindig nyugodtan és méltóságteljésen, mindig bölcsen és példaszerű pártatlansággal. Mi, a Magyar Élet Pártja, akikkel nagy halottunk legutóbbi magas közjogi méltóságában is változatlanul fenntartotta legszorosabb politikai és baráti összeköttetéseit, mélységes gyásszal szívünkben veszünk tőle búcsút itt is, az ő politikai pályafutásának színterén, abban a imieggyőződésben, hogy a magyar képviselőház mindenkoron mea* fogja őrizni az ő emlékét, mint egyikét azoknak a magyar államférfiaknak, akik a nemzet jövőjéért folytatott nagy küzdelmeik közepette úgyszólván a harctéren esteik el. Vajha ez a szerény felszólalásom, t. Ház és a benne foglalt szerény megállapításaim, amelyeket kizárólag az iránta érzett mély barátságom és hozzá való igaz ragaszkodásom sugalltak, csak kis mértékben is megközelítették volna azt az általam elérni kívánt célt. hogy naa*y halottunk nagyrabecsült ós szeretett személyét és kedves egyéniségét ebben a Házban, ahol hónanok óta olyan sajnosán nélkülöztük, a mai e-yászünnepen mindnyájunk emlékezem tében újra felelevenítsem és hoccy eiinek köz^ vétlen hatása alatt olyan mély és igaz emberi érzésekkel vegvünk mi, képviselők, a törvényhozás képviselőházában tőle búcsút, amelyet nagy halottunk, szeretett elnökünk tőlünk valóba^ kiérdemelt! Emlékét mi. volt képviselőtársai és barátai. , tudom, hogy hűségesen meg foannk őrizni, úgy itt pnhfün a teremben, mint azon kívül is, hiszen ne feledjük sóba. hoay az el«ő felvidéVí magyar terület visszacsatol áRát is Darányi Kálmán és mnnksitáTsai imunkálták ki. Ezekkel az érzékekkel búcsúzom a Mao'var Élet Párti* ne^é^pn mélv<apoo

S mee-illetődéssel Darányi KálmántólFtnök: Pröhle Sándor kénviselő urat illeti A S7Ó. Pröhle Sándort Mélyen t. Ház! A nyilaskeresztes pá^+ nevében, mint annak lelkészkárwiselője állok fel, hogy lerójjam a tis/tele^ adóiát Darányi Kálmán emlékezetének. HWŐ lélekkel valljuk, hogy Isten Örökkévaló oélok szolgálatára rendelte az embert, de munka mezejét a fajta, a nép, a nemzet határai között szahta ki. Magyarnak lenni Istentől kaoot* elrendelés, hivatás, ezeréves történetünk tanítása szerint keresztvállalás. A maeyar lélek értékmérése a több, a nagyobb szolgálatú kereszt-