Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-44
4oé Az országgyűlés képviselőházának 44, nek előmozdításáról s más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása, (írom.: 40. sz.) Szólásra következik 1 ? Megay Károly jegyző: Pándi (Pofoz) Antal! Elnök: Pándi (Pölcz) Antal képviselő urat illeti a szó. Pándi (Pölcz) Antal: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt az előttünk fekvő törvényjavaslathoz hozzászólok, hozzáfűzzek valamit Porubszky Géza t. képviselőtársam felszólalásához. Őszinte magyar szívvel köszönöm ezt az igazi felvidéki beszédet. Ügy éreztem, hogy a Felvidék egyesült a déli területek lelkével, nem éreztem különbséget a képviselő úr között és közöttem, aki a szélsőjobboldalon ülök. Ügy láttam, hogy a nagy magyar egyesülés igen könnyen lehetséges volna, ha a túloldalon legalább 200 ilyen Porubszky ülne. (Oláh György: Van egypár!) A kishaszonbérleti javaslathoz hozzászólva, méltóztassanak megengedni, hogy a falusi kisembert szólaltassam meg a magam személyében. Én a faluból jöttem ide; fészkét vesztett madár lettem éppen a földkérdés miatt, Nagyap'U'i földbirtokos volt. Sok volt a gyerek, a legtöbbnek el kellett távoznia, mert nem volt földje, megélhetése falun. így kerültem én is ki a faluból. Sokszor megjelenik előttem egy kép gyermekkoromból, amikor egyszer ott álltam a fiumei Molo Rodolfon. Éppen egy hatalmas kivándorló-hajó, a Karpathia készült elindulni. Én kisfiú voltam akkor, édesapám a kezemnél fogva vezetett. Fájó szívvel néztem azokra, akik elutazhattak azzal a hajóval. De egyszerre megszólalt a hajókürt, belevisított a levegőbe. Én megrezzentem. Megmozdult a nagy hajótest és a távozók zsebkendőlengetéssel és a Himnusz éneklésével indultak el. Közben csurogtak a könnyeik. Megkérdeztem édesapámtól, miért sírnak azok az emberek, amikor tulajdonképpen örülniök kellenél Egyszerű válasza az volt, hogy siratják a hazájukat. Ez a szó még ma is a fülemben cseng. Azóta hazatértem a falumba, meglett ember lett belőlem. Érdeklődtem többször, hogy mi a baj odahaza, miért kell a magyar nemzet színét-javát alkotó fajtának eltávoznia? A válasz mindig panaszkodás volt: nincs elég föld. Az eltávozók pedig elviszik a magyar paraszti erőt, mert hiszen beteg ember, szegény ember nem mehetett ki, csak az erős, munkás, pirospozsgás és a valami csekély vagyonnal rendelkező magyar távozhatott. A 7000 tonnás Karpathiából 12.000 tonnás Caronia lett és vitték a tömeget, a magyar erőt. Közben a magyar falu határában a nagyobb hold földek mind kisebbek és kisebbek lettek, (Meskó Zoltán: Hirdették a liberalizmust!) végül nadrágszíjföldekké váltak. A falu népének problémája a háború előtt tapasztalataim szerint az volt, hogy kevés a föld és sok az ember, ami a nemzet szempontjából ugyan előnyös helyzet volt, de a falun élő kisgazdák, parasztok életének szempontjából nagy tragédia. Ilyenformán kikényszerültek a faluból. Ha a háború előtt egy gazdának 20—30 hold földje volt, ez igen tekintélyes birtok volt, de ha volt 5—6 fia, azoknak már zsellérnek kellett elmenniök, mert nem tudtak megélni abból a földből. Mit csináltak tehát? Azt, amit az én nagyapám, aki két fiút otthon fogott, a többit elküldte iskolába, vagy valamilyen mesterséget tanulni, tehát ki a faluból. Akkor még lehetséges volt, hogy a falu ülése 1939 október 26-án, csütörtökön. népének gyerekéből csendőr, rendőr, vasutas, postás, gyárimunkás legyen, ma azonban ezek a sorompók le vannak zárva. A városban a városi népességet sem tudjuk elhelyezni, nemhogy a faluból kijövő többletnemzedéket elhelyezhetnők. Aki a falu életét ismeri, az tudja, hogy a faluban igenis a földbirtok jelent az illetőnek tekintélyt. Egy húszholdas gazda lányát egy 5—10 holdas legény nem veheti el. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. Pándi (Pölcz) Antal: Egy 50 holdas gazda lányával nem állhat szóba egy 20 holdas gazda fia. Ha szóbaálli vele, akkor az egész rokonság, család ellene van. Ott a birtokok házasodnak és mindig az volt a törekvés, hogy egy 20 holdast hozzanak össze egy 20 holdassal, hogy 40 holdas legyen, mert a magyar parasztnak mindig az, volt a törekvése, hogy családját földbirtokban emelje, szaporítsa. A magyar gazda mindig többet akart a gyermekének, mint amennyi magának van. Ez a törekvése nem, sikerült, ellenkezőleg a mostoha földbirtoktiörvények, rendeletek olyan rosszak voltak, hogy ahelyett, hogy szaporodott volna a magyar parasztság földbirtoka, mindig kisebb és kevesebib birtokkal rendelkezett. Ezeknek a körülményeknek tudhatók be azok a szomorú és Magyarországra nézve valóban igen szégyenletes esetek, amelyek a Tiszavidéken megtörténtek — az arzénmérgezésekre gondolok. — Ezeknek is legnagyobbrészben a birtokkérdés ós a birtokszaporítási vágy volt az alapja. A választások alatt propaganda-körutaimon végigjártam Mosón megye északi részét, tehát a Pozsony alatt fekvő dunamenti községeket. Utazásom alatt nem propagandacélból, nem képviselőjelölti szemmel, hanem magyar paraszti szemmel néztem a vidéket és azt láttam, ami borzasztó nagy seb a mi országunkon, hogy az ott levő német és horvát községek parasztjai közt a 100—200—300 holdas gazda nem újság és nem egyes eset, az ő szomszédságukban levő kis magyar községekben azonban a bíró is csak 10 holdas gazda. Egynéhány programmbeszédem alatt annyira a szívemre szállt az előttem álló rongyos maii varok siralmas helyzete, hogy nem is tudtam beszédet mondani, csak kérdéseket intéztem az embereimhez, Meg*kérdeztem az egyiket, Varga Dezső feketeerdei kisgazdát (Egy hang a szélsöbaloldalon: Kisgazda?) — magyar, nincs földje — testvér, mondld meg, hány gyermeked van? Nyolc! Van feleséged is? Igen. Az kilenc, magad! hozzá, az tíz. Van-e öregszüíéd? Igen, van, egy öreganyám. Az tizenegy. Most mondd meg, testvér, hány hold földed van? Kiderült, hogy nincs egy egész hold földje. Uraim, megrendültem, mert közbekiáltások voltak: nekem sincs földem, 14 gyermekem van, én suszter vagyok és nincs megélhetésem, a ház. se az enyém, amelyben lakom, nekem 16 gyermekem van! Uraim, ez a magyar paraszt segélykiáltása volt és lelkemben megerősödött az a gondolat, hogy igenis a parlament elé kellene hozni egy ilyen ember ércszobrát és azt kellene ráírni, hogy te életművész vagy, mert hogy miből tartja el ez az ember 11 gyermekét, az előttem még mindig rébusz. Ennek a népnek a földigényéről kellett volna beszélnem, de én nem tartozom azok közé a magyarok közé, akik ingyen földet osztogatnak, mert tudom, hogy nincs elég föld.
