Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-47
488 Az országgyűlés képviselőházának A7, őszinte köszönetet mondtam részvétnyilvánításukért. A Ház az elnök bejelentését tudomásul veszi. T. Ház! Napirendünk egyetlen tárgya a megboldogult elnökünkről való megemlékezés. Felszólalásra jelentkeztek az egyes pártok részéről Ivády Béla, Pröhle Sándor, Giller János, Tildy Zoltán, Paczolay György, Bródy András, gróf Zichy János, Meskó Zoltán és Maróthy Károly képviselő urak. Ivády Béla képviselő urat illeti a szó. Ivády Béla: Mélyen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Engem ért az a szomorú és reám nézve egyenesen fájdalmas kötelesség, hogy a Magyar Élet Pártja nevében és megbízásából, nagy halottunk emlékének szentelt mai gyászülésünkön búcsút vegyek képviselőházunk tragikus halált halt, mindnyájunk által nagyrabeosült, igazán tisztelt és szeretett elnökétől, a magyar nemzet újabb nagy halottjától, Darányi Kálmántól. Búcsút kell vennem pártunk nevében attól a Darányi Kálmántól, akit a mi pártunk nemcsak mint a magyar képviselőház volt elnökét, hanem egyben mint az ország nagyérdemű volt miniszterelnökét, mint volt földművelésügyi minisztert, nemkülönben mint pártunk volt vezérét is olyan régen és olyan melegséggel zárt szívébe. Búcsút kell vennem, t. Ház, attól a Darányi Kálmántól, akinek élete delén olyan tragikusan megszakadt pályájához nemcsak mi, hanem az egész magyar nemzet méltán még oly sok reményt fűztünk. Azt mondottam, hogy búcsút kell vennünk nemzetünk egy újabb tragikus véget ért halottjától. Igen, t. Ház! En úgy érzem, hogy mindannyiunknak emlékezetébe keli, hogy toluljon itt ebben az ülésteremben, a nemzei mélységes gyászának az a hatalmas megnyilatkozása, amely alig pár ev előtt ugyanilyen borongós őszi napon ugyanígy nyilvánult meg szegény, megboldogult másik nagy halottunk, Gömbös Gyula tragikus halála alkalmával. Ki ne vonna önkénytelenül is párhuzamot itt, ezen a helyen e két nagy, egymást követő és politikailag egymást kiegészítő magyar államférfiú azonos, tragikus halála közötti Mindketten fiatalon, de már életük delén, nagy hivatásukhoz kellően íeikeszuive, éppen a legnefiezebb idokoen, a nemzeti Újjáépítés nagy munkájának egyik talán légion Losabb pillanatában, saját nagy kvalitásaik ellenállnatatian erejéből kerültek az élre és mind a kettőt látszólag erős szervezetük ellenére több hónapig tartó szenvedés és küszködés után gyilkos kór fosztotta meg attól, hogy politikai pályafutásuk során szerzett értékes tudásukat és tapasztalataikat, nagyértékű külföldi kapcsolataikat odaadó lelkes és megfeszített munkálkodásuk gyümölcseként az ország javára továbbra is kamatoztathassák. Valóban keresztényi hit, remény és alázatosság kell ahhoz, hogy áhítatos lélekkel nyugodjunk bele a Mindenható akaratába ós hogy mostani újabb nagy gyászunk közepette ne adjuk fel egy percre sem azt a hitet és reményt, hogy ez az istenáldotta magyar föld és a mi nagy nemzeti géniuszunk ki fogja termelni magából ezentúl is mindig a Gömbös Gyuláikat és a Darányi Kálmánokat, azokat a nagy államférfiakat, akik hivatva lesznek arra, hogy áldozatos és odaadó munkájukkal szolgálják továbbra is mindnyájunk legfőbb törekvését, a nagy magyar jövendőt, amelynek mind a ütése 1ÚB9 november 8-dn, szerdán. ketten olyan lelkes, olyan odaadó, hűséges és töretlen előmunkásai, zászlóvivői voltak. Én, t. Ház, ma nem is vállalkozhatom már arra, hogy nagy halottunk érdemeit itt újból méltassam, hiszen a tegnapi napon lefolyt ülésünkön és a gyászszertartás során nálam sokkal hivatottabb szónokok felsorakoztatták már nemcsák azokat a felbecsülhetetlen államférfiúi kvalitásokat, amelyeket Darányi Kálmán egyesített magában, hanem azokat az alkotásokat is, amelyek nevéhez fűződnek és megfelelően kihangsúlyozták azokat a nagy érdemeiket is, amelyeket nagy halottunk imádott hazájával, annak szeretett népével és az annyi serrel megszentelt magyar röggel szemben szerzett. Ezek az elhangzott méltatások Darányi Kálmánt nemcsak mint politikust és nagy államférfiút, nemcsak mint nagyérdemű miniszterelnököt, földmívelésügyi minisztert és képviselőházi elnököt mutatták be nekünk, de bemutatták nekünk Darányi Kálmánt, az embert is. De talán mégsem fogok felesleges munkát végezni, ha néhány szerény ecsetvonással nagyjában én is hozzájárulok ahhoz a képhez, amelyet nagy halottunkról akarunk az utókor számára minél tökéletesebben megfesteni. E^ célból összehasonlítást, tehát nem összemérést, kívánok tenni közvetlen megfigyeléseim ós személyes tapasztalataim alapján Darányi Kálmán és néhai nagybátyja, Darányi Ignác, a nagy földanívelésügyi miniszter, a kisemberek atyja között, ahogyan hálás magyar népünk őt elnevezte, mert úgy érzem, hogy ezzel talán bizonyos vonatkozásokban kiegészítem azt az érdekes képet, amelyet szónokaink róla már eddig is felvázoltak és mert szerény véleményem szerint nagy halottunk megfelelő jellemzésének elmaradhatatlan kelléke az a megállapítás, hogy Darányi Kálmánra, mint emberre és politikusra egyaránt döntő hatást gyakorolt az a nemes 1 és magasztos példa, amelyet ő nagy rokonának életéből és működéséből magának merített. Mint fiatal miniszteri fogalmazó több mint négy évtizeddel ezelőtt személyi titkári beosztást kaptam volt nemes, mélyen tisztelt, első és egyben legnagyobb miniszterem, Darányi Ignác mellett, így tehát a nagy Darányit nemcsak mint minisztert és politikust, de mint egyszerű embert is szerencsém volt közelebbről megismerhetni. Viszont több mint egy évig nagy halottunknak voltam egyik szerény munkatársa pártelnöki, minőségemben, amikor is bőven volt alkalmam őt a legkülönbözőbb helyzetekben láthatni, megfigyelhetni és kellőképpen értékelhetni. Csodálatos volt az a lelki és jellembeli hasonlatosság, amelyet visszaemlékezéseim alapján a két Darányi között újra és újra meg kellett állapítanom. Bár testalkatra nézve igen nagy volt közöttük az ellentét, — hiszen elég csak utalnom arra, hogy Darányi alacsony és zömök ember volt — de szemük, szájuk, hangjuk és beszédmódjuk annyira hasonlított egymáshoz, ho^y lehetetlen volt fel nem ismerni közöttük már első látásra is a rokoni kapcsolatot. A lelki, az érzésbeli és jellembeli hasonlatosság azonban egyenesen szembetűnő volt közöttük. Mindketten lelkes és igazi magyar hazafiak és egyben a szó legnemesebb értelmében vett igazi magyar urak voltak, akik nemcsak saját birtokukért és otthonukért rajongtak, nemcsak a saját birtokukon dolgozó cselédjeiket és munkásaikat becsülték meg egészen
