Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-44

Áz országgyűlés képviselőházának 44. ülése 1939 október É6-án, csütörtökön. 419 ugyanekkor a török háborúk, a velük járó pusztítás és kockásatok között letörölték erről a földről a magyar birtokosréteget is a legnagyobb százalékban. Ha most egy nagyszabású népi földibirtokpolitika megoldása szinte elháríthatatlan akadályokba ütközik, akkor én itt keresem ezeknek az akadályoknak az okát. Történelmi okai vannak, hogy a magyar parasztságnak, a magyar népnek, a magyar tömegeknek mem tudjuk sokkal nyugodtabb atmoszférában visszafizetni, visszajuttatni azt a magyar földet, ahonnan a háborúk, az idegen hatalom uralomszervezése űzték és hajtották ki a magyarságot. Eppem ezért feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a birtoklás kérdésében beállott viszonnyal is foglalkozzam egészem röviden. Kik lettek azok a birtokosok, akik ezekben az időkben elfoglalták a magyar tulajdonosok helyét? Ismét Szekfű megállapítására hivatkozom (olvassa): »Alig van titkos tanácsos, udvari ember, hadvezér, legyen az olasz, német származású, aki ne lett volna egyszerre holdak tíxeztreineik urává Magyarországon. III. Károly nagyúri bőkezűségéiben és az, ország területéinek pazarlásában még a XVII. századbeli Ferdinándot is felülmúlta.« Igaz ugyan, hogy a donációkért bizonyos összeget fizetni kellett, de rá kívánok röviden arra is térni, hogy ennek az ellenszolgáltatásnak a mérve milyen volt. Kétségtelen, hogy olyan alacsony árakat adtak ezekért az óriási gazdátlan és lakatlan területekért, hogy azt lehet állítanunk, hogy kótya-vetyén volt ebben az időben fél Magyarország. Az országgyűlés pedig óriási tömegeikiben honosította az indigenákat, a földhöz jutott idegeneket. Arról tudunk, hogy 1715-ig összesen több mint két és félszáz idegenhonos birtokost és főúri családot honosítottak az, országgyűlések. Nemzeti arisztokráciáról ebben az időben már különben sem beszélhetünk, hiszen a Keletről beszármazott magyar uralkodóréteg, amely a honfoglalástól kezdve a nemzeti uralkodóház kihalásáig a birtokos, tehát ariszitokrataréteg volt Magyarországon, az uralkodóház, kipusztulásával együtt eltűnt a magyar életből s helyét a Balkánról felhúzódott délszláv feudálisok, nagybirtokosok foglalják el igen nagy százalékban. 1526-tól kezdve pedig megindul a magyarországi német feudalizmus kialakulása. Amikor fejtegetéseimben ehhez a kérdéshez érkezem, akkor kívánok rámutatni arra, amiről Oláh György igen t. képviselőtársam beszélt, hogy ezzel a törvényjavaslattal szemben, amelyet a többségi párt idehozott, a Ház plénuma elé, hogyan indul meg odakünn a reakciónak a szelleme. Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyarok, a származás szerint, lélekben, műveltségben, kultúrában magyarok, akár idebenn vannak a parlament falain belül, akár pedig; odakünn a parlament falain kívül, kívánják ennek a kérdésnek becsületes, komoly, nagyvonalú rendezését. (Ügy vtm! a baloldalon.) A reakció szelleme, nem a nagybirtok szelleme! Oláh György bizonyságtétele szerint az igazán magyar nagybirtokosok el tudták fogadni, magukévá tudták tenni ezt a t törvényjavaslatot. A reakció azonban egészem más forrásokból táplálkozik. Abból a forrásból, hogy 1526-tól kezdve óriási méretekben megindul a magyar birtokosréteg kicserélődése és a német feudalizmus megállapodása Magyarországon. 1526-tól 1918-ig főnemesítéttek 227 magyar és 633 idegen főrangú családot, tehát 27-6 százalék magyart és 724 százatok idegent. Csodálkozunk-e, igen t. Ház, ha a magyarság sorsdöntő élet-halál kérdéseiben az óriási százalékban idegen vérből származó földbirtokosaink nem tudnak egyetérteni és nincs meg az az áldozatkészség, az a megértés sem részükről, amely a magyarság történelmi jogainak kielégítésénél kellene, hogy kivétel nélkül eltöltse őket? (Ügy van! balfelől.) Egészen különös fordulatot vett azonban a magyar arisztokrácia élete a múlt század közepétől kezdve. Az ország felett korlátlanul uralkodó, legnagyobb százalékában német feudalizmus mellett ekkor alakul ki egy zsidó kapitalista felsőbb réteg is. Közismert, hogy utolsó két uralkodónk 141 bárói címet adományozott. Ezek között a friss főrangúak között mindössze 31-2 százalék, — 44 család — volt magyar és 68 8 százalék, — 97 család — volt idegen. Ezek között is 34 zsidó család van. Ha ehhez a nagyméretű, faji honfoglaláshoz hozzávesszük még Kempelen eddig megjelent három kötetének adatait, akkor előttünk áll a modern magyar feudális nagybirtok és pénzvilág korlátlan hatalmú urainak megállapítható megdöbbentő faji összetétele. A nehézség nem a többtermelésnek és nem az adófizetésnek kérdésében, vagy az állam várható jövedelmének esetleges elmaradásában van, hanem a kérdés gyökere abban rejlik, hogy míg a magyar eredetű főrangúak megértik a magyarság jogos törekvéseit, addig az idegenek nem értik meg és hazaárulónak bélyegeznek mindenkit, aki a földkérdés történelmi és radikális megoldását kívánja. Természetes dolog, htogy ez, a birtokosréteg századokon keresztül a nemzet leglazábban beépített társadalmi rétege volt. A középkori magyar állam rendkívül erős néprétegeken nyugodott. Az Árpádok és az Anjouk kora után, amikor a belső társadalmi rend nagy válságokba került, a pusztuló vezető réteget a hatalomra törő uralkodóház, az ő hatalmi szempontjai szerint messzire tekintő politikával módszeresen, leváltotta. Ezzel évszázadokra visszamenően megszakadt a magyar népi kibontakozás lehetősége. Mohács után is emelkednek fel még magyar főrangú családok, magyar származású főúri családok — elég, ha a Csákyakat, a Fo1

"gáchokat, az Erdődyeket, a Zayokat, az Apponyiakat, a Pálffyakat, a Serényieket, vagy az Esterházyakat és még néhány magyar nemzeti származású családot említek — azonban az is kétségtelen, hogy politikailag is egyre nehezebbé válik a magyar utánpótlás. Jönnek az idegenek, az idegen hadvezérét, előkelő kamarai, udvari tisztviselők, akik ú.i honfoglalást hajtanak végre a felszabaduló magyar birodalomban. Ekkor kerülnek ide. mint új földesurak, új honfoglalók, a mai legnagyobb közjogi, politikai, gazdasági hatalmai az országnak: a Wenckheimek, a Festeticsek, a Pallaviciniek, a Königseggek, a Keglevichek, stb. (Tóth János: Szép garnitúra!) Az idegen hatalmi érdek, az ország gazdasági, társadalmi és politikai életének, a magyar földnek és a magyar munkának idegen érdekek szolgálatában való megszervezése volt legnagyobb százalékában történelmi oka a magyar nagybirtok, a magyar feudalizmus ki-